A tanulás az élet iskolája

Miért jó az iskola? Szent-Györgyi Albert nyomán… Ezek mind olyan témák, melyek foglalkoztatnak, és melyeket meg akarok osztani a világgal.  Személyes tapasztalataimmal szeretnék rávilágítani a téma lényegére, és ezzel a munkával szeretnék megemlékezni Szent-Györgyi Albertről, ki oly sok mindennel gazdagította a magyar nemzetet és a világot.

Emlékszem, mikor még óvodás voltam, mennyire vártam az iskolát. Megvettük a tanszereket, a könyveket becsomagoltuk, és izgatottan vártam a szeptembert. Akkor még nem is sejtettem, hogy mit jelent az iskola, mennyi jót fog nekem tanítani, és hogy meg fogja mutatni az élet hosszú útjának kezdetét. Éreztem, hogy ez egy újnak, egy jónak, egy változásnak a kezdete. A gyermeki kíváncsiságom oly határtalan volt, hogy tudtam: ez több lesz, mint egy egyszerű iskola-diák kapcsolat.

Az első napokban, mikor az ábécét és a számokat tanultuk, azon ábrándoztam, ez mennyire jó, mennyire határtalan. Merészebbnél, merészebb gondolatok cikáztak fejemben. Vajon mi lehet a számok mögött? Vannak más számok is? Mi lesz ezekből a betűkből? Mit tudnék kirakni belőlük?  Ez a kíváncsiság, motiváció most is átjárja a lelkem,és gimnazistaként is él bennem.

Másodikos koromban iskolát váltottam, mert egy gyenge iskolába jártam, és úgy gondoltuk, többre is képes lennék. Az új iskolámban nagyon sok jó tanuló volt, akik sokkal jobbak voltak, mint én.  Ezért úgy döntöttem, azért is megmutatom nekik, hogy én is tudok olyan jó lenni, sőt még jobb, mint ők. Így elkezdtem tervezettebben tanulni, az időmet beosztani, és mára már egy számomra nagyon jó technikát alakítottam ki, mely segít a tanulásban, az új ismeretek megszerzésében, elraktározásában, feldolgozásában. Ugyan ezt nem az iskola tanította meg, de hozzásegített, hogy saját magamnak megtaníthassam.  Hiszen Szent-Györgyi Albert is megmondta: „Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt.”

Az évek során nagyon sok negatív kritikát kaptam, mind tanároktól, mind diákoktól. Lehet, furcsa, de örültem neki. Ezek a kritikák rávilágítottak arra, hogy mit kéne máshogy csinálnom, és egy, még nagyobb motiváció volt bennem. Ez esetben ezek a kritikák voltak maga az iskola, hiszen tanítottak és előbbre vittek, ami az intézmény dolga. Nemcsak ezek tanítottak. A sok-sok verseny, melyeken részt vettem, a prezentációk, előadások, a bemutatók, melyeket elkészítettem és előadtam, mind hozzásegíttettek, hogy önállóbb legyek és független másoktól.  A háttérben szintén az iskola bújt meg. Megbújt, próbára tett mindazzal, hogy el kellett készítenem a feladatokat, és mikor jól elvégeztem, szépen megjutalmazott. Megjutalmazott emléklapokkal, diplomokkal, elismerő levelekkel. De ami a legfontosabb, tudással, becsületes, alázatos munkával és sikerélménnyel, ami ugyancsak vitt előre.

Ez a szerzett önállóság nagyon jól jön ebben a nehéz helyzetben, a digitális oktatásban. Nagyon önállónak kell lenni, meg kell teremteni egy olyan tanulási rendszert, metódust, amivel a legkönnyebben, legeffektívebben tudod saját magadnak a tudást megszerezni.  Én nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen helyzetben is kipróbálhatom magam. Erre az élethelyzetre úgy tekintek, mint egy kihívásra, egy problémára, amit diákként a saját körünkben meg tudunk oldani, egy próbatételre, mely minden diákot próbára tesz, és sok mindent elárul róluk.  Hálás vagyok, hogy ebben részt vehetek, hiszen sok dologra megtanít, mind a tanulás terén, mind az élet minden területén.  Így tanulni érdekes, nem várt helyzetekben kell helytállnunk. De még mindig azt vallom, hogy a diáknak igen is az iskolában van a helye. Ott vannak a barátok, tanárok, kik segítenek azonnal, ha valami probléma van.  Számomra nagyon fontos a tanár-diák kapcsolat, a kommunikáció, és ez ebben a helyzetben ez az, ami hiányzik.  Az iskolarendszert vitt az életünkbe, kialakított egyfajta napi rutint, de ez most felborult, ezért gondolom úgy, hogy ez is egy lecke, hogy ki hogyan tud alkalmazkodni ilyen emberpróbáló helyzetben is.

Ahogy egyre növök, egyre többet tanulok, egyre több információt raktározok el, észrevettem, hogy amit tanulok, az kézzel foghatóvá válik. Gyakran találkozom a való életben isazokkal az ismeretekkel, amelyeket az iskolában tanultam. Ez egy csodás érzés, és az iskola itt is az élet láthatatlan köpenyét öltötte magára.  Nagyon érdekes a valóságban is látni, tapasztalni azokat, amiket csak a füzetbe leírtunk, vagy ami az írásbeliben is benne volt.

A tanórákon sok híres, okos emberről, tudósról, felfedezőről tanulunk. Megismerkedünk a felfedezéseikkel, munkájukkal, életútjukkal, jó és rossz cselekedeteikkel.  Számomra ez is egy érdekes tény, hiszen azáltal, hogy tanulunk ezekről az emberekről, illetve a munkásságukról, ez egy jó példa, útmutató lehet nekünk a későbbi életünk során. Hiszen tudjuk, a történelem ismétli önmagát, így ezekkel az ismeretekkel, lehet, hogy nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, de az is lehet, hogy egy csodát fogunk alkotni. Úgy gondolom, ebből is látszik, hogy az iskola nemcsak egy intézmény, hanem maga a történelem is, a jelen és a jövő, tehát az élet nagy színpadán a főszereplő.

Rátérve Szent-Györgyi Albertre, a C-vitamin felfedezőjére, a magyar nemzet nagy tudósára, híres orvosra, számomra egy nagyon inspiráló személyiség. Motivál mind a munkássága, mind az életútja, mind a sikerei. Mint tudjuk, ő is orvos volt, és én is orvos szeretnék lenni, ezért áll oly közel szívemhez.  Egy nagyon sikeres magyar, ki megmutatta, bebizonyította, hogy a tudás hatalom, és akarással, alázatos munkával el lehet érni bármit. Kicsit magamat is látom az ő személyében, és tudok vele azonosulni, hiszen már egész kicsi korom óta én is próbálok jobb, okosabb, kitartóbb lenni, és hiszem, hogy ezzel a példával sokakat tudok ösztönözni. Ösztönözni, bíztatni abban, hogy tanulni igen is jó, nem szenvedés, igaz időigényes, de meghozza a gyümölcsét.  Számtalanszor keltem fel korahajnalban tanulni, ismételni, jegyzeteket gyártani, csak azért, hogy jobb legyek, jó jegyeket és elismerést szerezzek. Csodás sikerélmény, mikor látom, hogy hajnal 3-kor felkeltem, tanultam keményen, és a tanár, tanárnő azt mondja: szép, hibátlan munka. Ezért úgy gondolom, megéri, ha belefektetünk időd, és nem úgy tekintünk rá, hogy én ezt úgyse fogom tudni, minek ezt tanulni, mire lesz ez nekem jó, hanem pozitívan állunk hozzá. Ha a későbbiekben nem is lesz rá szükséged, nem azt akarod majd tanulni, mégiscsak jó lesz visszagondolni, hogy akkor és ott mégis sikerült, megcsináltad.

Az évek során arra is rájöttem, hogy nem kell erőltetni, készakarva magamra erőszakolni azokat a tantárgyakat, melyek nem keltik fel az érdeklődésemet.  Ugyan mindent megteszek, hogy abból is jó legyek, de nem erőszakolom magamra, megtaláltam a kölcsönös egyensúlyt.  Senki sem születik úgy, hogy mindent tud, hogy minden érdekli, mindenben kitűnő. Vannak olyan területek, jelen esetben tantárgyak, melyek jobban érdeklik, és értelemszerűen, abban is a jobb. Ez létfontosságú, hiszen – ha a jövőbe tekintünk – az tud igazán jól dolgozni és maradandót alkotni, aki élvezi azt, amit csinál.

A tanulás, az iskola, az oktatás olyan, mint egy jobb kéz, aki irányít, aki felemel, ha elesel, de ahhoz, hogy vezessen a megfelelő úton, neked is fogni kell a kezét. Ezért köszönjük minden tanárnak,köszönjük az iskoláknak és dolgozóiknak, a szüleinknek, hogy odaadják nekünk ezt a jobb kezet és esélyt adnak, hogy elinduljunk a siker hosszú és rögös útján.

Bahurek Vivien

Bahurek Vivien az Irodalmi Rádió szerzője. Kis korom óta imádok olvasni. Az olvasásnak köszönhetem azt, amiért elkezdtem írni.…