MOSOLYVIRÁG NAGYCSALÁDOSOK DEBRECENI  EGYESÜLETÉNEK  PÁLYÁZATÁRA  – ÉLETMESÉK !

Szabó Edit : Valódi évszakok meséje

Gyermekkoromban sorra jöttek az évszakok. Az év elején még tél volt, térdig érő hóban járkáltunk,szánkóztunk a domboldalakon. Igaz, a ruházatunk átnedvesedett a sok eséstől, de a hangos kacagást messziről is lehetett hallani a gyerekek szájából.
Jó páran voltunk mindig egy csapatban, legtöbb a fiú és pár lány. Vigyáztunk egymásra, szinte soha nem volt baleset.
Az utak tisztán tartásából is kivettük a részünket, lapáttal és vesszőseprűvel. A márciusi tavasz időben megérkezett. Elolvadt a hó,kibújtak a hóvirágok, ibolyákkal telt meg a kert. Fehér és lila csokrok a kis vázákba is kerültek. Majd kinőttek a sárga csorbókák,tele lett velük a gyepes udvar, rikított. Szépen újult meg az évszak ! Levetettük a vastag téli ruhákat és a tavaszi meleg napsugár sütötte arcunkat.
Hamar lekerültek a csizmák, cipők és talpunk alatt a zöld fű recsegett. Jó volt mezítláb lenni és szaladgálni a gyepen.
Igazi szépség várt a kertünkben, ahol a gyümölcsfák szirmukat bontották és a lehulló rózsaszín és fehér csillagocskák alatt vígan kergetőztünk. Soha nem volt, hogy lefagyott volna ez a tündéri tavasz ! Felástuk a veteményes kertet és szüleinkkel elültettünk mindenféle magocskát, amiből a nyáron és ősszel termés lesz az asztalunkra. Nagyon szerettük a korai zöldhagymát,melyet a zsíros kenyér mellé ehettünk.
Legemlékezetesebb tavaszi ünnepünk a Húsvét volt, legtöbbször április hónapban. Még nem igazán tudtuk az ünnep értékét, de a hagyomány, a locsolkodás igazi élményt jelentett.
Édesanyám gyűjtötte az apró pénzt, az 50 filléreseket és az 1 és 2 forintosokat. Mert ahogy mondta, sok fiú be fog jönni meglocsolni engem, és a díszített főtt – vagy csoki tojás mellé van, akinek pénzt is illik adni. Az én gyermekkoromban még létezett a 10 és 20 filléres is,de azt nem illett adni.
Húsvét hétfőjén sok fiú indult el meglocsolni a lányokat és az asszonyokat is.Sokszor csapatosan jártak a barátok,de volt aki egyedül ment, vagy az apukájával a rokonokhoz. Három évvel fiatalabb öcsém is neki indult, én a lány várhattam a fiúkat. Szokás volt, hogy szinte minden házba betértek a falunkban. Elmondták locsoló versüket és előkerültek a kölnis üvegek,melyből megöntöztek. Megkapták a járandóságukat és tovább menve helyet adtak a következő csapatnak.
Lassan elfogytak a locsoló fiúk, haza tért az öcsém is. A zsebei tele voltak édességekkel és tojásokkal, majd előkerült a sok csörgő aprópénz ! Örömmel néztem és lázasan számolni kezdtem. Majd hirtelen kiszalad a számon : – Én miért nem mehetek vele locsolkodni ? Én is tudom az összes húsvéti verset!
A szüleim nagyot nevettek ! – Te lány vagy ! A fiúké a locsolás joga, hogy el ne hervadjatok !
Úgy látszik, még nem voltam elég nagy, mert bizony a délután elindultam az öcsémmel. Mondta, kinél nem volt még, én félre bújva várakoztam, amíg végez. Izgatottan raktam kis szatyorba az ajándékait és mentünk tovább. Késő délután fáradtan,de nagy örömmel értünk haza.Szüleink mosolyogtak,.. te lyány, te lyány !
Ez a Húsvét örök élményként maradt meg bennem, hogy lány létemre vele mehettem. Nem a pénze érdekelt, csak a lehetőség és az ajándékok szépsége. Többször ez nem fordult elő velünk, talán azért maradt örök emlék.
Szerettem az öcsémet, ketten voltunk testvérek. Ám az idő múlásával egyre többet eszembe jutott, miért nem lehet ő a bátyám? Tudom, önző voltam, mert a nagyobb fiúkkal szerettem volna menni minden felé, de nálunk ő volt a kisebb gyerek, aki csak később ment ide-oda.
Az emlékeimben örökké élni fog minden közös tevékenységünk, hiszen jó testvérek voltunk! Ám sajnos, tényleg emlék lett minden, mert közel húsz éve elment és itt hagyott minket ő és a szüleim is. Végképp árván maradtam, de lelkem mélyén mindig előre tör egy-egy megtörtént esemény,mely újra visszatér, hogy emlékezhessek!

Bőcs,2021. április 01.

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve.…