Vigyázz mit kívánsz!

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Az erdő közepén, a kis bokrok alatt élt a nagymamám. Amióta az eszemet tudom egyedül. Amolyan fura asszony volt. Hóbortos, érdekes ruhákat viselt és ékszereket. A faluban ahol lakott javas asszonyként hívták. Más azt mondta rá boszorkány. Minden reggel kiment a rétre virágokat gyűjteni. Néha elvitt magával és elmondta melyik virág mire jó. Miért piros a tőzegáfonya és mit esznek a kis cinkék. Amikor mesélt mély hangján olyan volt, mint a föld megnyílása. Kis termetű asszony volt, de tekintélyt parancsoló éreztem, hogy félnek tőle. Állítólag tényleg varázsolni is szokott. Én azt hittem ahogy a legtöbb gyerek a faluba, hogy van egy nagy üstje és oda teszi bele a főzeteket. Sosem mertem rákérdezni.

Egyszer nála aludtam és az éjszaka közepén kopogást hallottam. Egy nő ált az ajtóban. Remegett, mint a nyárfa. Vékony nő volt. Próbáltam a takaróm alól leskelődni azt tisztán láttam, hogy a nő arcát sírás nyomok takarták. Arra is emlékszem, hogy a házban mindig égett a gyertya esténként így akkor is égett, amikor a nő bekopogott.

„Kérlek segíts!”-kezdte a nő.

„Nem!”-válaszolta nagymamám határozottan.

„Te vagy az utolsó reményem!”

„Nem”-ismételte nagymama.

„Tudod, hogy szeretem”.

„Igen, tudom”.

„De ő nem viszonozza, már mindent megpróbáltam. Mindent”.

„Tudom”-válaszolta a nagymamám.

„Kérlek segíts!” -folytatta a nő.

Majd a következő mondatát nem is a nagyinak mondta, hanem mintha magába beszélt volna.

„Azt akarom, hogy úgy fájjon neki, ahogy nekem fáj. Hogy tépje ki a szívét a maró szenvedés. Ne aludjon éjszaka. Ha alszik is és becsukja a szemét akkor is engem lásson. Ha a szél fúj az arcába az én csókom szájának ízét érezze. Ha az eső esik az én arcomat lássa”.

A szerelem fájó érzésérél én, mint kisgyermek semmit se tudtam még, de a nő látványa és szenvedése szinte megbabonázott. Ahogy ott ált az ajtóban. És ahogy vágyott arra, hogy szeresse az a valaki. Ekkor ismét nagymamám csak ennyit mondott: „Vigyázz mit kívánsz”!

A nő szemében hatalmas csillogás jelent meg, tisztán emlékszem rá. Ekkor tudatosult bennem végérvényesen, hogy a nagyim tényleg boszorkány. Varázserővel bíró boszorkány. Hogy a szerelemre is van báj. illetve annak ellenszerére is. Nagyitól ezért félnek az emberek. Hiszen tudják, hogy képes rá. Ez az egy mondat elég volt, hogy megértsem.

Vigyázz mit kívánsz.

Vége

Egyed-Husti Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője. Amit tudni kell rólam: Már kisgyerekként fogékony voltam az alkotásra, nagyon szerettem…