Már idejét se tudom, mikor kötöttem ki a Macskaüreg-sikátor 2/B szám alatt. Addig húzogattam körömmel a strigulákat a kartondobozomon, hogy egyszer csak csúnyán kiszakadt, még észbe se kaptam, de már használt vécépapírral tömködtem a falakon tátongó lyukakat. Azóta nem jegyzem a múló napokat. Komfortos lakásnak tűnt ez a kis egérlyuk, itt az ereszcsatorna tövében. Földszintes, négy plusz két falas, napfénytetős, száznyolcvanas kilátás az év minden szakában a Fő utcára. Semmi pucc, semmi cicoma, csak az élet sava-borsa. A közepében meg ülök én. Van mit enni, van mit inni. Beázásra sem panaszkodhatok, ha kell, a fejemre húzom a házam, és odébb futok. Ha meg nagyon hidegre fordulna az időjárás, rátelepszem valamelyik közeli csatornafedélre. A Rakonczy Zsuzsa fürdővize felett esik legjobban a délutáni alvás. Pontban negyed háromkor, minden áldott nap, Mindszentektől a Kos haváig, ebben a habitusában a lány megingathatatlan. És az az illat. A legjobb álmaim onnan származnak.

Azt még nem is említettem, hogy forradalom zajlott le itt nálunk pár hónapja. Persze azóta lecsillapodtak a revolucionista kedélyek, a zsiplicek – a doboz forradalom pufajkásai – sem lincselnek meg minden egyes dobozost az utcán, ha barátilag fel is találnának pofozni gumibottal, azért az mégis más, nem? Szóval, A Kruplic meg a Zsizsi, dobozszomszédok vagyunk a Szabadság-tér óta. A forradalmi gárda vezér alakjai, illetve „A doboz Te vagy.” és a „Te vagy a holnap dobozembere.” szlogenek védnökei. Az egyéb jelmondatokat, mint „Beléd is csak szemetet raknak.”, vagy „Ha nem vigyázol, holnap Te is újra leszel hasznosítva.” senki sem kívánta nyíltan felvállalni. Mostanság a közért elé szoktak kiállni, hogy polgártársak szimpátiáját keresve, a közös ügyünkre hivatkozva gyűjtsenek pártfogói támogatást. Amit általában rakétára és bagóra váltanak a bolt melletti trafikban. A dobozuk dupla fedelű, kiskertes, garázsbejárós, komfortos kis palota. A falaik azért kissé vékonyak.

Hárman laknak még a páros soron. A Gyagya Gyuri, övé a legnagyobb doboz a környéken, senki se tudja, hogyan tette rá a kezét, de az biztos, hogy az egyik ujja bánta a mutatványt. Mellette a másik csodabogár a Spicli, a neve igen beszédes, az anti-dobozistákat szokta hobbiból köpködni a mozi tetejéről, amiért cserébe azért szépen meg is verik, ne szenvedjen jóban se rosszban hiányt az öreg. Az utolsó a lakósoron Macskás Menti, a doboza falán öklömnyi lyukak és rágásnyomok, tőle bűzlik a fél zsákutca. Nem, a macskákat nem szokta megtartani, kissé flúgos a nyanya, de ha engem kérdeztek, pazar a kosztja. Négy foga van, abból kettőt még az exétől lopott.

Szóval, mióta kitört ez a nagy szabadság, töretlenül dobozokban lakom. Ami persze nem teljesen igaz, de kérlek ne gondoljátok rögtön azt, hogy hazug vagyok, mivel egy szelektív kukában éltem előtte egy teljes hónapot, onnan szerváltam az első dobozom. Épp a friss újságok között hemperegtem, mikor valaki a fejemre ejtette. A többi meg már történelem.