Máshol is lehetnék,

Előrébb.

Szebb helyen,

Magasabban,

Mélyebben.

Másutt,

Más úton.

Távolabb innen,

Közelebb önmagamhoz.

S hogy mi késztet ilyen beszédre?

Mitől félek?

Miért csak írom,

Miért nem cselekszem,

Vagy mondom is,

Mit érzek?

Betegségem gyávaság.

Kórságom a kor maga.

Alakoskodik arcom,

Hazudik beszédem,

Cselekedetem,

A csaló látszat árnyéka.

Ne bízz bennem!

Ne is nézz rám!

Szememből mit látsz?

Az igazságot?

Ugyan már.

Ezek visszhangok,

Tükörképek csupán,

Egyik sem arcom,

S hangom tisztán,

Átformált,

Mesterkélt,

Felvett,

Eltanult álcák.

Álruhásként járkálunk,

A jók előtt,

A jóság fényeit,

Csillogtatjuk testünkön.

Ők meg bedőlnek,

S szépeket gondolnak szörnyekről…