A költészet napja alkalmából - most már második éve - megszervezésre került egy versírós játék Instagramon. A tavalyi kihívás lényege az volt, hogy április 1-jétől egészen 11-éig minden nap egy adott József Attila idézettel kellett verset írni. További részleteket Instagramon @adykalipszis profilomon, illetve a kihívások szervezőjénél @fiokorszag-nál találhattok. (Sajnos én csak a második napon csatlakoztam, úgyhogy nekem csak tíz versem van...)

  1.  „Mint alvadt vérdarabok”
Hiányod keserű.
A málnaszörpbe kevert cukor se hoz már derűt.
Piros lében édes ízű rabok:
úgy úsznak szívemben, „mint alvadt vérdarabok”.

~ Cím nélkül

  1.  „Ami van, széthull darabokra”
Régen azt akartam, hogy az enyém lehess,
mert akkor még nem sikerült megértenem:
„ami van, széthull darabokra”,
ami nincs, megmarad gondolatoknak.
Keserű szavaktól ázott szívem mélyébe zártalak,
a kamrában forró érzelmekkel meg is ágyaztam.
Azt hittem, megvédtelek, a bordáim mögé rejtettelek…
Most mégis széthullott darabjaidat szedegetem.

~ Ami van…

  1.  „Morzsámra madarat várni”
Éppen szívedbe indultam egy forrócsokira,
de eltévedtem. Félek, hogy nem találok vissza.
Útközben elhintettem sóvárgó szavaimat,
mégsem találom a hazavezető utat.
Most benned bolyongok, egész jó itt járni…
Csak tudod, olyan ez, mint „morzsára madarat várni”:
hiábavaló kenyérmorzsa-szókkal babrálni,
ha sasmadár lelked más zsákmányra vágyik.

~ Útvesztő

  1.  „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott”
„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott”?
Ki fogja be számat, mikor kiáltok?
Szavakat szövök, a bánatra verset köpök,
kinek nem tetszik, bújjon el a sorok mögött!

~ Cím nélkül

  1.  „Kékitőt old az ég vizében”
Ha a Nap feltűnik a láthatáron,
a Föld arca lesz a festővászon.
Hajnalban színt kever a fakó reggelekbe,
este aranyhidat fest a tengerekre.
Az alkotás készül, de nem lesz készen,
míg ecsete „kékitőt old az ég vizében”.

~ Festő

  1.  „Ifjúságom, e zöld vadont”
Ha minden rád elpazarolt gondolat okán
egy fűszál bújna ki talpam nyomán,
később, ha újra elsétálnék errefele,
(mikor már megtépázott az idő vaskeze,)
a horizontot nyaldosná a burjánzó mező.
Nem kellene keresni, gondolataimból szednélek elő:
nem vagy te más, csak egy öregkori fantom,
míg lábam előtt hever „ifjúságom, e zöld vadon”.

~ Öregkori fantom

  1.  „Fáradtság üli meg a teherkocsit”
Erek végtelennek tűnő pályáján száguldok.
Magamban ücsörgök. Az érzelmekkel megpakolt
adrenalin-kupéban a sejteket bámulom.
Szívdobogásod hangja elringat, elalszom.

Lassulunk. „Fáradtság üli meg a teherkocsit”.
Álmosan zakatol tovább az ex-expressz vonat.
Már csak pár megálló, de a szerkezet elromlik.
Hogy fogok így szívedben lelépni a peronra?

~ Cím nélkül

  1.  „Mérem a téli éjszakát”
Szívdobbanásban „mérem a téli éjszakát”.
Reggelre több tízezer is lesz talán.
A heves dobbanások versenyt táncolnak
a kint keringőző hópihe párokkal,
de a fehérvérsejt-papucsba bújtatott
lábacskák zaja a csendes éjben túl nagy volt.
Tán az volt, mi ma is elriasztott téged,
tán azért nem jöttél el hozzám az éjjel.

~ Az álomhoz

  1.  „Amíg szóból értek én”
Hogy milyen vagyok?

Néha talán szórakozott,
mint aki egész éjjel szórakozott,
és néha talán kicsit fura,
nem mindig vagyok a helyzet ura,
de egy valami biztos
(még ha az élet el is tipor):
írni fogok, amíg csak élek én,
„amíg szóból értek én”.

~ Hogy milyen vagyok?