Érdek vagy érdek?

Az együttműködés a társadalom egyik alappillére.  Vajon ezt mindnyájan így gondoljuk? Ezt a témát a középpontba helyezve szeretnék rávilágítani a fenti állítás jelentésére, lényegére.

Meg vagyok győződve, hogy olyan témába ütközünk, melyben a vélemények megoszlanak.           Tény, hogy vannak olyan esetek mindnyájuk életében, amelyek miatt rákényszerülünk az együttműködésre.  A múltban az embereknek muszáj volt az együttműködés ízét megkóstolni, hogy meg tudjanak élni, életüket megfelelővé tegyék, de vajon ez most is így van?

Azt gondolom, a mai fiatalok között is vannak olyanok, akik hajlandóak erre. Első sorban, barátság, társaság keresés okából, hiszen tény, hogy az ember, társas lény, és szüksége van társra, barátokra.  Egy barátra, kinek a nehéz időszakok során a vállára tehetjük a problémákkal, gondokkal mérgezett fejünket. Egy barátra, ki meghallgat, ki segít, ha szívünket probléma öleli körül. Továbbá szükség van egy biztos pontra az életben, akihez mindig fordulhatunk. És ha megvan ez a pont, akkor az együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy segítséget kapjunk, ha a szükség úgy kívánja. Egy másik pont, amit szeretnék fontolóra venni ennél a résznél, hogy azért is működhet veled együtt valaki, mert a te érdekedet szeretné szolgálni, úgy látja, hogy szükséged van rá. Például, kedveszegett hangulattal jössz haza az iskolából, és egy ismeősöd meglátja az utcán, és elhív moziba, de te nem szeretsz moziba járni. Te az a komoly, színházba járó típus vagy, amit ő pontosan tud. Ő erre inkább azt feleli, akkor menjetek színházba, mert tudja, az ő elképzelését, érdekét most háttérbe kell helyeznie, mert ha segíteni akar neked, ezt diktálja a szív.

Most had forduljak az együttműködés pozitív oldalának negatív részére. Úgy hiszem, mindenki találkozott már olyan emberrel, aki hajlandó volt az együttműködésre, de csak a saját érdek- és haszonkeresés miatt.  Potenciát lát benned, és lecsap rád, csak hogy neki jó legyen. Azt várja, hogy te majd előre viszed őt, a céljai felé lökdösöd, ha ő már erre nem képes, megkönnyíted a dolgát, dolgozol helyette. Teljesen ellenzem ezt a fajta együttműködést. Az ő részéről, ez nem is együttműködés, hanem sokkal inkább lustaság, haszon vadászat, kihasználás. Szintén egy lényegre törő példa: Egy teljesen idegen lány a suliban odamegy hozzád és barátkozni szeretne. Bár igaz, hogy ebben semmi rossz nincs, de amikor azzal kezdi a bemutatkozást, hogy „Szia, én xy vagyok, hallottam nagyon jó vagy matekból, és tudod, holnap írunk egy tesztet matekból…” akkor az egyértelműen levetíti eléd mit szeretne tőled. Véleményem alapján senki nem szeretne ilyen átmeneti, a „matek teszt végéig tartó” barátságot.

Továbbá ennek van egy másik oldala is. Kövessük végig ezen a példán. Te rájössz a „levetített tananyag” figyelmeztetésére, de tételezzük fel, hogy megfelelési vágy miatt te is együtt fogsz működni vele.  De miért? Éppen azért, mert például az a bizonyos xy lány a legmenőbb lány a suliban, és nem akarod, hogy pikkeljen rád az egész suli, mert nem segítettél „őméltóságának”. Fontos megemlíteni, hogy ebben a helyzetben te is a magad hasznát, érdekét nézted, így te is felírtál egy „jó pontot”, a haszonkeresés mesterének.

Manapság mindannyian tisztában vagyunk azzal a ténnyel, amit édesanyáink oly sokszor hangoztatnak: „Rossz világot élünk.”, vagy „A gyerekek kegyetlenek.”.

Véleményem szerint, a fiatalság nagy része nem hajlandó az együttműködésre. Ennek számos oka van.  A legfőbb oka, amit én csak úgy hívok, hogy a „Mert te nem vagy olyan, mint a többi.”ok.  Mit értek ez alatt?

Azt, hogy már csak azért sem fog veled barátkozni, együttműködni, mert te nem hasonlítasz rá, te nem azt szereted, amit ő, te nem azon az oldalon állsz, amelyiken ő, mert te nem azokat a szemléleteket képviseled, amelyeket ő. Más szóval „Mert te nem vagy olyan, mint ő.”

Vajon mit gondolnának a suli legmenőbb lányáról, ha egy olyannal működne együtt, aki teljesen más, mint ő, aki teljesen az ellentéte minden oldalról. Ezek az ellentétek különbözőek lehetnek. Továbbá összefügghetnek a témánk tárgyával is.

A legnagyobb hátrány, hogy az emberek előítéletesek. Lehet, hogy az a lány még hajlandó is lenne veled együttműködni, de olyan előítéletei vannak veled szemben, melyek erős falat emelnek közétek. És jelen esetben maga a suli, az iskola is lehet ezzel a lánnyal szemben előítéletes, hiszen ha olyannal működne együtt, aki teljesen más, mint ő, és tudnák, hogy az együttműködés köztetek csak a matek teszt miatt jönne létre, akkor bizony az komoly előítéleteket okozna nemcsak vele szemben, de veled szemben is.

Másik ok lehet az exisztenciális háttér is. Sajnos a mai világban ez nagyon nagy probléma, és ennek következtében, ez is egy adu ász valaki kezében. Te egy egyszerű családból jöttél, míg a lány egy jómódú, gazdag családból. A legtöbb ilyen esetben sajnos az együttműködésnek a kérdése sem merül fel.

Végül, de nem utolsó sorban az együttműködés megbotlik néha ott is, hogy a másik fél nem lát benned potenciált. Ez egy fenti példának éppen az ellentéte. Nem alakul ki az együttműködés, mert esetleg te nem vagy olyan jó tanuló, és inkább valaki mást keres, aki lehet, hogy tud segíteni a matek tesztnél. Azon a véleményen vagyok, hogy ebben az esetben nem is baj, ha nem jön össze az a bizonyos együttműködés.

Összegezvén azt mondanám, ne hagyjuk, hogy bedőljünk az ehhez hasonló egérfogó jelenetnek, gondoljuk át az együttműködés szándékát, hiszen az élet az együttműködésen alapuló erőfeszítés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bahurek Vivien az Irodalmi Rádió szerzője. Kis korom óta imádok olvasni. Az olvasásnak köszönhetem azt, amiért elkezdtem írni.…