Szereplők:

Szundibundi, az álomszuszék tündér

Csoszoghy, az öreg lúzer

Hau bácsi, a kedves sváb imposztor

Pistike

Váj-ling kínai kereskedő (akit végül kihagytak a meséből)

Lédigyagya, királykisasszony-imitátor (akit végül szintén kihagytak a meséből)

Történik a Rettenetes Tetrakontaoktaédererdő közepében, tegnap.

Két Lázár Ervin ült a Rettenetes Tetrakontaoktaédererdő közepében egy fapadon. Már reggel óta veszekedtek, s nem jutottak sehogyan sem dűlőre. Szundibundin, az álomszuszék tündéren veszekedtek, tudniillik, hogy milyen színű szeme van. Lázár Ervin kijelentette, hogy a tudomány mai állása szerint: vargajulcsakék. Lázár Ervin azonban kötötte az ebet a karóhoz, makacskodott, hepciáskodott, égre esküdözött, hogy pizsamabarna.
– Aptya! Már reggel óta politizálunk itt, s még egy jottányit sem jutottunk előbbre – sóhajtott fel ebédidőben Lázár Ervin, aki köztudottan haspók volt, és sajnálta, hogy szájtépésre kellett használnia a száját húslevesszürcsölés helyett…
– Nem jottányit! Kottányit! Aptya! Hát még ennyit sem tudsz?! – vetette közbe Lázár Ervin ingerülten, mert már ő is nagyon unta a szócséplést.
– De igenis, hogy jottányit! Szép magyar szó. Zsebenci Klopédia, 46. oldal, bal hasáb, 12. címszó – ellenkezett Lázár Ervin.
– Jotta!!! Mi az, hogy jotta??!! Hiszen annak semmi értelme sincs. Semmiértelemnyit persze hogy nem lehet előbbre jutni. De egy kottányit, azt igen! – zsörtölődött-börtölődött Lázár Ervin.
No, ezen aztán elvitatkoztak, ellamentálóztak, míg fel nem jött a vacsoracsillag.

Akkor aztán, mint minden vaskedden, sorban megérkeztek a barátaik. Csodálkoztak irombára, hogy miért is nem füstöl már a gerincferdült púposkemence a szamosmarcipánkalácsházikóban a Rettenetes Tetrakontaoktaédererdő kellős közepében.
Először Csoszoghy, az öreg lúzer köszönt rájuk a tisztás széliről.
– Többnamikobsz, Ervinek!
– Jut is, marad is! – válaszolta tessékelősen Lázár Ervin és Lázár Ervin.
Az öreg lúzer szokás szerint már reggel elindult hazulról, hogy üstöllést ideérhessen idült csoszogással, s mostanra nagyon elfáradt. Ezért is harapta el a köszöntést: „Több nap, mint kolbász!”
Félóra múltán oda is ért az Ervinek padjához.
– Hogyityfity? – kérdezte összeesetten a pad alól. (Azaz: „Hogy ityeg a fityeg úgy átabotában mindig kiszera méra bávatag, kérdezem alássan.”)
– Köszönjük, meglehetőst! – válaszolta Lázár Ervin és Lázár Ervin.
Az öreg lúzer nap mint nap (Ez hülye hasonlat!) holtfáradtan érkezett meg hozzájuk, s addigra mindig elharapta a szavakat fáradtságában. Szundibundinak, az álomszuszék tündérnek kellett visszavarázsolnia őt a Tetramicsoda túlsó szélire, hogy reggel időben ismét elindulhasson vacsorázni hozzájuk. Persze, ha egyáltalán fel tudták kelteni bármelyikőjüket is a varázsoláshoz…
Másodjára Hau bácsi, a kedves sváb imposztor rittyent be a tisztásra vadonatúj stráfkocsiján. Pompás mének voltak a kocsi elé fogva. Prüszkölődtek. Nyihahotáztak. Orrukban csak úgy jött és ment a levegő…
Hau bácsinak ugyanvalóst jól ment a sora. Gazdag volt és sörhasú és jó kedvű. Senki sem tudta, miből az a nagy gazdagság és jó kedv. (Igaz, rossz nyelvek azt beszélték, hogy Hau bácsi a Tetrakontaoktaédererdőből lopott fával kereskedett. De fülön csípni még sosem sikerült őt, mivel egyrészt kicsiny és fejhez simuló fülei voltak, másrészt a Tetrakontaoktaédererdőnek negyvennyolc oldala és ki tudja hány szeglete volt, lehetetlenség volt abban elcsípni a fatolvajokat.)
– Jó, hogy jön, fater! – üdvözölte őt Lázár Ervin. (Vagy Lázár Ervin – a történetünk szempontjából ez most mindegy.) – Segítsen már eldönteni, hogy nekem van igazam! Mondja meg, milyen szeme van Szundibundinak, az álomszuszék tündérnek! De iziben, mert különben várhatja, mire tűzre rakjuk a szalonnás sztrapacskát!
– Mondja meg, Csoszoghy – vetette ellen Hau bácsi –, neki már volt ideje gondolkodni!
– Álomfejtéssel nem foglalkozunk – pillantott a pad alatt hortyogó öreg lúzerre Lázár Ervin.
– Majd én megmondom! – harsant fel most hirtelen Pistike hangja, aki laposkúszásban, észrevétlenül cserkeszelte be a társaságot. A fején indián tolldíszek színpompáztak, a kezében tomahawkot tartott.
– Halljuk! – élénkült meg Lázár Ervin, s gyomra nagyot kordult.
– Ékszínkék!
– Hülye vagy, Pistike! Egy ék akármilyen színű is lehet, nemcsak kék – legyintett Lázár Ervin elkedvetlenedve.
– És különben is, ez így olyan közönséges lenne! – fűzte hozzá Lázár Ervin. – Nem illene Szundibundi gyönyörű szeméhez.
És mielőtt Pistike belekezdhetett volna tudományos előadásába az írásban nem jelölt zöngésség szerinti részleges hasonulás eseteiről, a Lázár Ervinek türelmük fogytán elhatározták, hogy rövidre zárják a dolgot, és elhívják Szundibundit, az álomszuszék tündért, hogy személyesen győződjenek meg szeme elbűvölően szép színéről.
– És a többi szereplővel mi lesz? – vetette fel Lázár Ervin Lázár Ervinnek. – Váj-ling kínai kereskedővel és Lédigyagyával, a királykisasszony-imitátorral. A mese szerint őket is meg kellett volna kérdeznünk…
– Őket egyszerűen most kihagyjuk a meséből – válaszolta türelmetlenül Lázár Ervin, aki már nem bírta tovább cérnával a padonülést, s veszekedést.
Így is lett. Váj-ling kínai kereskedőt és Lédigyagyát, a királykisasszony-imitátort kihagyták a meséből, így aztán sohasem tudjuk már meg, mi lett volna a véleményük Szundibundi szeme színét illetően…

Amikor a két Lázár egyezségre jutott, okostelefonjukon felhívták Szundibundit, hogy jönne már. Szemvizsgálat mián sürgősséggel.
– Minek jönnék? Kapcsoljátok be a videotelefon funkciót, és nézzétek így meg a szemem színét! – mondta álmosan Szundibundi. S már ejtette is le kócoska szőke fejét mackómintás kispárnácskájára, mert tudnivaló, hogy ez az aranyos jó tündér a világon a legjobban szundibundizni szeretett…
És az alatt a szempillantás alatt, míg a pillája rácsukódott gyönyörű szembogarára, Lázár Ervin és Lázár Ervin is tisztán, világosan megláthatta szemének színét.
A látvány felejthetetlen volt, egyértelmű és cáfolhatatlan.
De lássatok csudát! Lázár Ervin vargajulcsakéknek, Lázár Ervin pedig pizsamabarnának látta a gyönyörű szempárt. S mindketten olyan boldogok voltak ettől ott, a Rettenetes Tetrakontaoktaédererdő kellős közepében, mint még soha eddigi életükben.

Fogarasy Attila az Irodalmi Rádió szerzője. 1957-ben születtem Budapesten. Értelmiségi családból származom, édesanyám könyvtáros, édesapám tanár, könyvtáros és…