About Me

Baranyi Imre az Irodalmi Rádió szerzője.

Honlap: https://baranyi-imre.eoldal.hu/

 

Posted by
Posted in

Egyszerű

Egyszerű Szeretlek mindhalálomig, amíg a Föld köröz, ha végzetem lecsendesít, én tovább őrködök, ha nem lesznek már csillagok, majd fáklyát gyújtok én, és fényesen világítok az éjnek tengerén. Mikor a táguló korong önmagába zuhan, én akkor is kezed fogom, követlek boldogan, és én leszek a nagybetű majd minden mondaton, és én leszek (mily egyszerű) a […]

Posted by
Posted in

Sasmadár

Sasmadár A rét fölött a sasmadár köröz hibátlanul, billenti szárnyát nesztelen, hiába fut a nyúl, a csendes égből ím lecsap, de oly kegyetlenül, a prédája nem is remeg, szívére végzet ül. Bizony hogy így esett velem meg az a borzalom, hogy álnokságod karma megfeszült a torkomon, onnan támadtál engemet, honnan nem vártam én, és elsüllyesztetted […]

Posted by
Posted in

Régi szerelmem

Régi szerelmem (Almádi Rózával közösen) Még szeretését, langy sima bőrét arcomon érzem, fénysziluett, messze merengő ős buja nemtő fonta be testét, jó anya lett. Arra, ha jártam félve kopogtam, ajtaja nyílott, rám nevetett, elmenekülve férje a szeszbe fojtva magát már rég odalett. Jöttek az évek, bár a zenének taktusa elhalt, abbamaradt, mégis a Holdról álmodik […]

Posted by
Posted in

Emlékpakolgató

Emlékpakolgató Ma itt ülök csupán magam az esti félhomályban, kinek megannyi dolga van, mutatva őszre váltan, a lomjaim pakolgatom, a rég megunt meséket, matatva fent a polcomon, csak ócska semmiségek. Csupán elúszó képzetek egy omladó szorosban, kiszolgálták a létüket, csak imbolyognak ottan, e félretett, fakó cihák sután csak ácsorognak, bezárva szűk bejáratát a néma hegyszorosnak. […]

Posted by
Posted in

A tél szerelme

A tél szerelme A szél zokogva átsüvít az égen, siratva őszi kerteket tarol, megannyi sárba összegyúrt levélen halad tovább, el is zarándokol. A tél hideg, ködös tekintetével a tájra néz, elimbolyog vele, hiába kérdezik derengve váltig a messziről alig látszó hegyek, miért e zord, fagyos, kemény belépő, miért e csontot átütő hideg, de ő nem […]

Posted by
Posted in

Te légy

Te légy Te oltsd a szomjam újra még, neked repülni semmiség, begyedben hozz nekem vizet, az Isten érte megfizet. Te küldj szememre álmokat, hibátlan égi táltosat, a lázam éget, hűtsd le azt, sebemre tégy ma gyógytapaszt. Te húzz az égre fényeket, emelj fölé, ahogy lehet, vigyél el engem messzire, s taszíts le majd a semmibe. […]

Posted by
Posted in

A régi tó

A régi tó A parti fák a víz fölé hajolnak, s a csónakházban lusta csend honol, tükörsima, lágy felszínén a tónak, parányi hal pipál a víz alól. Magam vagyok csak és e délutánban, egy régi-régi nyárra gondolok, amikor megkötős fürdőgatyában úszkáltunk itt és forrtak a habok. Szerelmeinkkel együtt csónakáztunk, suttogás suhant át a tó vizén, […]

Posted by
Posted in

Zabolátlanul

Zabolátlanul A mindenségnek homlokán talán parányi ránc volt, borús arcára nyomva egy törölhetetlen rúzsfolt, de úgy tűnt el a semmibe, ahogy onnan előjött, magával vitte éjszakám és még a délelőttöt. Sötét viharként érkezett, nyomasztón, átkozódva, felemelte világomat, majd ledobta a porba, s ott annyi álmot összetört, hogy én azóta ébren vad útjának veszett nyomát megbabonázva […]

Posted by
Posted in

Hullámpapír dal

Hullámpapír dal A nincstelenség lámpafénye árnyakat fest arcodra fel, korgó gyomrod kesernyesége a torkod marja, hányni kell. Petróleumszag és penészes kenyérhéj fáj az asztalon, és ez a már-már ölni képes kényszeredettség összenyom. Haldoklik éned, büszkeséged a sors gúnyosan mossa el, és aki hozzád még betéved, gyorsan kifordul, elszelel. Házad igaz hullámpapírból épült, s rongyból van […]

Posted by
Posted in

Egy űrutazás margójára

Egy űrutazás margójára A végtelennek tűnő űr mögött, ahol a józan ész már megszökött, ahol a gondolat alig suhan, azon túl mondd nekem, vajon mi van? Vannak-e ott folyóra hajló fák, kenyérsütések, sárga iskolák, és nagy szerelmek szövődnek-e, s van-e a szeretetnek ünnepe? Eső után az ég ott felszakad, és mondd, a lélek ott is […]