Szenteste, egy jól fűtött meleg, és jól megvilágított szoba. Az egész rokonság együtt. Boldog békeidők. Gömbölyű testével az általa ilyen alkalmakon megszokott helyén ült, és éppen előadta egy, a munkahelyén megesett történetét. Telefonos diszpécser egy irodában, a fogyasztóvédelemnek dolgozik, a személytelen és elvtelen kereskedelem önmagukat kihasználtnak és megkárosítottnak érzett vélt, vagy valós áldozataiknak fogadja a hívását. Kétségtelenül a társadalom egy hasznos építőkövezetének érzi magát, de az elbeszéléséhez megválasztott hangján világosan hallatszik, hogy nap, mint nap egyre jobban az agyára mennek az emberek, amitől a megcsömörlés veszélye fenyegeti. Összecsapott tenyérrel és hirtelenül kikerekedett szemekkel belekezdett néhány nappal azelőtt megélt történetébe, elmesélte saját elmondása szerint a szerinte legkülönösebb panaszos telefonhívást, amit a cégnél valaha kapott:

  • Képzeljétek el, egyik nap telefonált egy úr, aki már rögtön valami sipákoló és sopánkodó hangon kezdett bele a mondandójába. Én többször is visszakérdeztem, mert nem teljesen értettem, amit beszélt. Beletelt egy kis időbe, amíg mondanivalója értelmet kapott számomra. Az úr azt sérelmezte, hogy a karácsony előtti bevásárlásán a halaspultnál az általa kért halnak az elmondása szerint ott vették el az életét előtte. Tudjátok, itt, a kerepestarcsai nagy bevásárlóközpontban halakat tartanak egy üvegben, élő halakat, akik úszkálnak ebben a hosszú csőszerű vízzel telt üvegben összezsúfoltan, mint egy akváriumban. Mint egy berendezetlen, természetes élőhelyi környezetet teljesen nélkülöző, amorf akváriumban. Mint az emberek az összezsúfolt lágerekben annak idején, akik szintén teljes homályban éltek a végzetes jövőt illetően. Hogy aztán ezek a halak sejtenek-e bármit is a sorsukból, arról, hogy mi vár rájuk, azt nem tudom. Egyszerre csak kikapott egy halat a sok közül a fehér ruhás hentes, és ott helyben levágta, széttrancsírozta testét a férfi előtt. Mire történetében idáig érkezett a férfi, mint egy kisgyerek, akit valami szörnyen igazságtalan embertelenség ért, még erősebben sipítozott a magas kappanhangján, sűrűn kapkodva a levegőt vélhetően kövér testének ebben a felfokozott idegállapotban való karbantartása érdekében, azt kiabálta nekem: mindezt nekem ott végig kellett néznem! Végig kellett nézzem, ahogy a szerencsétlen halnak levágják a fejét! És méghozzá többször ki is csúszott a hal a hentes kezei közül, még csak nem is sikerült a szerencsétlennek a fejét egyetlen csapással levágni, a harmadik csapástól nyílt szét a teste, amely ott vonaglott spriccelő vérrel előttem! Ez valami borzalmas horror volt, borzalmas! Tönkre tették a karácsonyomat! – ezt mondta. Mire én megkérdeztem tőle, hogy ugyan, milyen módon tudnánk segíteni neki, milyen elvárása van velünk szemben? Netán méltóztassunk kezeskedni arról, hogy ilyesmi a jövőben soha többet ne fordulhasson elő? Mire ő szüntelen csak azt ismételgette, hogy elrontották a karácsonyát. Hát én nem bírtam ki, és azt mondtam neki: képzelje csak el, hogy a halnak mennyire elronthatták a karácsonyát! – Még mondott valamit az eset folytatásáról, hogy végül miben maradtak a férfival, hogy mégis milyen elvárásokat támasztott ő a céggel szemben, de mindezt már nem lehetett hallani. A hal elrontott karácsonyán olyan általános jókedv és derű kerekedett, és söpört végig a megváltó születését ünneplő rokonságon, hogy a hasat rázkódtató nevetés orkáni süvítése elhomályosította minden általa kimondott további szó értelmét. Mindenki a térdét csapkodta a nevetéstől. Van az a pont, amikor már a legfinomabb, legszentimentálisabb lélek is könnyeit hullajtva röhög a halálon és a könyörtelen, vérfagyasztó brutalitáson, mert ami valószerűtlen, az valószerűtlen, ami sok, az sok. A fogyasztani kívánó, de az ahhoz vezető civilizálttá vált lény számára embertelennek tetsző utat nem vállaló, azt, mint egyfajta kellemetlenséget figyelmen kívül hagyó, elkényelmesedett nyugati polgár és az elrontott karácsony morbid öröme lett a közhangulatot meghatározó tényező egy időre az egész társaságban, amelyben Erika, aki feleség, kétgyermekes anyuka és nagynéni minőségben volt jelen, elbeszélte ezt a vele megesett történetet.

Vége

Tóth Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Üdvözlök mindenkit, Tóth Mihály vagyok. Több, mint egy éve folytatok írói tevékenységet.…