Megjelent a kór

Korát szépsége kiválóan leplezte,

haja, mint az élet arany koronája,

az arcát hajszálnyi vonal se metszette,

vakított fekete szeme ragyogása.

 

Váratlan pillanat villámként cikázott,

szívében sorba nyilazta a barázdát,

tehetetlenség lelkébe léket szántott,

nem lelte a képlet valós megoldását.

 

A fejében ezernyi forma terjengett,

képzete hányta az ütközőpontokat,

finom bőre, izzó szeme fénytelenebb,

a lét vonala ezután hogyan folyhat?

 

Az álnok kór tette a dolgát szüntelen,

leszívta a sejtek erejét szaporán,

csak koptak, rogytak egyre kegyetlenebben,

megmutatták tettüket a test fátyolán.

 

Hová lettek az izmos domborulatok,

mik a szemeket annyira vonzott,

csicsergés rokonszenves bája, mit adott,

mint falról a régi vakolat, leomlott.

 

Hosszú idő teltével lehetett lelni

a sápadt arcélben a régi szépségét,

létének igaz formáját érzékelni,

megtalálni meggyötört szemének fényét.

 

Nem volt többé semmi se az eredeti,

de mi létezett, nem lehet letagadni,

a bitorolt testet tönkre lehet tenni,

volt szépségnek alig maradtak  nyomai.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…