Szólítanálak újra, ahogy régen,

mikor az ajtón éppen csak beléptem,

hogy Hahó! Gyere! Lám itt is vagyok!

Találd ki, mi finomakat hozok!

(Mindent, amit kértél, beszereztem,

remélem, semmit ki nem felejtettem!)

 

Örültél mindig, mikor megjöttem,

gyöngéden megsimogattad fejem.

Majd nézted, felhoztam-e a postát.

Hiszen neked négy-öt újság is járt,

hetilapok és rejtvényfüzetek,

s mindig beküldted a megfejtéseket.

 

Rejtvényfejtésben bajnokságokat

nyertél, onnan hoztad kupáidat.

Történelem- és földrajztudásodon

ámultam sokszor és kitartásodon.

Betegséged sem akadályozhatott,

felütni sok atlaszod, lexikonod.

 

Rajtad rejtvény nem könnyen fogott ki,

közel s távol alig volt valaki

ki nálad kitartóbban kutatta,

mi a világ leghosszabbik szava.

Melyik nyelven mondják, és e nép hol lakik?

S mi az, amire a leginkább vágyódik?

 

Mi minden volt fejedben, professzor,

és örökös diák, Csákvári tanár úr!

Talán ezért lelhettünk egymásra:

diák a tanárra és tanár diákjára.

E két szerepet gyakran váltottuk:

hosszú éveken át egymást tanítottuk.

 

Engem a kínai nyelv miatt csodáltál.

Pedig te magad is titkos nyelvész voltál!

Hiába vár most a könyvek garmada!

És kedvenc ételed, a káposztás kocka.

Nem tévézel itt a nagyszobában,

az erkélyen sem hűsölsz, nem vagy a konyhában!

 

Biztonságban tőled a Mályi-tó sok hala,

s nem hűti már lázad az Avas-hegy hava!

Nem barkácsolsz polcot kedves virágodnak,

nem méricskélsz helyet új könyves-állványnak.

Nem jössz és nem mégy sehonnan sehova,

Mert egy éve épp a halál vitt tova!

 

Igen: tőlem örökre elköltöztél!

Elvitt sok betegség és a tavalyi tél.

Szívemben azóta laknak a bánat-virágok.

Feketék és szürkék ezek a virágok!

Ha szomjasak, a könnyeimből isznak,

és egyre nyílnak, és egyre csak nyílnak.

(Múlt-idézés párom halálának első évfordulóján)

 

 

 

 

 

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem,…