A kunok 1239-ben Húsvét napján a Radnai-Hágónál  kértek bebocsátást Magyarországra és itt vették fel a keresztséget.

“A Fény ünnepének másnapján Törtel kapitány vezetésével, egy kun törzs indult Konstantinápoly felől, szekerekre rakott sátrakkal, maguk előtt gulyát és ménest hajtva, komondorokkal kísérve, Kumániát keresve. Útjukat szerencse kísérte, bár sokuk szerint a kám-kuman, a Táltos Asszony, védte őket, aki közben járt Tengrinél, mások szerint annak a domonkos rendi papnak a jelenléte oltalmazta őket a mongoloktól, akit Jonas kan lánya küldött velük az útra. Bő vizű folyók és dús legelők kerültek útjukba. Nemzettségük gyarapodott. Harcos kedvüket, portyázó zsákmányszerző kisebb hódításokban élték ki. Rabszolgákat és állatokat zsákmányoltak.

– Ha folyó van a közelben, akkor élelmed is van. – mondta Hencse lányának és elmagyarázta neki a halfogás tudományát. A Táltos Asszony mostanában egyedül járta a mezőt, sokszor tért sátrába gondterhelten.

– Aggaszt a jövő anyám? – kérdezte Csengele, amikor magába merülve találta.

– A múlt kísért. Népünket űzte, verte egy nép dicső királya[2], s most ugyanaz a nép új királya nyújt majd védelmet nekünk.

– A sólyom népe?

– Igen a sólyom népe, a folyón túl.

Csengele így hagyta anyját, magába merülten. Szilaj a folyóig kísérte, s őrizte míg halászati tudományát csiszolta. Törtel megjelenése boldogsággal töltötte el Csengele szívét. Apja portyázó útról tért haza. Fáradtan, de mégis először őt kereste. Törtel nem ült vissza lovára, száron vezette sátráig, Csengele pedig a karjába kapaszkodott és közben boldogan mesélte a halfogás új csínját-bínját. Törtel bajsza remegett a nevetéstől.

  • No, és mennyi halat fogtál már vele?
  • Még egyet sem, hiszen mondom, hogy most készítettem az első verseket.
  • Akkor várjuk csak meg a végét.

A lovakat a sátrak mellé kötötték, Csengele a vezeték ló terhét enyhítette, sorban vette le róla fegyvereket és takarókat. Apját a sátorba kísérve lesegítette róla az íjat, szablyát. Törtel köntösét ezüst, lemezverettel díszített, feliratos, öntött kerek övcsat fogta össze. A csat mellől kis gyönggyel varrott tarsolyt akasztott le. Kun hagyomány szerint a hazatérő apa ajándékkal kedveskedik leányának. Törtel átnyújtotta Csengelének a tarsolyt.

  • No nézd csak milyen szép kösöntyűt találtam neked.

Csengele boldogan lazította fel a tarsoly zsinórját, amelyből egy ezüst, drágakövekkel és zománcozott díszítéssel készült nyakbavaló került elő.

A kösöntyű medáljának felső része egy kerek ezüst veret volt, egy lófejet ábrázolt, körbevéve hét rubinnal, az alsó része pedig egy kitárt szárnyú sólymot formázott, körbe palmettás díszítéssel. Csengelének még nem volt ehhez fogható ékszere. Boldogan próbálta fel és széles mosollyal borult apja nyakába. Törtel nevetett.

  • Csak azt bánom, hogy a hozzávaló melltű már nem volt az árusnál. Egy utazó lovag vásárolta meg a hozzá illő férfi övverettel együtt. Az árus Bajliknak nevezte. [3]

De ahogy elnézem, násfa[4] helyett inkább hajtűre lenne szükséged. S megint kisimított egy rakoncátlan hajtincset a lány homlokáról.

Csengele boldogan lépett be anyja sátrába, elújságolva a jó hírt, hogy apja megérkezett. Hencse még mindig úgy ült a brokát szőnyegen, ahogy reggel magára hagyta. Felemelte a fejét és rögtön a lány nyakában függő kösöntyűre esett a pillantása.

  • A ló és a sólyom. A jel. Indulnunk kell. Hat vízeret láttam fakadni a Varázshegyen, a hetedik ér idegen, de eggyé olvad a hegy alján és együtt folyik tovább. Mongol horda veszély fenyeget, már holnap indulnunk kell.

Reggel Törtel megfújatta a kürtöt. A szekerek újra elindultak. A Kárpátok alján a Barcaság kapujában mongolok elől menekülő kun seregbe ütköztek, akik a Dnyeper felől a Prut folyó felé haladtak. Törtel nemzettsége itt csatlakozott Köten kán seregéhez. A kán, népét új szövetség reményében Magyarország felé vezette. 1239. Húsvét napján a Radnai Hágónál IV. Béla, a magyarok királya várta a kun népet. Köten kán, kun hadi öltözetet viselt. Lovon érkezett nemesei kíséretében. A megrakott sátras szekerek között a királynak feltűnt egy női lovas, kinek kezén egy, a hasán hófehér tollat viselő sólyom ült. A király megbabonázva nézte az asszonyt, aki elengedte a sólymot. Ráró magasra repült, majd nem sok idő múlva lecsapott a küldöttség mögött elterülő területre és karmában egy mezei nyulat tartva repült vissza Hencséhez. A királyt elragadtatta a sólyom látványa. Köten maga mellé rendelte Hencsét.

  • A magyar király látni akarja Kök Tengrit.[5]

Hencse leszállt a lóról, karján Ráróval, Köten mellé lépett.

  • Népünk jövője, a sólyom népének ura kezében van. – hajolt meg a király felé. IV. Béla, Köten vállára tette a kezét és saját nyakából egy láncon függő keresztet adott át a kun kánnak.
  • Köszöntelek országomban. A keresztséget felvenni kérlek, s az Úrjézus útjára térj meg népeddel, s népem szívesen fogad.
  • Népem kész felvenni a keresztséget, s láthatod, hogy kíséretemben már most is van barát, aki hirdette köztünk a keresztény tanokat. – mutatott a Csengele mellett álló dominikánusra. A pap pedig készséggel ajánlotta, hogy szívesen vesz részt a magyarokkal jött többi barát keresztelő munkájában.

A kun nép a felvett keresztség után, követte a királyt az ország belseje felé. Csengele apjával  Kötön kán kíséretéhez tartozott.  A szekértáborok itt-ott elmaradoztak, a kunok megálltak, ha dús legelőre leltek, nemezsátraikat felverték és állataikat elengedték.  A királyt elbűvölte Ráró az idomított sólyom, a keresztény papok magyar honban nem hódolhattak a sólyommal való vadászatnak, de a király a solymászat rajongója volt. Udvarában több idomított madár élt, gyakran múlatta az időt a velük. Az uralkodót örömmel töltötte el, hogy a Pesten berendezkedő káni udvar első lakói között egy vándorsólymot is üdvözölhet.

Csengele szeme boldogan tekintett szét a bércről. A folyó, hosszú, lomha kígyónak tűnt, a tavasz zöldje koszorúzta tájat és virágba borult fák, bokrok színes rózsaszín és fehér pompája világított. A tavaszi szellő lágyan kapta fel rakoncátlan hajfürtjeit és orrát virágillat csiklandozta. Új otthonának szépsége megdobogtatta a szívét. Már azon volt, hogy a bércről nyargalva keresi meg a sátruknak legmegfelelőbb helyet, amikor üdvözlésükre hat lovas sietett eléjük és kíséretüket biztosították a városba jutáshoz. A hat lovas közül Nimrud, a király hűbérese köszöntötte a kánt és kíséretét. Nimrud rókaprém övezte nemezsüvegének csúcsán ragyogott a nap. Dolmányát elöl gombolta, veretes fegyverövén az ezüst lemezveret Csengele nyakbavaló kösöntyűjének mintáját formázta, annak párja volt.

– A Bajik – gondolta Törtel.

– Itt lesz hát a viadal – gondolta Hencse.

  1. tavaszán Csengele, Törtel és Hencse, Kötön kán kíséretével „röghöz kötött” kőházba költözött.”

[1] téli napforduló – karácsony ünnepe

[2] Szent László király – (1046-1095) uralkodott (1077-1095)

[3] igaz ember

[4] függő ékszer

[5] Ég Ura – a sólymot nevezte így