Megkopott fényképet forgatok kezemben,

Elmélázva szemem emlékkönnyel telten.

Visszarévedek múltba, időben, térben,

Pereg sok filmkocka keserűn és szépen.

 

Olyan, mintha sokszínű virágszál volna,

Édes illatával, szerelemmel, csókkal.

Fényességes, tüzes emlékekben járva,

Fiatalság, élmény, randevúra várva.

 

Emlékezem most is nádszál karcsúságra,

Csillogó szemekre, hangos kacagásra.

Átölelt szerelem, izzó kamaszsággal,

Világot jártam gondtalan szabadsággal.

 

Feltüzelt érzelmek százszor rám találtak,

Keserűség nélkül hittünk még a mának.

Forró éjszakák a holdsugaras parton,

Éji zenével utaztunk sok csillagon.

 

Megkopott fényképet szorosabban tartom,

A kezem megremeg, visszatér az alkony.

Hajam sűrűjében megcsillan egy ősz szál,

Homályos szememből lecsordul a könny már.

 

Lassan felállok, tétován elindulva,

Megtört szívemet újra összeragasztva.

Mint ahogy a virág hervad el víz nélkül,

Úgy látom magamat, fények és hit nélkül.

 

Elillant az élet, a csodák elszálltak,

Keserédes napok itt maradtak mának.

Nézek az ablakon, szürkületi csendben,

Az esthajnalcsillag hirdeti az estet.

 

Lassan felsorakozik az est színpadára

Millió csillagfény, lelkembe találva.

Szépségüket nézve felcsillan a szemem,

Hervadó szépségem lelkemben meglelem.

 

Vigaszt nyújt a csoda, újra felfedeztem,

Múltam idézője feltolul most bennem.

Látom szépségemet fényességben, árván,

Messzeségben rémlik születő szivárvány.

Horváth Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon köszönöm, hogy bemutatkozási lehetőséget kaptam itt az Irodalmi Rádiónál. Bízom benne,…