Elfeledett világ

Hihetetlen szépség árad a tájból,
interjút készítek régi tanyákról,
a rozsdás szín alatt piheg az élet,
nézhetem a villás farkú fecskéket.

Kavargó köd, fátyolt sző a tó felett,
napkaréj a dombok közül kilesett,
idilli környezet, illatok, színek,
lám,- egy apró virág maradt meg dísznek.

Képzeletem szárnyain a jövő int,
a kristály kék ég vidáman rám kacsint,
kicsiny házikó, hol a kedves társ vár,
az otthon, a család, mint reménysugár.

Eltévedt szellő ébresztget szelíden,
békés a világ, lelkem csendesítem,
arany napsugár arcomon vándorol,
a szívem mélyén, ide kívánkozok.

Ahol az öreg fűzfa ad hűs árnyat,
hol a természet, maga a varázslat,
itt többé nem leszek örökös vándor,
de őrzöm a múltunk, leszek a pásztor.

2018.