Puszta léte elvarázsolt.
Mikor szálát elvarrá, Zsolt,
A szél fagyos, s elvarázsolt:
Mért’ tette ezt, Elvará Zsolt?
Midőn bennem lelket ápolt,
Még akkor minden renden volt:
Múlt éjszaka beárnyékolt,
Egyenest szívemig hatolt.
Lenn a téren hozzám hajolt,
Kettőnk ajka is eggyé forrt…
Mondja, kedves, mi változott!?
Más nőkben is tüzet szított!?
Galamb lelkem önnek dalolt,
S most szerelmem megparázslott.
Legyen örökké átkozott,
S égessék el magát legott!