Család mese

 

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, a Tiszán túl élt a Máramarosi havasok között a kincses Erdélyben egy fiatal pár. Róluk szól mai mesém.

A férfi magas, szépszál ember volt, egy történelmi hagyományokat követő erdélyi református jogász családból származott, így ő is az államigazgatásban tevékenykedett. Hanem a felesége, az volt aztán igazán szép és érdekes fehérnép. Ő is erdélyi volt, de korán árvaságra jutott. Az örökségéből azonban mindenki meglepetésére beiratkozott és elvégezte az egyetemet és első nőként tanársegéd lett a Budapesti Egyetem Gyógyszerész karán. Pár év múlva azonban az erdélyi hegyek hazahívták és ott egy saját patikát alapított. A szép ember és a szép, okos fiatal lány összeházasodott. Sokat dolgoztak, a patika sikeresen működött, boldogan éltek, három gyermekük született: két fiú és egy kislány: Bátyó, Kedvesöcsém és Hugi.

Történt azonban, hogy az európai országok összevesztek és háborúba keveredtek egymással. A szegény és gonosz szomszédország, Ruménia megtámadta Erdélyt. Amikor az első kisfiú hathetes volt a kiscsaládnak menekülnie kellett. A háztartást és a patika legfontosabb gyógyszereit három társzekérre pakolták, a tetejében az újszülött babával felkerekedtek. Távoli rokonok fogadták be őket. Három év múlva, a már közben megszületett második kisfiúval tudtak csak visszaköltözni az otthonukba, ami felégetve, romokban állt. A veszekedő európai nagyhatalmak megegyeztek, hogy Kincses Erdélyt odaadják hálából a románoknak, hogy megtámadták, lerombolták és segítettek feldarabolni a történelmi Magyarországot.

Hogy szavamat ne felejtsem Erdély és az egész Kárpát-medence ősidők óta a Magyar Királyság része volt.

Az új országban, Oláhországban a férfiakat elbocsájtották, nem volt munkájuk, nem tudták eltartani a családjukat. Sok család egyszál vasúti kocsiba pakolva a holmiját elmenekült és Csonkaországban évekig a pályaudvarok szélén éltek. De milyen jó volt, hogy az okos, szépasszonynak volt egy patikája! Igy lett a jogászdoktorból patikussegéd a felesége patikájában! De elébb sok kérvényt és engedélyt kellett beszerezniük, hogy az új kormány engedélyével saját pénzükön helyrehozzák és újra megnyithassák a patikájukat, mivel a háborúban bizony sok orvos és nővér is meghalt, így nagy szükség volt a tudós asszony műhelyére. Szorgalmasan és sokat dolgoztak és a közben megszületett kislánnyal kibővült nagy családnak megvettek a híres fürdőhelyen egy romos villát, felújították és évekig remek játszó- és pihenőhely lett a családnak.

Történt egyszer, hogy a nagyobbik fiú, Bátyó, biciklizés közben elesett és a lábsebe elfertőzödött. Az édesanya vitte orvostól orvosig, de a még ismeretlen penicillin hiányában senki nem tudott segiteni a bajon. Közben az ismert világon egy pénzügyi összeomlás okozott gazdasági válságot Ez és a sok költséges orvosi beavatkozás elvitte az üdülőhelyi villát. Bátyó lába csak nem gyógyult, a nyílt és gennyező sebe miatt magántanuló lett, nem járhatott az akkor már románná lett iskolába sem. De a tudós patikusasszony fontosnak tartotta a tanulást és magántanárt fogadott a gyerekek mellé és a román tananyag mellett a magyar iskolai anyagot is meg kellett tanulniuk.

Hej, berzenkedtek is a gyerekek a sok tanulás miatt, mert a román, magyar tananyag mellett még meg kellett tanulniuk a szász városban a németet és amikor a két kisebbik gyerek a történelmi magyar nyelvű református kollégiumba került, akkor a franciát és az angolt is fel kellett vegyék a tanrendjükbe. Szerencsére mindkettő könnyen tanulta a nyelveket és kalandos életük során nagy hasznát látták ennek..

Az apa családjának hagyománya szerint a fiúk jogászok illetve katonák lettek. Bátyó otthon sántikált és anyja mellett leste el a patikusi teendőket és érettségi után szintén anyja példáját követve beiratkozott az Egyetem gyógyszerészeti szakára. „Kedvesöcsém”, aki nagyon jóképű és jó képességű fiatalemberré cseperedett a szülők tanácsára Bécsbe került és ösztöndíjasként a híres Teresiánumban végzett és katonatiszt lett.

De Európában a népek megint veszekedtek és háborúzni kezdtek. A Csonkaország kormánya addig tárgyalt, amíg sikerült Erdély egy részét visszacsatolni az anyaországhoz. Bátyó a Budapesti Egyetemen végzett és diplomáját az a közben rektorrá lett gyógyszerész professzor írta alá, aki a szép patikusasszony főnöke volt anno. Bátyó doktorált és egy ösztöndijjal Bécsben folytatta kutatásait, ahol a két testvér végre együtt lehetett.

Közben a kislány nagylány lett. Szépségét szüleitől örökölte és zenei tehetségét a Budapesti Zeneakadémián akarta továbbképezni. A zongoraművész professzor ezt az ötletet támogatta, de az édesanya jobbnak látta, ha a szép kisasszonyt nem hagyja a háborúzó Budapesten. Visszavitte Erdélybe és ő is a patikában dolgozott, segített, mert amikor Erdély megint a Magyar Királyság része lett, az édesapát komoly állással bízták meg. Így elkerült a patikából,  mert egy másik városban volt a hivatala. Ezért aztán Bátyó és Hugi is visszakerült Bécsből és Pestről és a család nagy része együtt volt a patikában. Amikor a kisebbik fiú hadnagyként végzett az ő egyetemén a Teresiánumban, rögtön a háborúba küldték, ahol tisztként sok embert kellett irányítania.

Amíg Erdélyben német tisztek voltak beszállásolva az okos patikusasszonyhoz, addig Kedvesöcsém a német, román csapatokkal a távoli Don kanyarban harcolt. Igen ám, de egy augusztusvégi napon a román csapatok átálltak az ellenséghez és az este még baráti katonák reggelre ellenségek lettek! „Kedvesöcsémék”-nek menekülniük kellett, mert hátba támadták őket. A fiatal tiszt a jórészt erdélyi férfiakból álló csapatával elindult haza, menekülve az ellenség és a románok elől, de a jól ismert hegyeken, hágókont át sikeresen hazavezette őket. És ott bent Erdélyben gyűlést tartott, ahol feloszlatta az egységét, és a katonáit hazaküldte: ki-ki védje a családját. Hiszen mindenki emlékezett mit műveltek az első háborúban a románok Erdélyben az otthon védelem nélkül maradt asszonyokkal, gyerekekkel, öregekkel. Neki magának és tiszttársainak azonban az Óperenciás tenger felé kellett menetelniük, utolérni a németeket.

A románok átállásával Erdélyben a patikában elszállásolt katonák hirtelen ellenséges területen találták magukat és hiába volt német-szász barátság, arra a helyre, ahol pár nappal előbb testvéri vendégekként laktak termitbombát dobtak a településre. Így a jól működő és fontos patika is becsapódást szenvedett. A gyógyszertár és a lakás is kiégett, megsemmisült. Szerencsére emberéletben nem esett kár, mert a román-orosz seregek érkezésének hírére a lakosság, főleg a nők elmenekültek az attrocitások elől.

Amikor a front átvonulása után az emberek, a patikusasszony, Bátyó és Hugi előkerült csak romokat találtak az otthonuk és a megélhetést jelentő patika helyén. Az apának is menekülnie kellett a hivatalából. A beosztottai bújtatták és adták kézről –kézre, hogy ő is csatlakozhasson a már otthontalanná vált családjához. A romoknál állva Bátyó sirvafakadt: ott állt beteg lábával a patika és a ház romjai előtt, 6o-64 éves szüleivel, megélhetés és otthon reménye nélkül. Erre nősüljön, alapítson családot?

A háború végén a győztes románok az apát elhurcolták és a félelmetes hírű Duna-deltában börtönözték be, ahonnan csak nagy betegen évek múlva térhetett haza. Hamarosan meg is halt az egykor délceg férfi. Az Erdélyben ragadt anya és fia idegen gyógyszerészeknél talált beosztotti munkát, évekig albérletekben laktak.

Hugi a háború után megismerkedett egy anyaországi jóképű jogásszal és hamarosan összeházasodtak. A bombázások elől elásott és így megmaradt családi ezüsttel az utolsó pillanatban kimenekültek az országból. Még időben, mert a lezárt határokon a „testvéri” Rumánia tíz évig nem engedte, hogy a családtagok találkozzanak.

„Kedvesöcsém”-ről a család sokáig nem tudott semmit. A háború végén „eltűnt”. A patikus- asszony sokáig hiába kerestette, emiatt harminckét évig gyászolta a kedvenc, elveszett fiát,

Egyszer délutáni álmából ébredve a már idős, de jó egészségnek örvendő gyógyszerésznőhöz egy jóképű, délceg hatvan körüli férfi látogató kopogtatott be. Kellett egy kis idő, hogy az öregasszony az ámulásából magához térjen és könnyein át felismerje és magához ölelje az eltűnt fiát. A ház másik lakásából gyorsan hívták Bátyót, aki végül majdnem 4o évesen mégis megnősült és időközben két szép kamaszfiú édesapja lett. Az édesanya szíve örömében majdnem megszakadt, amíg előkerült fia kalandjait hallgatta. A háború végén amerikai fogságba került, de a táborvezető felfigyelt rá, mert minden fogollyal annak anyanyelvén tudott beszélni. Kilenc nyelven!- mondta és hálásan csókolt kezet anyjának, köszönve, hogy annak idején mégis ennyi nyelvet meg kellett tanulnia . Később a táborvezető felkarolta és tanácsaival támogatta a tehetséges, jóképű magyar katonát. Segítette, hogy amerikai állampolgárságot kapjon. Az ő tanácsára változtatta meg a nevét is. Katonatiszt lett, emiatt nem beszélhetett a kommunista országokban élő családjáról és védendő az otthoniakat nem fedhette fel magát előttük.

Nyugdíjba vonulása után első dolga volt idős édesanyját és Bátyót felkeresni Erdélyben, Hugit pedig Budapesten.

A család meséje, mint cseppben a tenger, mutatja a 2o.század szomorú történéseit. Ha a történelem kegyesebb lett volna hozzájuk, az én mesém is vidámabb lett volna!

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban.Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom, vajon…