About Me

Beck Emese az Irodalmi Rádió szerzője.

Beck Emesének hívnak, 57 éves vagyok és egyedül élek egy baranyai kisvárosban Komlón. Közel negyven éve ügyintézőként dolgozom egy jogi területen működő magánirodában, amit nagyon szeretek. Kedvenc időtöltésem az olvasás és gyengém, hogy a könyveket birtokolni is akarom. Nincs kedvenc műfajom vagy szerzőm, de természetesen vannak kedvenceim. Írni csak kedvtelésből és közeli barátaim szórakoztatására kezdtem, de pár éve nekiláttam a bakancslistám teljesítésének, mely ugyan néha változik, de a saját könyv megírása mindig is szerepelt rajta. Lányom mindig ösztönzött az írásra, de soha nem volt bátorságom kilépni közönség elé és megmérettetni magam, azonban az idei évben úgy éreztem próbát kell tennem, így pályáztam az Irodalmi Rádió Bálint-napi szerelmes vers pályázaton és legnagyobb meglepetésemre és még nagyobb örömömre alkotásom bekerült az antológiába. Ez után érkezett a felkérés részemre, hogy legyek állandó blogszerző. Kicsit félve vágok bele, mert írásaimmal nem akarom megváltani a világot, nem akarok örök érvényű nagy igazságokat megállapítani, csupán szórakoztatni szeretnék, megnevettetni az olvasót, elgondolkodtatni azon, hogy másoknak sem csupa boldogság az élete és elterelni egy rövid időre a gondolatait a saját gondjairól. Főleg prózát írok, de a pályázat óta – saját magamnak is hihetetlen – felfedeztem, hogy versben néha könnyebben fejezem ki a gondolataimat. Történeteket kitalálni nem tudok, pusztán egy-egy ellesett pillanatot, vagy eseményt próbálok kiszínezni, ami néha mulattató vagy elgondolkodtató. Ahogy már írtam is, kicsit bátortalan vagyok, de kockáztatni kell néha, ha az ember valamit el szeretne érni és ha nem is érek el kimagasló sikereket akkor is nyugodt maradok, hisz nem okolhatom magam, hogy elszalasztottam egy lehetőséget, ami közelebb vitt volna az álmaim megvalósításához.

Posted by
Posted in

Akkor is megérte

Mit csinál egy nő, ha szép akar lenni? Kozmetikushoz megy, s a csodát reméli. Beleül a székbe, tűri a fájdalmat, mert a vágyálmáért semmit nem sajnálhat. Kedvesen cseveg, pedig csak azt érzi, hogy az inkvizítor ehhez bizony semmi. Az idő lassan telik, vagy inkább megállt, szinte már felkiált: Legyen vége, atyám. Véget ér a szeánsz, […]

Posted by
Posted in

Feledni hogy lehet?

A múltat feledni hogy lehet, és kitörölni az emlékeket? Hogy lehet elbúcsúzni a széptől, a boldogságtól, a szerelemtől? Hogy lehet feledni a szerelmes szavakat, az öleléseket, simogatásokat? Hogy lehet elengedni, hogy szerettek és megtenni, hogy már te sem szeretsz? Már nem hallod a varázsos hangot és elfeleded a kedves arcot, nem emlékszel rá, mi szép […]

Posted by
Posted in

Gravitáció

Kisgyerek koromban nem volt még tévénk és a felnőttek a kultúrházba jártak tv-t nézni. Bár talán nem szorul magyarázatra, de az akkori kultúrház olyan volt, mint ma a közösségi házak. Ott volt a falu tévéje, ott voltak a mozi vetítések, a bálok, lakodalmak, no meg a falugyűlések. A mi kultúrházunk új épület volt és minden […]

Posted by
Posted in

Tétova gondolatok

  Múlnak a napok, fáradt vagyok, Rád gondolok és a lelkem halott. Hol jársz, merre, mire gondolsz? A magány, mint néma bánat, magába zár, s kitörni ebből nem tudok már. Nézem a havat és rád gondolok, Várom a napot, mi nékünk ragyog. Te mire vársz és gondolsz-e rám? A hópelyhek útján a vágy is tovaszáll, […]

Posted by
Posted in

Jobb együtt, mint magányosan

Az én időmben – azt hiszem szerencsére – nem volt igazán sok tv, még gondolati szinten sem volt számítógép vagy internet, a gyerekek „egymással” játszottak, nem online játékokat folytattak ismeretlen emberekkel. Nem ültek a szobában, még akkor sem, ha kint hideg volt, vagy ezerrel sütött a nap, hisz annyi felfedezni való csoda akadt mindig, annyi […]

Posted by
Posted in

Magány

Halk imám árnyas s’ nevető ylang-ylang zengő oltalmában, lelked édes, derűs egébe száll, mert estéim ridegek télen nélküled, életem s’ létem, könnyes, üres lesz s’, egész deres. Üveges remény egyedül szállni a lélek lebegő, édes terén.

Posted by
Posted in

A spenót

Nagynénémékkel egy faluban laktunk és én gyakran voltam náluk. Történetesen egyszer ebédidőben is ott voltam és persze a két gyerek mellett jutott étel egy harmadiknak is. Nem lett volna semmi baj, ha véletlenül nem spenótfőzelék az ebéd, ami a mi étrendünkből teljességgel hiányzott, így számomra megdöbbentő volt a színe, az állaga és az illata. Nagyon […]

Posted by
Posted in

A pók

Pók szalad fent a sarokban legyecskére fáj a foga. Hálót sző és csendben vár, gyere kis légy, ennék már. Ne félj tőle, mert nem bánt, megijed, ha téged lát. Visszabújik a sarokba és elalszik éhgyomorral.

Posted by
Posted in

A szarka

Szarka kiáltoz a fán, végre megjött, itt a nyár. Csörög, forog, vígan dalol, ellopja, mit elől hagyol. Mind kísérti tolvaj szarkát, fényes gyűrű, csillogó lánc, ha nem vigyázol el is lopja, fészkében jó mélyre dugja.

Posted by
Posted in

Az egér

Egér motoz a kamrában, finom ebédet keres, nem talál mást a sarokban, csak penészes kenyeret. Sajtra fájna pedig foga, sárgára és nagylyukúra. Attól nőne, szaporodna egér család bent a lyukban.