About Me

Baranyi Imre az Irodalmi Rádió szerzője.

Honlap: https://baranyi-imre.eoldal.hu/

 

Posted by
Posted in

Dal a keselyűkhöz

Dal a keselyűkhöz Mikor e világ térdre rogy majd önmaga előtt, akkor fogom mondani, hogy e szörnyű délelőtt következett a féktelen tékozlástok miatt, nem volt elég a végtelen, azon felül sokat akartatok kiszívni még a föld alól bizony, elszédített a mennyiség, a minőség iszony és mérhetetlen kapzsiság lett úrrá rajtatok, elintéztetek ostobán, hogy ez meg […]

Posted by
Posted in

Rege a gondolatról

Rege a gondolatról A messzeségbe száll a gondolat ma, bolyong a széllel ősi tájakon, hatalmas ormokon barangol újra, repül tovább az óceánokon. Ma nem rak elé átkozott sorompót semmilyen körmönfont, okos szabály, ma végre mondhat bárki bármilyen szót, és kiálthatja azt amit muszáj. Ma nincs alantas kényszer éljenezni a vár fokán a meztelen királyt, ma […]

Posted by
Posted in

Utánad

Utánad Ma vérem újra úgy tüzel, útjából sziklákat mos el, amíg eljut szívembe. Mivé leszek, ha nem leszel és gyöngyeim ki fűzi fel, ha eltűnsz mindörökre. Mert egyedül én meghalok, hiába lesznek angyalok, kik vigasztalnak engem. Emlékedből tüzet rakok, hogy majd a hideg hajnalok ne tépjék szét az ingem. Arcomon nem lesz már mosoly, mint […]

Posted by
Posted in

Kaland

Kaland Szakítja már a hervadó virágot e vad vihar, dühöngve fákat is tép, előle hozzám menekül magányod, hogy onnan újra messze szökjön ismét. Kívánlak, vágylak és ma úgy ölellek, mint istenektől kapott kegyes csodám, beléd szerelmes hangon üdvözöllek vad lázat égető lelkem ajtaján. Tudom csak éjszakára térsz be hozzám, mást nem remélek én, ez is […]

Posted by
Posted in

Ősz peremén

Ősz peremén Ősz van, a fákon a fényeket oldja a hajnali köd már, nagy tenyerében a földnek arany hegedű muzsikálja nyári szerelmek elégikusan tova penderülését. Ím ma kabátomat újra előveszem én a fogasról, csípi a reggeli dér szele ingem alatt üde bőröm. Hull a levél csapatokban a fák tetejét kopaszítva és ropogósra cseréli egészen az […]

Posted by
Posted in

Sötét vizek

Sötét vizek A lelkem már pokolra néz, a testem is fogatlan, mint egy ügyetlen tengerész zord zátonyra futottam. Vérednek kékje festi be a szám szélét, kesernyés, leégett házam belseje vad kárhozattal pernyés. Ma még talán egy harcra jó vagyok, de büszkeségem kormányozhatatlan hajó, tetézi minden vétkem. Hozzám már rég nem volt közöd, de azt azért […]

Posted by
Posted in

Hajnal

Hajnal A hajnal újra éjre jő, de szép is ahogy terül melengve már a tájon, amott a tó vizén elillan úgyis, hogy álmomon parányi rést találjon. A fenyvesekkel átkarolva fut szét, belengi lelkem ébredő világát, fülembe súgja libbenő reményét, az új nap izgató, bolond varázsát. De még a hangok ím a Napra várnak, amíg a […]

Posted by
Posted in

Az a tűz

Az a tűz Zsarátnokán ifjú tüzünk kihamvad, mivé csitult a régi szenvedélyünk, feledtük esküjét az éjszakáknak melyekben égve tündökölt szerelmünk? Maró hiányod megfeszíti elmém, a homlokomra ráncokat vetítve, úgy mondanám, de úgy… elénekelném közös dalunk a Holdnak integetve. De jő a szél, ha jő az óra, újra tüzünket szítja és lángolunk belül, öleljük egymást mégis […]

Posted by
Posted in

Örvény

Örvény Bolond világ felé halad megannyi torzult elme, de nincs velük (nem is lehet) már istennek kegyelme. Orozva földi kincseket az ég felé mutatnak, vigyorgó szájjal, kéjesen, vad részegen mulatnak. Ölik egymást erő okán, nincs eleje se vége, tivornyáikban ott tocsog gőgjüknek büszkesége. Erdőket vágnak cinkosan, folyókba öntnek mérget, ha féltőn emeled szavad, úgy eltipornak […]

Posted by
Posted in

Egy égő hajnalon

Egy égő hajnalon Nem érdemeltelek, tudom egy tőled égő hajnalon elveszítelek majd, de addig még velem leszel, ölellek és úgy alszom el, hogy dúdolsz nekem dalt, egy régi-régi éneket, mit jó anyád dalolt neked, mikor csöppnyi voltál és én álmomba álmodom azon az égő hajnalon, hogy velem maradtál. Szemedben messzi tengerek vonzó fényei kéklenek, elengedlek […]