Mulandó szépség

Hiába, vége lett a régi nyárnak,
a fecskék télre újra délre szállnak,
magányos estén, szürke félhomályban,
a drága kedvesem ma múltba bágyad.

Azám, milyen szép volt ifjúi teste,
amint hevert szendén a nászi ágyon,
tekintetem csak íveit kereste,
arcán a kéj feszült hevülve, vágyón.

Szemén a fények égve felsikoltnak,
ilyen gyönyört azóta ők se láttak,
mióta Isten nőt teremtett párnak,
de lám, az ifjú évek messze járnak.

Tükörben nézi arcát elmerengve,
amint a szarkalábak gyűlnek egyre.

Baranyi Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Honlap: https://baranyi-imre.eoldal.hu/