Beck Brigitta: Az elefánt és a papagáj

Egy messzi-messzi, furcsa tájon éldegélt egy elefánt,
Egyedül élt, nem ismert mást, csak a tarka papagájt,
Unatkozott hát szegényke, semmi dolga nem akadt,
A tóhoz ment, leült a stégre, s bámulta a halakat.

Egyszer csak mellé röppent a tarka-barka papagáj,
És panaszosan megjegyezte, egy éve él már papayán,
Jó volna már mást is enni, kifogni egy-két halat,
Jó volna pelikánnak lenni, ki csőrével a vízben matat.

A sok hal ezt meghallotta, és mind elúszott százfele,
A papagájnak feleszmélni nem is maradt ideje,
Amit mondott, meggondolta, mégsem lenne pelikán,
Nem is rossz így üldögélni az elefánt oldalán.

„Te elefánt, mit gondoltál, mikor bámultad a halakat?
Nem szomorít el téged, hogy semmi dolgod nem akad?”
Kérdezte a parton ülve a tarka-barka papagáj,
Majd a tavat átrepülte, és leszállt egy vízparti fán.

„Ó, ha én is madár lennék, repülhetnék én is veled,
A fákról gyümölcsöket szednék és meghódítanám az eget,
De én elefánt vagyok, az életem oly ostoba,
Nem fogok én repülni soha, de soha.”

„Emiatt ne búsulj, te nagy mafla elefánt!”
Mondta a papagáj és a stégre visszaszállt,
Narancsszínű csőrében egy gyümölcsöt hozott,
Majd elmondta az elefántnak, amin gondolkozott.

„Az elefántok végül is szárny nélküli madarak,
Egyél hát te kövér madár, ne kéressed magadat!”
Bíztatta barátját a tarka-barka papagáj,
És az elefánt azóta boldogan él papayán.

Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Brigitta vagyok, tizenhét éves. Megtehetném, hogy hosszú bemutatkozást írok magamról, de…