Terus

Terusnak elege lett az erőszakos, önző fiúból. Mérgesen csapta be a kiskaput Bertalan orra előtt. Ide senki be nem jön! Nem akart férjhez menni, nem akart esküvőt. Nem akart semmit, csak nyugalmat. Szülei halála után szájára vette őt a falu. Mindenki róla sugdolózott.
– Szegény Terus, férfi kell a házhoz, aki vigyáz rá és óvja őt – mondogatták a háta mögött.

Azóta nem hagyta békén Bertalan. Hol ezt, hol azt talált ki, hátha beengedi őt Terus a kapun.

– Hagyjon már kend! Boldogulok magam is! Nem megyek magához, miért nem érti meg? – kiáltott Bertalan után Terus és elfordította a kulcsot a zárban. Visszament a házhoz, leült a tornácon és bánatosan nézett maga elé. Hiányoztak a szülei, félt egyedül, de ezt még magának is alig merte bevallani. Dolgos, szemrevaló lány volt, sokan megfordultak utána, de nem mertek udvarolni neki. Bertalan, mint a legmódosabb gazda a környéken, magának akarta Terust. Még a pappal is beszélt, mikor legyen az esküvő. Szép summát is adott a templom javára, annyira biztos volt a dolgában. Csakhogy Terus nem állt kötélnek, még a kapun sem engedte be Bertalant, s a munkába menekült a bánata elől. Ellátta az állatokat a ház körül, a veteményest is sűrűn kapálta, a szőlő sem jelentett gondot, apja, anyja mindenre kioktatta. Lóval, szekérrel jól bánt, a tehénke is szépen adott tejet. Az aprójószág a tenyeréből evett, házat, ólat, mindent kimeszelt, a kiskertbe és a ház elé virágokat ültetett. Csak a diófán turbékoló galambok láttán facsarodott el a szíve. A szerelmet ő már soha meg nem ismeri. Ha egy fiú a közelébe mer jönni, Bertalan rögtön elkergeti.

– Hej, én már így maradok, egyedül! – kesergett magában. Ha jól belegondolt, nem is látott maga körül olyan legényt, akivel szívesen összekötötte volna az életét. Volt a faluban, szőke is, barna is, köpcös is, magas is. Volt vidám és harsány, csendes és visszafogott, de egy sem akadt olyan, amilyenre vágyott.

Csak egy legény nem állt vele szóba, Vince, a tehénpásztor. Hajnalban köszönt, mikor Terus kiterelte a csordához a tehénkét, este szó nélkül hajtotta a mezőn jóllakott jószágot a kapu elé. Magas, szálfa termetű fiú, olyan magának való. A falu végén lakott, egy zsindelyes házban, nem érdekelte más, csak a tehéncsorda. Terus sem törődött Vincével, ki-ki tette a dolgát, a kötelessége szerint. Terus a ház körül, Vince a falu tehenei közt.

Egy este, hazafelé, a csorda megvadult. Valamitől megijedtek, gyors egymásutánban szaladtak át a falun, eszelősen keresték az ismerős kapukat. Mindent letiportak, ami az útjukba került, bőgésüktől zengett az utca. Terus is kinyitotta a kaput, de mögé bújva keresett menedéket, megvadult tehénkéje elöl. Mikor a jószág beszaladt rajta, és haragja kicsit csillapodott, Terus sietve kötötte a jászolhoz. Simogatta, becézgette az állatot, jó időbe tellett, míg a tejet kitudta fejni belőle. Késő este lett, mire végzett a munkával. Megmosdott a kútnál, s aludni indult, de a szobába érve, furcsa neszezést hallott az utca felöl.

„ Tán Bertalan akar rám törni” – gondolta félve és óvatosan az ablakhoz osont. A függöny takarásából lesett ki az utcára. Vince térdelt az ablak alatt, mellette a tarisznyája, kezében kis kapa. Gyors mozdulatokkal igazította el a marhák által megtaposott ágyást, s a tarisznyából virágokat ültetett az üres helyekre. Kulacsából vizet locsolt rájuk, felállt, nagyot sóhajtott a feketén sötétlő ablak felé fordulva, majd amilyen csendben jött, olyan észrevétlen ment el. Terus csak bámult. Amikor a legénynek már hűlt helye volt, akkor mert kihajolni az ablakon. De a sötétben már nem látta, mit ültetett Vince az ablak alá. Elgondolkodva feküdt az ágyában, forgolódott egész éjjel, nem aludt egy szemhunyást sem.

Másnap, ahogy a hajnali napsugár beköszönt az ablakon, azonnal kilesett az utcára. Lelkét öröm járta át, mikor a sok virágot meglátta. Fülig pirulva vette számba a fiú által ültetett virágokat. Árvácska, ibolya, százszorszép virított a megtépázott tulipánok között. Itt-ott pár pitypang is sárgállott. Látszott, a legény sebtében ásta ki valahol, és hozta el engesztelésül.

– Pedig nem is tehet róla – gondolta Terus, majd hirtelen észbe kapott. A szerénység, a tiszta szerelem, a hűség virágait kapta ajándékba!

Villámgyorsan szaladt az istállóba, sietve hajtotta ki tehénkéjét az udvarra. Nem sok ideje maradt, már hallotta az utca végén megszólaló kolompot. Szélesre tárta a kaput. Míg tehénkéje a csordához csatlakozott, most nem a kapu mögött várakozott, hanem kiállt az útra, a ház elé. A szívverése még a vászoningén is átütött, mikor meglátta Vincét, a kalapjára tűzött árvácskával. A legény is elpirult, amint észrevette a lány hajában virító pitypangot. Nem szóltak egymáshoz, csak köszöntek csendesen. Ám a tehénke este nagyot nézett, mikor a kapun bemenve követte őt Vince, s az istállóba is ő kötötte be, míg Terus boldog mosollyal zárta kulcsra a kaput.

Szolnoki Irma az Irodalmi Rádió szerzője. Azaz Kovács Sándorné. 1955-ben születtem, Gödöllőn. Itt élek férjemmel és két fiammal.…