Hangtalanul üldögélt fényszálak
pillérjein, onnan figyelt engem,
később hanyagul rám telepedett,
szelíden körbefont az esti Csend.
Időm nagylelkű mecénása volt,
bőkezűen adakozó, hű társ.
Kiteregethettem vágyaimat
szemérmetlenül, patyolat-tisztán,
ahogy a frissen mosott ruhákat
a kötélre, hadd szárítsa a szél.
Gondolataim kisimultak, mint
mosoly-mosta ráncok az arcomon,
melyeknek mély barázdái között
régmúlt fájó emléke bolyongott.
Szorongó érzéseim bús dala
lelkem megfeszült húrjain játszott,
az éjszakám állhatatos Csendje,
mint egy kincstolvaj, úgy fosztogatott.
Verejtékemnek hűs cseppjeiben
szinte fojtogatott közelsége,
aztán a Napnak ébredésében
éreztem, egyre gyengül ereje.
Végül pirkadat zajongó hangja
adta ki útját éji társamnak,
és Ő, mint, ki jól végezte dolgát,
szótlanul iszkolt el a Hajnallal.

V. Darabos Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Szigetváron születtem, itt is élünk a családommal. 1983-ban Kaposváron szereztem tanítói…