Éppen lánya házának kapuját húzta be maga után, ahonnan évi rendes látogatását követően indult hazafelé, minek utána megmutatta unokáinak az ajándékba hozott elektromos játékok működését, meghallgatta lánya beszámolóját férje sikereiről és csendesen megemlített frusztrációjáról, hogy mikor fog majd megint bele saját karrierje építésébe. Csakhogy a két kisgyerek mellett ez mennyire bonyolult. Megértette lánya szavaiból, aki summa cum laude végezte egyetemi tanulmányait, és akinek mindenki kiemelt szakmai sikereket jósolt, hogy nem boldog, hogy aranykalickában éli monoton életét. Azt is érezte, hiszen lánya ebben is rá hasonlított, nem panaszként és semmiképp nem segítségkérésként kell értékelnie szavait. Inkább csak helyzete analizálásaként, amelyet csak saját maga oldhat meg. Mégis rossz érzése volt, mert tudta, nem segíthet ebben a helyzetben felnőtt lányának, aki csaknem olyan fiatalon ment bele egy házasságba, mint ő maga.

Még nem volt húsz éves, amikor elvette második középiskolás szerelmét, Évát. Egyikük sem fejezte még be egyetemi-főiskolai tanulmányait, amikor megszületett első gyerekük. Éva szülei jelölték ki útjukat, biztosították a megfelelő anyagi hátteret, s mire végeztek iskoláikkal, megszületett második gyerekük is. Valójában a két gyerek tette felnőtté, sikeres vállalkozóvá, néhány esztendő alatt megbízható családfővé. Húsz évig járta a kijelölt utat. Minden reggel megborotválkozott, felvette legújabb divatú öltönyét, Issey Miyake parfümöt spriccelt füle mögé. Ilyen formán felvértezve, harcolt a napi sikerekért, konkurenseivel és alkalmazottaival. Legtöbb csatáját megnyerte hosszú évekig. Hosszú évekig boldognak hitte magát, napközben. Csak az éjszakái voltak mások, egészen mások. Álmában színes-szélesvásznú történetek peregtek. S ezek egy idő után nem múltak el akkor sem, amikor reggelente harcos vállalkozót próbált magából, fürdőszobai tükre előtt állva, gerjeszteni. Már nem érdekelték az üzleti sikerek, már nem, s egyre kevésbé nem volt képes, tolerálni a vele szemben hazug érveket sorolók szavait. Üzleti partnerei, de társainak hitt emberei szemében is gyengülni látszott. Már nem érdekelte. Történetei voltak, fontos történetei. Laptopján ezek a gondolatok vették át a helyet az üzleti jelentések ellenében.

Metamorfózisát nem tolerálták sem azok, akik mindez ideig belőle, általa éltek, sem felesége, aki nem ezt az embert ismerte, szerette meg. Húsz esztendő telt el, egészen másként, mint egykor elképzelte, s amely évekért saját magán kívül már senkit nem hibáztat.

Becsukta hát maga mögött lánya házának kapuját, megint egy évre. Ekkor csengett mobiltelefonja. Surranó szólalt meg benne, gimnazista osztálytársa, az állandó szervező, aki hosszú körmondatokban megfogalmazott elbeszélésben, ecsetelve a volt osztálytársak felkutatásának végtelen nehézségeit, hívta meg őt a néhány hét múlva rendezendő negyvenedik érettségi találkozójukra.

Egykori sulijukban gyülekeztek, a régi osztályteremben. A falakon valószínűleg már nem az akkori, de a mostani vakolat is omladozott. A történetek azonban mind az egykoriak voltak. A sokadiknál tartottak, amikor megérkezett Virág. Negyven éve két padsorral arrébb ültek egymástól. Most mellé ült. Együtt nevettek az egykori sztorikon, holott ő a fiúk balhéit csak részben ismerhette. A sokadik vidám történet közben tekintetük összeakadt. Hosszú másodpercekre. Látta szemében, hogy neki is eszébe jutottak azok a réges-régi ártatlan randevúk. Tizennyolc évesek voltak, vagy még annyi sem.

Egy gyalogútnyi távolságban lévő étteremben volt a közös vacsora. Mellette kapott, de inkább szerzett helyet. A második pohár vörösbor után megfogta kezét. Virág a másikkal az övét. Szinte egész este el sem engedték. Szavak nélküli elkésett vallomásuk volt ez. Már csak pár erősen ittas osztálytársuk maradt a különteremben, amikor távoztak. Taxin mentek a férfi közeli lakására. Lágy, szaxofon zenét tett fel régi bakelit lejátszójára. A muzsika dallamára lassan, finoman vetkőztették le egymást. Megint tizennyolc évesek voltak. Akkor, ezen a hosszú éjjelen vesztették el negyven éves, egymás iránti ártatlanságuk.

Hajnalban egyedül ébredt fel ágyában. Kereste őt. Sietve lépett a kitárt ablakhoz. Még láthatta gimnazista szerelme fiatal, kecses, álomszerű, távolodó lépéseit a néptelen utcán. A szemközti parkból a korai órán csivitelő madársereg koncertje hallatszott.

Pázmándi Péter az Irodalmi Rádió szerzője. 1959-ben születtem. Jogi egyetemet végeztem ennél azért kicsit később, majd vállalkozó lettem,…