TALÁLKOZÁS EGY szomjas ÉJSZAKAI VENDÉGGEL

A nyolcvanas években egy irodában dolgoztunk. Szokásunk volt reggeli napindító röpgyűlésen az osztályvezető szobájában összegyűlni, amikor is a kávénkat közösen fogyasztottuk el. Ezekből a kötetlen beszélgetésekből tudtunk egymás bújáról- bajáról, de örömeiről is.

Egyik reggel Margó halott sápadtan érkezett a munkába. Ez furcsa volt, hiszen mindannyian tudtuk, hogy most szerzett lakást a Belvárosban. Egy kétemeletes szép 1806-ból való klasszicista házban a főbérlő udvari harmadik szobáját, konyháját illetve a cselédszobáját választották le. A mákszemnyi nyugdíjból élő maszek uriszabó bácsinak már nem volt ereje, hogy a visszatérő régi kuncsaftjainak drága, szép öltönyöket készítsen, hiszen már 92 éves volt. Így jó volt a leválasztásból jött nyugdíjkiegészítés. Ez nem volt túl szabályos, de sokan éltek vele, mert az ínséges lakáshelyzetben abban időben ez mindkét félnek megfelelő megoldás volt.

Margó nagy lelkesen mért, rajzolt, tervezett, hogy az adott lehetőségeket a legjobban kihasználva álmai lakását kialakítsa. Ezzel még nem volt minden megoldva, kereseni és találni kellett egy megfelelő – értsd megfizethető- mérnököt, akinek engedélye van a hivataloknál eljárni. A szükséges anyagiak, hitelek, kölcsönök beszerzési útvesztőinek is tanui voltunk. Vele együtt éltük át a megfelelő épitőmesterek felkutatásának kalandjait is. Amikor végre talált egy rendes, hagyományos házak építésében jártas építőbrigádot és az átalakítás sok szellemes megoldását megérttetette velük, beütött a krach:  a János kórház értesitette, hogy két hét múlvára előjegyezték a régóta várt térdműtétjére.

A műtét sikerült és három hét múlva gipsszelt lábbal egy délután beállított az épülő lakásába. Örömmel nyugtázta, hogy a majdnem feketére “érett” pakettáját szépen, kérésének megfelelően felcsiszolták. Fejét vakarva állt a szoba ajtóban: honnan szerezzen megfelelő embert, vagy ugyan ki fogja a szép, de csiszolt parkettát beereszteni és utána fényesre felkefélni. Ahogy a mesterek mögött csukta be az ajtót, a konyha sarkában felfedezett egy nagy halom számítógépes printerpapírt. Fölkapott egy paksamétát és elkezdte széthajtogatni, és szisztematikusan leteríteni a parkettára, mint egy rongyszőnyeget. Jócskán elfáradt és megszomjazott a munkában.

Rendelt egy pizzát és csinált egy kancsó narancsszörpöt. Amennyire a gipsze engedte, lemosakodott és bezuhant az ágyba. Hamarosan mély álomba merült. Éjszaka fucsa zajra ébredt. Ki járkálhat itt? Vajon becsuktam minden ajtót? – morfondírozott magában. Óvatosan belebújt a puha papucsába és nesztelenül kiment a konyhába. A telihold olyan erősen sütött, hogy jól tájékozódott, nem kellett lámpát gyújtania. A féligtelt narancsszörpös pohár megcsillant a beeső fényben. Jó is lesz egy korty, azzal felemelte a poharat – és egy termetes svábbogár nézett vele szembe. A rémült bogár is éppen inni készült. Margó nem sikított, de a poharat bogarastól bedobta a mosogatóba. Undorral kivett egy rongyot a mosogató alól és a szomjas vendégét összeroppantotta, majd a vécén leresztete.  Kimerülten és hányinger kerülgetve rogyott a kád szélére. Erőt gyűjtött. Közben a szoba felől megint meghallotta a furcsa neszt. A szobaajtóhoz érve szívdobogva egy gyors mozdulattal felkapcsolta csillárt. Azt a riadalmat, amit ez okozott! Vagy egy tucat óriás svábbogár grasszált a kiterített printerpapírokon. Hosszú karmos lábaikon csúszkáltva menekültek, bújtak a papírok hajtogatása alá.

Margó az éjszakát svábbogár-vadászattal töltötte. A szemetes kosara teli lett a “dögökkel”. Kimerülten bicegett be a gipszes lábával a reggeli megbeszélésre. Halott sápadtan számolt be a szomjas vendégeinek éjszakai látogatásáról.

Mindannyian szánalommal és részvéttel, de kacagva hallgattuk beszámolóját.

Később a mesterek nevetve világosították fel Margót, hogy az ilyen öreg házakban az építkezések felzavarják a falakban lakó svábbogarakat és éjjel tömegével jönnek elő inni.

 

Tags:

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban.Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom, vajon…