Hajam olyan, mint a boglya,
se színe, se formája,
gondolkodtam mit tehetnék,
elmegyek hát fodrászhoz.

Odaérek, s azt remélem
a nehezén túl vagyok,
pedig még csak most kezdődnek
a nagy gondok és bajok.

Megkérdezi milyen legyen,
Göndör, rövid, félhosszú?
Hát a színe, barna, szőke,
netán vörös, fekete?

Nézek rá nagy csodálkozva,
tőlem vajon mit akar?
Mit mondhatnék neki én,
hisz ő a fodrász és nem én?

Nem adja fel, próbálkozik,
érdeklődik lelkesen,
de idővel rájön, hogy én,
ebben partner nem leszek.

Nagyot sóhajt és nekilát,
én pedig megnyugodtam,
véget ért a faggatózás,
elkezdődött a munka.

Nem csak fodrász, barátnő is,
ezért aztán elkezdem,
rázúdítom minden gondom,
bajom, búmat, örömem.

Így telik el másfél óra,
s rájövök, hogy spóroltam,
mert ha agyturkászhoz megyek,
borzas leszek s csóringer.

Mert ő nekem nem csak fodrász,
pszichiáter is egyben,
megszépíti hajkoronám,
s ápolja a lelkemet.

Aztán véget ér a szeánsz,
a tükörbe pillantok,
persze előbb a szemüveg,
mert anélkül nem látok.

Csodálkozom ki lehet az,
kit a tükörben látok,
majd rájövök, hogy az Anett
ismét csodát alkotott.

Ezért megyek mindig hozzá,
hisz a csoda mindig jő,
mert ahogy az előbb mondtam,
nem csak fodrász, barátnő.

Beck Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Emesének hívnak, 57 éves vagyok és egyedül élek egy baranyai kisvárosban…