Az utolsó óra

Vijjogó szirénák, villódzó fények,
pislákoló, távozni készülő élet.
Lelkemből fakadó, néma sikoly,
mely kér, könyörög, parancsol.
Rám nézel, és tudom, nincs tovább,
nem küzdesz többé, belefáradtál.
Tekintetünk egymásba fonódva,
megérint a múlt csodás varázsa.

Csalogat, hívogat a sok szép emlék,
ám a jelen vasmarokkal szorít,
azt súgja, mindez csak kellék,
és mindenre ködfátylat borít.
Lassan felocsúdva érzékelem a valót.
pillantásod könyörög, esdekel,
a lélek itt már csak vesztegel,
nincs már több mondanivalód.

Ajkad már nem beszél, de simogat még szemed,
nem tehetek semmit, csak fogom a kezed,
és ezerszer elmondom, mennyire szeretlek,
milyen boldogság, hogy veled élhettem.

Szemedre lassan örök sötétség borul,
könnyeimet nyelve torkom összeszorul.
Hiába kértem, veszekedtem, vitáztam,
de a sors nem érez szánalmat irántam.
Csillag lettél a végtelen horizontján,
a lemenő nap vérvörös égboltján.
Nekem már csak a remény marad,
hogy egyszer egy másik világ visszaad.

2016.