About Me

Birinyi T. Rebeka az Irodalmi Rádió szerzője.

Egészen tizennégy éves koromig utáltam olvasni. Unalmasnak és időpocsékolásnak tartottam, ezért egy kezemen tudnám csak megszámolni, hány könyvön is szenvedtem át magam (és csak a kötelező olvasmányok miatt). Semmi szórakozást nem leltem benne, és az sem segített, hogyha meghallottam a nyelvtan és irodalom szavakat. Felfordult tőlük a gyomrom (ezért nem is jeleskedtem bennük). Szóval, ha hét évvel ezelőtt szembetalálkoztam volna az utcán jelenbeli énemmel, és leültünk volna kávézgatni, miközben ilyeneket mond, hogy: Imádni fogod a szavakat, a jelentésüket, ami miatt imádni fogsz olvasni. Író akarsz majd lenni. Biztos egy nevetés alatt köptem volna rá a mogyorós cappuccinom. Különös az élet, néha teljesen megérthetetlen, mikor az ellenkezőjét adja, mint amire számítasz, ezért nem is szeretném tudni, mi lesz velem tíz év múlva. Ezért csak hagyom, hogy a gondolataim szövögessék a különböző képtelen kis hálóikat a papírokra, és megpróbálok nem meglepődni, ha olyan lesz rám hatással, amire aztán végképp nem számítottam.

Posted by
Posted in

Virágoskert

Virágoskert Csókot loptam volna egy kertből. Volt ott ibolya, orchidea, ambrózia, az érzés minden színében bimbózó bazsarózsa. Volt, ami hervadt, volt, ami a gyökeréig kiszáradt, volt, aminek szárán tüskék gyilkoltak. Ám volt egy szár, ami sosem lankadt. A kertecske közepén növekedett, bűbája napról napra cseperedett az esőtől, a napsütéstől szinte sugárzott. Ritkasága szagtalanul illatozott. Bódító […]

Posted by
Posted in

Dália tüskéje

Dália tüskéje Magaszatos magból született, s tápanyagdús talajban növekedett. A csírát egy Napocska csalogatta. Gondozta, éltette, óvta, sugaraival erőtlen szárát gyöngéden csókolta. Az Idő megalkotta mesterművét: egy különösen szép virágot. Egyedi volt, illatos volt, feledhetetlen volt. Valódi volt. Ám a létezés változó. Nyárból ősz lett, az égen felhők gyülekeztek, és az érzés hervadni kezdett. A […]

Posted by
Posted in

A test ura

A test ura Megesznek a gondolatok, lakmároznak belőlem, és nem tudom mim gyengül jobban a szellemi, vagy a fizikai testem. Apránként fogyasztanak el, izomrostokat és idegeket, lehámozzák csontomról a még megmaradt szövetet. Hátra hagynak egy stabil vázat: hizlald, vagy fogyaszd! A gondolatnak nem érdekes, mert ő az Ura ennek a testnek. Csak az agy szab […]

Posted by
Posted in

A láthatatlan tinta titka

A láthatatlan tinta titka Vászonra festenélek. Hosszasan, lágyan s lassan érinteném az ecsetemet. Apránként tervezném meg a törzsed, a lábaid, a karjaid, a kezeid egészen az ujjbegyedig. Különösen alakulna ez a test. A végeredmény pedig „semmi” lenne a szemnek. Oly kevesen ismerik a láthatatlan tinta titkát! Mégis „hol” állíthatnám ki, „hol” csodálhatnák? De akkor is […]

Posted by
Posted in

Egyáltalán nem kell

Egyáltalán nem kell Nem kell, hogy viszont szeress, igazán sosem vágytam rá, mert nem vágyok én olyanra, ami tudom, hogy nem lehet az enyém soha. De ha nem lehet az enyém soha, miért terhelte az elmém? Miért terheli most is? Miért akarom megérteni? Miért vágyom megérteni, ha Téged nem érdekel? (Sóhajtás.) Nem tudom. De ezt […]

Posted by
Posted in

Rózsaszín-egyszarvús bugyika

Rózsaszín-egyszarvús bugyika Nincs sok fekete ruhám, ha van is, nem hordom én csak ritkán. Jobban szeretem a színeset, sárgát, lilát, égszínkéket, meg a természetes bézs színeket. Nincs szexi fehérneműm, csipkés játékom, bilincsem a falon, megkötözni sem szoktak az ágypaplanon. Egy holmim van, de azt nagyon szeretem: egy rózsaszín-egyszarvús bugyika a szekrényemben. Nagytálya, 2021. január 20. […]

Posted by
Posted in

Ködfátyol és Harmatcsepp

Ködfátyol és Harmatcsepp Ha Te köd vagy az őszi erdőben, Én harmat az itt élő növényeken. Részecskéink megegyeznek, Te mégis könnyed vagy, Én pedig nehezebb. Létezésed vakítja a szemeket, miattad utazók tévelyednek el, de ha valaki ismeri a titkod, tudja, a „tévedés” félelem nem lehet. Belőled alakul a Harmatcsepp. Levegőben élsz, testekre telepedsz, néha talán […]

Posted by
Posted in

Arc-nélküli

Arc-nélküli Gondolatban ajkad keresztezte ajkam, kezed pihent rajtam, nevemet suttogtad halkan. Vállról fehérnemű pántja csúszott, a végtelen idő csak múlott, gátlások ajtaja kulcsra csukódott. Fedetlen bőrön ujjbegyek nyoma, kecses nyakon egy lágy csók vonala, az egyetlen fény a polcon egy gyertya. Tüzel a gyöngyöző homlok, lassú forráson gyülekeznek a fodrok, a vízesés fala összehúzódott. Test […]

Posted by
Posted in

Fafaragó

Fafaragó „Nem kellett volna a szárnyaim alól kimássz.” Nem kellett volna, de akartam. Úgy éreztem magam, mint egy kettétört háncs. Tőled függtem, belőled készültem, veled együtt nőttem, míg lehántva egy fadarab lettem. Egy eszköz, önálló gondolat nélkül, szép, íves, erős szövettel belül. Belőled készültem, te alkottál engem, de a végeredmény nem tetszett, hangos reccsenéssel törted […]

Posted by
Posted in

A hipotézisek vára

A hipotézisek vára Nincs még egy olyan, mint Ő, makacs, s szemet gyönyörködtető, alantas, mégis egy lélekigéző. Egy vastag és kemény páncél hordozója, de puha a bőre, puha a csókja. Túl sok ez az ambivalencia. Olykor egy kedves szó, olykor a pillantása is bántó. Hol itt az egyensúly? Egyszer erre billen, máskor meg arra, ki […]