Tavaszi álom

(Csoportos utazás a Beregbe)

 

Várainkba húzódunk vissza,

És egyedül álmodjuk a csöndet.

Almafákról álmodunk mid. Virágzó

Almafákról, kik járnak könnyed

Napkeleti táncot.

Gömbölyű karjukon fut finom

Tavaszi fátyol. Lenge tavaszi álom

Út mentén táncolnak a lányok.

 

Forgolódnak mozdulatlan-szépen

Mert alattunk gyorsan rohan az út.

És ők nevetve-lehelve árasztanak

Szirmaikból fehér fény illatot közénk.

Barna szép karjukat kecsesen

Tarják a tavaszi lányok…

Lenge tavaszi álom.

 

Mint asszonyok testén az árnyék

Úgy feküdt a fény a fákon.

Titkos szép testük nyúlt rügyszínű

Hálóing után… De várt még a derűs

Ég alatt a Platán… Pedig már,

Dohogva szólt a malom a víznek:

Keljenek útra a cseppek,

És suhogó fátylat terítsen

Magára a meztelen lomb!

 

Kérte a víz is, hogy eresszék el.

És mi vártuk, hogy meglássuk a

Csodát, mert karoltuk már

A foltos kérgű törzset, ahogy

Szemünkkel karoljuk, a

Napozó nőket a parton…

 

Fehér törzsük még csupa árnyék is titok,

Öleltük lenn a lányokat a parton.

És szent csodát mesélt

A templomi-vén öreg anyó:

Regélt tavasszal karácsonyi mesét,

Mikor a régi és az új összeért

És Turult éltetett

Tákoson a delelő fény…

 

Mesélte az özvegy

(Barát Menyhért neje)

Hogy íj messze Betlehemtől

Saját szemével látta a csodát…

Látta, hogy az Úr földre szállt, és

Látta, hogy fényt hozott a földre

És vaskos szárnyán, semmibe menekült a sötét…

És az Úr Asztalára terült estére a fény…

 

…De mi hiába láttuk, és hiába hallottuk,

Hogy a szétmálló sárból Ő

Kőtemplomot emelt a testnek, és

A pusztító áradás után

Hozott szent összefogást…

Feledtük Őt! Feledtük, pedig

Ő csókolt csókot csalódott szemekre,

Hogy a szennyes árból ismét

Otthonokba költözzön a Béke.

 

Vakok voltunk és süketek!

Mert a virágzó ég alatt,

csak rég-faragott fát láttunk,

Meg kifestett ódon falakat, és

Nem vettük észre a születő Tavaszt!

A Tavaszt!

Szép Tavasz templomát szerelmes életünknek…

Így, utunk végén, ragyogó álom-utat,

Feledve hagytunk hátra…

 

…És lehajtott fővel, hallgatagon,

Várainkba tértünk vissza mind.

És némán kucorgunk újra

A homályban, a házban.

És egyedül vigyázzuk a csöndet ismét.

Pedig tavasz illatával

Már ostromolt minket a Fény…

 

(Nyíregyháza, Túristvándi, Tákos)

2007. április 14.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van…