About Me
Prof. Dr. Bárdosi Attila az Irodalmi Rádió szerzője.
Statisztikailag nézve, elég későn kezdtem el költészettel aktívan foglalkozni.
De úgy gondolom (inkább remélem), a verselés tudományában – hisz minden tudomány klasszikus értelemben művészet is (ez fordítva is érvényes) – nem a mennyiség a meghatározó tényező, jól lehet korunk „fejlődése“ sajnos ebbe az irányba mutat.
Hogy hány éves vagyok? – Nem jelent semmit! Már elég öreg ahhoz, hogy komolyan gondoljam azt, amit leírok, de még elég fiatal ahhoz, hogy azt gondoljam, van értelme leírnom, amit gondolok.
Hogy mi a foglalkozásom? – Nem költő, patológus.
Hogy mikor kezdtem el verseket írni? – Nem fontos, a lényeg az, hogy írok!
Hogy miért? – Mert nem tehettem mást!
Hogy miről írok? – Nem a madárcsicsergésről, nem az illatozó virágról, nem a kikeletről, nem a napsütésről és a kék égről, nem a felhőtlen boldogságról, nem a beteljesült vagy reménytelen szerelemről, a szép szemekről (bár erről írtam már egy verset), nem az önzetlen barátságról, nem a halott vagy még élő hősökről, nem a hazaszeretetről, a dicsőséges múltról és hogy miért volt jobb vagy rosszabb a tegnap, nem az eszmékről, a bronzba vagy gondolatba öntött emlékművekről. Az istenről? Hát néha-néha, de nem úgy, ahogy szokás.
Egy mondattal: nem arról, ami nem zavar!
Egy rövid jellemzés fölfogásomról: Nem vagyok híve a verbális zsonglőrködésnek, amely csak a hangzás „aha“ effektusaiból él.
Számomra egy vers, egy „kerek“, lezárt gondolat (a kerek formák közé néha-néha elbújik egy-egy szögletes is) amelynek konkrét kezdete és vége van. Hogy tartalmilag mit közvetítenek verseim, az mindig attól a pillanattól függ, amikor és amilyen körülmények között megszületnek. Ez nem előre megtervezett, hanem spontán döntés.
Szemléletesebben megfogalmazva, egy vers egy olyan hangulati, érzelmi tükörkép, amit egy adott pillanatban, egy virtuális tükörben magamról látok. A tükörkép kontúrjait nem csak arcom változó vonásai szabják meg. Sokkal nagyobb hatást gyakorolnak rájuk azok a történések, amelyek a közvetlen környezetben, a háttérben zajlanak le; úgy mondva vállam mögött a tükörképben fölvillannak.
Van közöttük személyes élmény, de kirajzolódnak bennük olyan motívumok is, amelyekben a figyelmes olvasó saját képmásának vonásaira lelhet.
Hogy kinek írok? – Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvasson.
Hogy hogy írok? – Azt az olvasó dönti el!
Bemutatkozásul azt hiszem elég is ennyi. Nem! Talán még valami: Németországban élek 35 éve; hazát, nyelvet nem cseréltem, csak lakhelyet, és államrendszert, amiknek nincs közük a hazához.