Menekültem a világtól, szürke messzeségbe,

Álomba zuhantam mélyen, megszűnt szenvedésem.

Kértem az Istent, beszélgessen egy kicsit velem,

Legyünk ma jóban, adjon új erőt, hitet nekem.

 

Homályos volt minden, reccsenő faágak hangja…

Majd megjelent előttem az Isten, s kezét adta.

Mosolyogva mondta, szorítsd, érzed az erődet.

Hívtál, lásd, itt vagyok, hited most újra erősebb.

 

Féltőn rám nézett, a szeme szívéből mosolygott.

Láttam benne mindent, mi életemhez tartozott.

Láttam fényeket, szenvedést, szürke árnyalatot,

Láttam, felemelt, pedig nem ő volt gondolatom.

 

Láttam, sokszor támogatott, mert egyedül nem ment.

Reggel érintve ébresztett, mikor a nap felkelt.

Mosolyogva mondta, téged minden nap féltelek,

Veled vagyok őrzőn mindig, remegő lelkedben.

 

Záporoztak a könnyeim, rázkódott a testem,

Hirtelen átölelt, és megint fölemelt engem.

Áradt bennem a nyugalom, éreztem erőmet,

Már tudtam, mindig lesz hol töltenem pihenőmet.

Horváth Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon köszönöm, hogy bemutatkozási lehetőséget kaptam itt az Irodalmi Rádiónál. Bízom benne,…