Zabolátlanul

A mindenségnek homlokán
talán parányi ránc volt,
borús arcára nyomva egy
törölhetetlen rúzsfolt,
de úgy tűnt el a semmibe,
ahogy onnan előjött,
magával vitte éjszakám
és még a délelőttöt.

Sötét viharként érkezett,
nyomasztón, átkozódva,
felemelte világomat,
majd ledobta a porba,
s ott annyi álmot összetört,
hogy én azóta ébren
vad útjának veszett nyomát
megbabonázva nézem.

Az is lehet, bolond vagyok,
mert mégis visszavárom,
hogy még egy csókot adjon és
lecibálja kabátom,
ingem gombolja újra ki,
öleljen át örökre,
még egyszer vele múljak el
egy vad szeretkezésbe.

Baranyi Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Honlap: https://baranyi-imre.eoldal.hu/