About Me

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője.

Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település. Már hat évesen baba helyett a Hetvenhét magyar népmese című Benedek Elek könyvvel járkáltam, amíg ki nem olvastam. Aztán, ahogy kell sorban jöttek a pöttyös könyvek, indiánosak, krimik, majd a szépirodalmi művek. A falusi könyvtárban csaknem minden könyvben ott díszelgett a nevem. Az ünnepélyeken én voltam a versmondólány.
Majd nyolcadikban az irodalom tanárnőm négyest adott magyarból év végén. Azzal indokolta, hogy a nagyvárosban, ahová továbbtanulni készültem (Budapesten), leendő tanáraim biztosan nagy követelményeket támasztanak, nehogy szégyent hozzak rá! Ezzel nem értettem egyet, de az biztos, hogy jó pedagógus volt, mert soha ötöstől rosszabb jegyet nem kaptam a középiskolában. A JIBRAKI Színtársulat örökös tagjaként végeztem. Bár magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, nem vettek fel a főiskolára. Dolgoztam, férjhez mentem, gyerekeket szültem. Két lányt. A nagy harminchárom éves, fotómodell, a kicsi harminc éves, festőművész tanár.
Én a papír-írószer üzletben találtam meg a hivatásom. Ott foglalkozhatom gyermekkel, felnőttel egyaránt. Természetesen az irodalom, a kreativitás jegyében. Vezettem színjátszó szakkört, országos harmadik helyig jutottunk.
Most Budapesten vezetem az üzletem, az ajtaján cserélgetem a gyerekverseket a gyerekeknek, a novellákat a felnőtteknek, legalább hetente. Nagy örömömre olvasgatják, és szeretik.
Bő egy éve írok Apor Kata néven. Azóta kiadtam egy könyvet Kutyavilág címmel, és összejött egy novelláskötetre való novellám. Egy nagyobb lélegzetű regénybe kezdtem, szabad időmben azt írom.

Posted by
Posted in

Hópihe (2.)

Hópihe 2.   Táncol a télben Csillog a fényben Repked a légben Leszáll. Duzzad a paplan Felfoghatatlan Ezer alakban Megáll. Védi a tájat Hideg, ha támad Meleg az ágyad Ne bánd! Surran a szánkó Ballag a Pejkó Örül a Ferkó Gyí hát! Nagy hógömb három Megáll egymáson Lábas a csúcson Nahát! Ő a hóember Itt […]

Posted by
Posted in

Hópihe

Hópihe Elindult a földre, angyalok küldték, nem vitás. Ilyen parányi szépséget nem küldhet senki más. Lassan, komótosan ereszkedett éppen felém, még csak nem is sejtettem, mily szerencsés vagyok én! Az orromra szállt puhán, egyenesen a mennyből egy sóhajtás, a végtelen világegyetemből. Egy műalkotás, szabad szemmel alig látható, tökéletesre alkotta meg a mindenható. Jégbe zárt csillag […]

Posted by
Posted in

Volt egyszer egy karácsony

Volt egyszer egy karácsony   A névnapokat csak megemlítettük. Illendően kaptunk egy puszit és egy ölelést. Igaz, hogy abban az ölelésben valódi, érezhető szeretet volt. Születésnapkor sem volt torta, hatalmas ünneplés, hiszen arra nem tellett. Volt viszont egy szelet mogyorós csoki, egy puszi, no meg egy ölelés. Emlékszem, egyszer hozott édesapám egy köralakú műanyag dobozban […]

Posted by
Posted in

Milyen egyszerű

Milyen egyszerű!   Gúzsba köt ez a nagy én tudat nem enged igazán szeretni. Nem találom hozzád az utat félek, akarom-e keresni?   Ezernyi kérdés és nincs válasz csak bennem cikáz. Önzés ez is? Hiányzik az az erős támasz mely rádöbbent, ember vagy te is.   Felállok, míg futja erőmből, rombolom újra a falakat. Az […]

Posted by
Posted in

Még remélsz

Még remélsz   Megint egy új nap, nem hozott semmi változást. Meddig reménykedsz még, hogy a holnap mást hoz? Csók tengerét, simogató szerelem áldást kitől remélsz, ha jövőt többé már nem álmodsz?   Homok volt az erősnek hitt kövezett út, a múlt messze, senkit nem érdekel a jelen. Az a kislány, ki anyjához mindhiába fut […]

Posted by
Posted in

Tegnap még

Tegnap még zöld volt a levél az út menti fákon Záporok tócsáin vígan gázoltunk keresztül A megolvadt aszfalt pettyezte zokninkat vádlón Mit bántuk, ha anyánk fapapuccsal néha ránk üt!   Tegnap még élt az öreg félszemű suszter bácsi Kihez sokszor cipőnket talpaltatni vittük át Kedves, halk szavú feleségét, úgy hívtuk Ángyi Kezünkbe mazsolás kalácsot adott […]

Posted by
Posted in

Őszi lányok

Futunk a dolgunk után, serényen élünk, nyár és tél, ha jönnek, rá se hederítünk! Együtt vagyunk ketten és ez főnyeremény, Nem cserélnénk mással, Puszi kutyám, meg én.   De ha lehull az első levél a fákról, szívünk felpezsdül, megbabonázva táncol. Ugrálva szökkenünk ligetek közepén, Nem bírunk magunkkal Puszi kutyám, meg én.   Hullanak a levelek, […]

Posted by
Posted in

Mit is tehetnél?

Ha visszafordíthatnám az időt Csak egyszer, csak egyetlen egyszer! Megtanulnám a kötelezőt, És a szemedbe néznék végtelenszer! Nézem a távoli hegyeket, Múltam látom könnyeim ködén. Megtettem mindent, mit lehetett? Akkor, ha ismét elkövetném? Szívem, kit önzetlen szeretett, messzire kerüljem, mert vétkezett? Kit megbántottam akaratlan ha újra élhetném éveim… biztos, hogy nem úgy akartam? Zaklatottak gondolataim. […]

Posted by
Posted in

A művelt pók

A  művelt  pók Ring két faág közt fonalán a pók, mesét szőtt az imént, olvasni valót. Csillan a sok betű, büszkén tekint szét mind a nyolc szemével, szemléli művét. Elégedett nagyon, bevégeztetett. Most árnyékból lesi a műértő legyet. Nem kell sokat várni, zümmög a csend, izgalmában a pók kínosan feszeng. Első olvasója repül most feléje, […]

Posted by
Posted in

Örvény

Szavakba kéne önteni mit érzek, de csak kavarognak gondolataim, mint örvénylő lefolyóban a szennyvíz. Ilyen lehet a holtak tülekedése a tisztító tűz felé megváltásért, törve, zúzva – múlna már lelkükből a kín! A jajszó mélyről fakad, és nem tör elő. Túl régi már a seb, melyből ered. Gyógyír, ellenszer, bármi, amivel csak egy pillanatra is… […]