Apám után

Az arcomon már árkait
véges korom megásta,
ülök szobámban egymagam
a végtelenre várva,
már nincs sötét szál, mind oda,
a gyérülő hajamban,
kezem is néha megremeg,
s nem oltja semmi szomjam.

Csak állok sorsom várfokán
a semmivel dacolva,
merengek nagy csatáimat
előkeresve sorba,
aztán lesöpröm őket is,
már nem hevít az emlék,
habár nem tudom, hogy miért,
de valahova mennék.

Elindulnék apám után
kezét keresve, mint rég,
a beszélgetésünk elé
én egy üveg bort vinnék,
kitárgyalnánk, hogy végül is
mi dolgunk volt e földön,
miért is kaptuk életünk
az istenektől kölcsön.

Baranyi Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Honlap: https://baranyi-imre.eoldal.hu/