Életkerék

Vádolom a sorsomat,
zakatoló gyorsvonat,
tovafut és elszaladt,
életem is elhaladt.

Menteném a menthetőt,
nem bírom a hegytetőt,
elmúltak ifjú évek,
és nem jöttek tündérek.

Álmodtam szép világot,
nem kaptam, csak szilánkot,
tört szívem és lelkem is,
tudom, ez már banális.

Nem vádolok már senkit,
én is vágom a centit,
lassan a végére ér,
angyal jön, továbbkísér.

Földöntúli képzelet
nem festhet szebb képeket,
a szeretet hangja szól,
nevet kapsz csillagoktól.

Nem lesz többé félelem,
itt nem vagyok védtelen,
gúzsba kötött életem
itt szabadként észlelem.

Körülvesznek fénylények,
fejükön aranyfények,
kezdődik egy új korszak,
itt nincsenek borzalmak.

Az ajtók becsukódtak,
odalent meggyászolnak,
ne sírjatok majd értem,
eddig tartott ottlétem.

Itt a lelkem képlékeny,
a test pedig tünékeny,
az éden, mi itt rám vár,
táguló látóhatár.

Végtelen univerzum,
számomra nem misztikum,
titok lelepleződve,
nem vagyok meglepődve.

Most látom már igazán,
ember sírfeliratán
a rávésett búcsúszó
életemhez utószó.

A fényben tündökölve,
utamat megjelölve,
csillagösvényen járva
kísér az aranyhárfa.

A szívemet kitárva,
hibáimat leróva
már szabadon lebegek,
múltra visszarévedek.

Elfeledett életek
lesznek próbatételek,
végeredmény ugyanaz,
csak az Isten irgalmaz.

2016.