Minden nélküled eltelt nappal
kevesebb lett az ég egy csillaggal.
Sűrűn csöpögnek rám a fekete éjszakák,
mintha az elkapart vérhold-seb vére hullana alá.
Két sziget vagyunk a fekete tengeren.
Vagy két kontinens – ölelői a Fekete-tengernek?
Tiéd a nyugati part, enyém kelet:
egyre távolabb visz tőled a tektonikus lemez.
Egyszer – majd, ha arra ébredünk,
a tengerbe fulladt ölelkező két kezünk,
és már fakón derengő emléked is
csak a horizontomat csókoló tenger élteti –
felkerekedek, s útra kelek.
Aranyhídon és holdudvaron át megyek:
csillagjegyet váltok az ég-boltba,
és csillagászati összegért elhozlak.