A semmi közepén…

Közelít az este, csend szorít és magány.
Téged várva nézek ki szobám ablakán
Üres az utca, már sötét az ég,
fura árnyékokat rajzol, a lámpafény.
Ismerős vendég a tompa fájdalom,
már csak emlék, a mosoly az arcodon.
Illatodat őrzi a párna az ágyamon.

Bőröm alatt érzem, zúgva lüktet a vérem.
Remegek és fázom bevallom, félek.
Bolond, magányos őrület, nélküled, szenvedek.
Még fülembe cseng szavad:- Elmegyek.
Miért van így, az okot már nem keresem.
Az elégedettek tanácsa sem fontos nekem,
mit kellett volna tennem, hogy itt maradj velem.

Nem akarok megváltozni, ilyen vagyok.
Azt sem bánom, ha, egyedül maradok.
Magányosan, bámulva az üres utcát,
ölelve az illatodat őrző párnát,
A semmi közepén magamban, zokogva,
az utolsó cigaretta előttem szétmorzsolva,
talán elalszom,

Diós Ottilia az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, gyermekkorom óta egy jászsági faluban élek. Szüleim elváltak, édesanyám itt…