Elcsendesedett, mint a sivatag,
Hol vörösbarnába öregült
Formás kőhegyek pihennek,
Mintha hosszú útjukon guggolnának
Le egy pillanatra évezredeket
Maguk mögött hagyva, hogy
Lyuggassa őket a jelen idő,
A forró déli nap,
S a hajnali hidegre legyintő
Sokszínű árny és árnyalat.

Elcsendesedett, többször nem szólt,
Nem kérdezé merre járok,
Kivel átszeltem e sivatag-világot,
Némaságba feledkezett,
Ahogy a sivatagi éjszaka tett
Végtelen csillagmezejével
A homokvilág sátra felett.

A Jordánon jól túljártunk már,
A közelben Arábia partjaival
Találkozott a tenger, s nem hittem,
Hogy e barátságpart valaha is
Véget ér, s csak ez a csend,
A megszakadt vonal néma homokja
Pereg-pereg az öblös lombik falon,
S talán már soha meg nem tudom; Miért?
Miért tűnt el mellőle lábnyomom?

Velence, 2018. április 16.

Bodó Csiba Gizella az Irodalmi Rádió szerzője. "Születésemtől 25 éves koromig éltem Miskolcon. S jóval több mint a…