About Me

Beck Emese az Irodalmi Rádió szerzője.

Beck Emesének hívnak, 57 éves vagyok és egyedül élek egy baranyai kisvárosban Komlón. Közel negyven éve ügyintézőként dolgozom egy jogi területen működő magánirodában, amit nagyon szeretek. Kedvenc időtöltésem az olvasás és gyengém, hogy a könyveket birtokolni is akarom. Nincs kedvenc műfajom vagy szerzőm, de természetesen vannak kedvenceim. Írni csak kedvtelésből és közeli barátaim szórakoztatására kezdtem, de pár éve nekiláttam a bakancslistám teljesítésének, mely ugyan néha változik, de a saját könyv megírása mindig is szerepelt rajta. Lányom mindig ösztönzött az írásra, de soha nem volt bátorságom kilépni közönség elé és megmérettetni magam, azonban az idei évben úgy éreztem próbát kell tennem, így pályáztam az Irodalmi Rádió Bálint-napi szerelmes vers pályázaton és legnagyobb meglepetésemre és még nagyobb örömömre alkotásom bekerült az antológiába. Ez után érkezett a felkérés részemre, hogy legyek állandó blogszerző. Kicsit félve vágok bele, mert írásaimmal nem akarom megváltani a világot, nem akarok örök érvényű nagy igazságokat megállapítani, csupán szórakoztatni szeretnék, megnevettetni az olvasót, elgondolkodtatni azon, hogy másoknak sem csupa boldogság az élete és elterelni egy rövid időre a gondolatait a saját gondjairól. Főleg prózát írok, de a pályázat óta – saját magamnak is hihetetlen – felfedeztem, hogy versben néha könnyebben fejezem ki a gondolataimat. Történeteket kitalálni nem tudok, pusztán egy-egy ellesett pillanatot, vagy eseményt próbálok kiszínezni, ami néha mulattató vagy elgondolkodtató. Ahogy már írtam is, kicsit bátortalan vagyok, de kockáztatni kell néha, ha az ember valamit el szeretne érni és ha nem is érek el kimagasló sikereket akkor is nyugodt maradok, hisz nem okolhatom magam, hogy elszalasztottam egy lehetőséget, ami közelebb vitt volna az álmaim megvalósításához.

Posted by
Posted in

Emlékezzünk együtt

Akit a nép hatalomra emel és esküjét megszegi, bűnt követel el. Ha önös érdekből visszaél vele, méltatlan a hitre, mely őt felemelte. A zsarnokság nem győzhet egy ország felett, csak idő kérdése, mert a nép nem felejt. Felemeli szavát és porba dönti azt, mert sokáig csak kér, de aztán vesz, ragad. Emlékezzünk ma egy régi […]

Posted by
Posted in

Ha lenne Anyukám…

Ha lenne Anyukám, folyton kényeztetne, soha sem dorgálna, mindig csak szeretne. Hogyha beteg lennék, orvosságot adna, két erős karjával, védőn átkarolna. Ha bántanának engem, mindig megvédene, becéző szép szava, vigaszomra lenne. Főzne finomakat, sütne sok süteményt, szép ruhákat venne, s amit kívánnék még. Ha azt kérném tőle, játszótársam lenne, mindent félre tenne, és csak rám […]

Posted by
Posted in

Anettnek

Hajam olyan, mint a boglya, se színe, se formája, gondolkodtam mit tehetnék, elmegyek hát fodrászhoz. Odaérek, s azt remélem a nehezén túl vagyok, pedig még csak most kezdődnek a nagy gondok és bajok. Megkérdezi milyen legyen, Göndör, rövid, félhosszú? Hát a színe, barna, szőke, netán vörös, fekete? Nézek rá nagy csodálkozva, tőlem vajon mit akar? […]

Posted by
Posted in

Merem vagy nem merem?

A legbiztosabb módja, hogy rávegyenek valamire az volt, ha azt mondták „úgysem mered”. Kérdem én, mit tehet erre az, akibe egy csipet önérzet szorult? Természetesen Hannibált megszégyenítő bátorsággal áthalad az Alpokon, vagy Dugovics Titusz módjára a mélybe veti magát. A falu mindkét utcája előtt volt egy kis árok a csapadék elvezetésére. Tavasztól őszig mindig száraz […]

Posted by
Posted in

Home office

Ha home office-ban dolgozom, öltözékre nincs gondom. Amíg nincs video chat, neglizsében lehetek. Hajam lehet szénaboglya, körmöm letöredezett, lábamon lehet csak zokni, vagy mezítláb ülhetek. Ehetek és ihatok, messengeren írhatok, hívhatom a kedvesem, aki ott lehet velem. Ha azonban így teszek, leépülök hirtelen. Elvesztem a tartásom, esetleg az állásom. Ezért mindig figyelek, külsőm rendezett legyen, […]

Posted by
Posted in

Descartes: “Cogito ergo sum” (Tehát mi van, ha nem gondolkodom?)

Nem vagyok lázadó természet, soha nem is voltam. Mindig igyekeztem betartani a szabályokat, mert szükségesnek tartom őket, hogy ne az anarchia kapjon teret, ami csak elégedetlenkedéshez és gyűlölködéshez vezet. Igazán a konfrontációt sem szeretem, bár egyre inkább rájövök, hogy néha bizony szükség van rá. Nem lehet mindig mindent megkérdőjelezés nélkül végrehajtani, elfogadni, főleg akkor nem, […]

Posted by
Posted in

Gyerekjogok az iskolában (szeretve tisztelt tanítóm, Kóbor István emlékére)

Mostanában folyton arról hallok, olvasok, hogy a gyerekek ilyen-olyan jogát sértik meg az iskolában. Azt hiszem kicsit átestünk a ló túlsó oldalára. Természetesen az én „koromban” is voltak jogai a gyerekeknek. Tanulhattak, játszhattak, de legfőképp gyerekek lehettek. Erről az utóbbiról a mai kor elfelejtkezik, pedig szerintem ez a legfontosabb. Amikor én iskolába jártam, bizony egy […]

Posted by
Posted in

Akkor is megérte

Mit csinál egy nő, ha szép akar lenni? Kozmetikushoz megy, s a csodát reméli. Beleül a székbe, tűri a fájdalmat, mert a vágyálmáért semmit nem sajnálhat. Kedvesen cseveg, pedig csak azt érzi, hogy az inkvizítor ehhez bizony semmi. Az idő lassan telik, vagy inkább megállt, szinte már felkiált: Legyen vége, atyám. Véget ér a szeánsz, […]

Posted by
Posted in

Feledni hogy lehet?

A múltat feledni hogy lehet, és kitörölni az emlékeket? Hogy lehet elbúcsúzni a széptől, a boldogságtól, a szerelemtől? Hogy lehet feledni a szerelmes szavakat, az öleléseket, simogatásokat? Hogy lehet elengedni, hogy szerettek és megtenni, hogy már te sem szeretsz? Már nem hallod a varázsos hangot és elfeleded a kedves arcot, nem emlékszel rá, mi szép […]

Posted by
Posted in

Gravitáció

Kisgyerek koromban nem volt még tévénk és a felnőttek a kultúrházba jártak tv-t nézni. Bár talán nem szorul magyarázatra, de az akkori kultúrház olyan volt, mint ma a közösségi házak. Ott volt a falu tévéje, ott voltak a mozi vetítések, a bálok, lakodalmak, no meg a falugyűlések. A mi kultúrházunk új épület volt és minden […]