Vitos Irén

 

A magány romjain

 

A magány romjain fásultan heverve,

Meghalt a szívemben repdeső lepke,

S az akaratnak sincs semmihez kedve,

Mint egy kabát, a sarokba levetve.

 

Fülemben nincs már tavaszi madárdal,

Bezárkóztam előle bujdosó magánnyal,

Vérző sebekkel s elszáradt virággal,

Mint egy árnyék, lélektelen bábbal.

 

Füst és pernye lett minden gondolat,

Kövek nem hagyják szakadni sóhajomat,

A könnytó sivatagként kísérti arcomat,

S torkom mostohán eladta hangomat.

 

Nem mozdulnak ólommá dermedt tagjaim,

Szanaszét hevernek megkövült töredék vágyaim,

Károgó varjakként repültek tova álmaim,

Ki foltozza össze elszürkült, felfeslett szárnyaim?

Vitos Irén az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek drága családommal, férjemmel és fiammal. Felnőttkoromra fordultam a művészetek felé,…