Megjegyzés: 2021 Húsvétján  hó volt Magyarországon. Hogz ez mennyire nem szokatlan, álljon itt ez a kis történet a múltból.

Hány perc egy óra?

A családi ebéd után Kornél és Irma alig várták, hogy végre haza érjenek. Egész héten kellemes tavaszi idő volt, úgy látták ideje, hogy összeállítsák a tavaszi túratervüket. Órákon keresztül folyt a tervezés, a külvilág eltűnt. Emlékeikből a kiteregetett térképek alapján.az ország különböző tájai, erdők, patakok, várromok tűntek elő  Végül rögzítették a minden második hét túra sorozatát, másnap a Börzsönyben kezdik.

A gyors reggeli után felkapták előkészitett hátizsákjaikat, Irma még visszalépett és a hűtő tetején lévő térképhalomból felkapta a Börzsöny térképet és máris rohantak a Nyugati pályaudvarra. Már a vonaton ültek, amikor feltűnt nekik, hogy be van borulva és szemerkél az eső. Sebaj, az erdőben ez nem vészes –  gondolták és elővették a térképet, hogy tudatosítsák merre, milyen jelzésen induljanak. Irma nyúlt a térképért, kinyitotta és nem kapott levegőt: a Bükk ismerős helyei néztek vissza rá! A nagy sietségben reggel csak a B betűt és két ékezetes pontot látott a térképhalomban és meggyőződése, hogy ez a Börzsöny ( B betű és kétpontos érkezet ) felkapta és sietett Kornél után. Most mit csináljanak? Gyakorlott turisták voltak, a Börzsönyben is jártak már, majd követik a jelzéseket, baj nem lehet. Rendben. Így megnyugodva szálltak le Drégelyvár megállóban az ott már pilinckáló hóesésben. Irány az erdő! A jelzés egyértelmű.
Pár perc után azonban egy elágazáshoz értek, ahol – Természetes! jegyezték meg –  a jelzés eltűnt. A kitaposott ösvények jól látszottak és ők kis fejtörés után úgy döntöttek, jobbra indulnak, mert az emelkedett. Ruganyos léptekkel haladtak felfelé, állandóan körbe tekintve ki hol talál egy jelzést. Az emelkedéssel a hóesés is komolyabbra fordult. Végül megadták magukat: Akkor ez egy gerinctúra lesz! És szótlanul, egyenletes ritmusban másztak felfelé a hóesésben.
Egyre feljebb érve az idő komoly hózivatarrá vált. Néha jól lehetett érezni, hogy tényleg a gerincen mennek, jobbra- balra a fehérség lejjebb volt, mint ahol ők jártak. Ilyenkor a szél a nyakukba, arcukba vágta a havat, de nem lehetett megállni – leülni pláne nem! Sőt, nem is szabad!
Pár óra múlva viszont fáradt izmaik pihenőt igényeltek. Kornél talált pár egymáshoz közel álló fenyőt a déli oldalon. Learaszoltak és a hátukat a fáknak támasztva megálltak. Ekkor érzékelték azt a végtelen csendet, amelyben minden lépésük a bokáig érő hóban puskaropogásnak tűnt. Sehol egy lélek, az őzek, amelyekkel ilyenkor az északi oldalon mászva rendszeresen találkozni szoktak, eltűntek. És a kismadarak is elbújtak a zord időben.

Szigorúan egymás mögött haladtak a rendületlen hóesésben. Egyenletesen lépkedtek, mintha a világon csak ők egyedül lennének. Am Csóványost már erejük végén járva érték el. Meg kellett állni, erőt gyűjteni. Gémberedett ujjaikkal bontották ki hátizsákjaikat és fogyasztották el a gondosan becsomagolt szendvicseket. Milyen jól esett a termoszból a forró tea! Közben nemigen beszéltek. Lenyűgözve a természet szépségétől nem is lettek volna méltó szavaik a csodálatos érintetlen fehér  világ dícséretére.
Így erőre kapva ballagtak tovább, amikor egy tábla irányította őket a Magas Tax felé. Kicsit lefelé kellett menniük és reményeik nőttek, ott talán valami meleget is ehetnek és megpihenhetnek. De csalódniuk kellett.  A  menedékház zárva volt és jobban megnézve szomorúan fedezték fel rosszállapotát. Mit volt mit tenni, vissza kellett mászni és a gerincen folytatni az útjukat.

Már nem is érzékelték az időt, csak rendületlenül mentek a hóban és a szakadatlanul kavargó hóesésben. A nagyhideghegyi turistaház váratlanul tünt fel. A felfedezéstől új erőre kaptak és pár perc múlva a házigazda házaspár legnagyobb megrökönyödésére, mint két hóember toppantak a házba.
A kályhában égő fahasábok meleget adtak, jó volt lerogyni a közelükben álló kockás-abroszos asztalhoz. Amíg a gazdag Jókai bablevesre vártak el kellett mesélniük a kalandjaikat. Mindketten rumos teát kortyolgattak, míg végre teljesen felmelegedtek. A forró levest kanalazva, fujdogálniuk kellett, hogy ehető legyen. Irma egyszerre elkacagta magát. Kornél és a házaspár csodálkozva nézett rá: mi ütött belé?
Csak egy székely vicc jutott eszembe! Ősszel a székely kimegy a fiával az erdőre fát vágni. A csípős időben az apa leheletével melegíti gémberedett ujjait. A fiú csak nézi, de nem szól semmit. Hazaérve kanalazzák a forró levest, amikor az apa a kanalat fújja, mielőtt lenyelné a levest. A gyerek nézi egy darabig az apját, aztán megszólal:
A fene a kend pufájába! Hun hideget fú, hun meleget! Na, mi is hol meleget fujkáltunk a fagyos ujjainkra, most meg fujkáljuk a levest, hogy lehüljön.
Így megmelegedve, jókedvben erőre kapva Kornél megkérdezte a háziakat,  mikor indul a királyréti kisvasút hazafelé?
Éppen egy óra múlva indul az utolsó járat!
Mint akit darázscsípett, úgy pattantak fel és fizetés után rohantak a sok ösvény közül a háziak által mutatott megfelelő írányba. A jelzés szerint a táv 1,5 óra!
Az út meredek, nagy kövek között, jól látható ösvényként vezet a Király-rétre. De most? Most minden csupa fehér, nem látszik se út, se ösvény. Irma és Kornél mint két zerge ugrált lefelé a köveken, fától-fáig kapaszkodva. Áldották hegymászó bakancsaikat, amik jól fogták a bokájukat és recés talpuk biztos talajfogást tett lehetővé. Kiérve a fák közül a lassan sötétedő délutánban megpillantották a bentálló kisvonatot. Az utolsó kétszáz métert már futva és kiabálva tették meg. A kalauz észrevette őket és csak akkor indította a szerelvényt, amikor a két fiatal már felugrott.
Irma Kornélhoz bújva két szuszogás között mondta:
Ez azért jobb volt, mint a húsvéti locsolkodás. Nem igaz?

 

 

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban.Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom, vajon…