About Me

B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig nem nyugszom meg, míg verssé nem válik. Vallom, hogy a szeretet mindent legyőz, igyekszem megértést, mosolyt, szeretetet nyújtani, odafigyelni embertársaimra. Életfelfogásom és verseim rugója egy nagyon régi mondás: „Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele, a szeretethez nem kell teli erszény.” (Szent Ágoston) Az utóbbi időben gyermek-mesesorozatot kezdtem el írni. A "Miért" naplón kívül, 2015-től antológiákban: Accordia kiadásában (Fényszivárgás antológiában), 2015. Accordia Szavak csillámló hóesése című antológiában. 2015. Poet Ritmikus sorgimnasztika című antológiában 2015-ben a Dél-Alföldi Művészeti Kapocs Alapítvány Újjászületés pályázatra beküldött antológiában, 2016-ben Holnap Magazin Körforgás című antológiában. Majd pedig megjelentek férjemmel közös kiadásban válogatott verseim: "Villancsó" - "Csalogató" címmel az Accordia kiadónál 2016. "Szárnyaló vágyaink" címmel a Holnap Magazin gondozásában 2017.
Posted by
Posted in

Csak ülők s emlékezem…. (novella II.fejezet)

Folytatás? “Magunk vagyunk sorsunknak kovácsa! ” …… Vegyük fel a történet fonalát onnan, hogy az a barna szemű, gesztenyebarna hajú, karcsú leány messzire került attól a helytől, mely egész életére rányomta bélyegét. A sűrű fenyvesektől, bővizű friss csobogású patakoktól, a városkája hangulatos, zegzúgos utcáitól, s a legmagasabb templomtoronytól, melynek hangja elkísérte messze-messze idegenbe. Sokáig reménykedett, […]

Posted by
Posted in

Sírt a zongora is…

Ballada egy szerelemről Hiába nézek fel a csillagos égre. Pedig, hej de vágytam találkozni véled! Tudom, odafenn vagy, messzire elmentél, búcsúpillantást rám még nem is vetettél. Emlékszel, amikor ott álltál mögöttem? Könnyes szemeimet meg sem is töröltem, sírt a zongora is, s mindenki köröttem… Fiatalok voltunk, s nagyon szerelmesek, úgy, miként két szívnek szeretni csak […]

Posted by
Posted in

BÚCSÚ EGY TISZTA SZERELEMTŐL

A férfi a fekete zongora mellett állt, s le nem vette tekintetét a barna hajú, karcsú, fiatal lányról. Csend honolt a szobában, csak a zongora hangja hallatszott a kályha meleget adó duruzsoló, pattogó fahasábjainak zenei aláfestéseként. A jelenlévők mind érezték, emlékezetes órák ezek. Még a vendéglátó Tiszteletesék apró gyermekei is abbahagyták a játszást, s bár […]

Posted by
Posted in

NINCS TÖBB ELADÓ LÁNY?

Elhamvadt a parázs, nincs ki tüzet rakjon, aki tűzifákat baltával aprítson. Nincs már sütés-főzés szorgos kezek nyomán; nem készül húsvétra sok szép hímes tojás. Gémes kútnak ága mered a magasba; nincs ki tiszta vizet felhúzza hajnalba’. Locsoló legények elkerülik házam, pedig nem is oly rég pálinkát kínáltam. Százával hímeztem piros tojásokat, tudták, ki korán jön, […]

Posted by
Posted in

JÉGVARÁZS

Hétszáz méter magasságban, hol a madár sem jár, sudár fákat köd borítja, a téli táj kopár. Alant árva bokor, barna fagyott levelekkel. Színében kínálja titkát, múlt nyári meleggel. Hanem mikor feltekintesz, jégvarázs csodája! Fák ágáról eléd tárul Mikulás szakálla. Érintenéd: fehér pamacs, oly könnyűnek látszik! Azt hinnéd, hogy pille száll ott, táncol, széllel játszik. Tűhegyesen […]

Posted by
Posted in

EMLÉK AZ UTÓKORNAK

(2020. Adventi naplórészlet) Kérditek, milyen volt ez évnek Adventje? Naplómat csak félve veszem a kezembe. Elmélyülök benne, lapokat forgatom. – Vajon megdöbbentek? – utódokra bízom Köteles viselni mindenki a maszkot, eltakarva mosolyt, elrejtve az arcot. Merre a szem ellát, arc nélküli ember siet a dolgára, közeledni nem mer. Igyekszik végezni gyorsan feladatát, hisz rövid az […]

Posted by
Posted in

Mikor a Nap lemenőben

Mikor a Nap lemenőben, magam vagyok temetőben. Fű sem rezdül, csendes minden, körülöttem halálisten. Pitypang fogná vissza Napot, bíborszínbe von égboltot. Társa tartja magast fejét, nem vesztette el az eszét. Tudja, időt fordítani senkinek meg nem adatik. Elmerengek e látványban, szememből könnycsepp kibuggyan. Régi emlék, messze innen, szívem mélyén megőriztem: erdélyi fenyves lábánál, apám kő-keresztfájánál […]

Posted by
Posted in

NÉVNAPODRA (Férjemnek szeretettel)

Ragyogva kél a Nap, mint aki tudja, névnapod van, s ő velünk ünnepel. Tájat aranyló sugara borítja, teleszórja szivárvány színekkel. Hoztuk tenéked szívünk szeretetét, – el ne vesszen, egybegyűjtve legyen – ajándék csomag, ekként nyújtjuk feléd, kincsként őrizd örökké lelkedben! Óvatost bontsd ki, titkok őrizője, szálanként súgja a László nevet; “Isten éltessen” szavak kísérője. Kívánunk […]

Posted by
Posted in

A sátán köztünk jár

Mért van az, hogy ember embernek farkasa? Elég egy intés, s lesz színe-változása. Mint ordas vicsorít, odakap a koncért, képes hátba szúrni egy testvér a testvért. Szembetalálkozva tekintetük villan. Marakodás, szitok-szitokra untalan. Hol van véknya, méregeti egyik a mást, csendet követ fülsiketítő robbanás. Sandán figyeli, lesi, lel-e rajta rést, ahol beledöfhetné ádáz mód a kést. […]

Posted by
Posted in

BOSZORKÁNY – de nem seprűnyélen

Kinek lelke, mint a pokol olyan sötét fekete, nevéből még egy betű sem kerülhet a versembe. Össze-vissza halandzsázik, tücsköt-békát kiabál. Környezetét bepiszkítja, mozgása egy maszkabál. Kézzel-lábbal kapálódzik, erre néz ám arra lát; nyelve mint a kígyó sziszeg, amit mond, az mind csalárd. Ne higgyétek egy szavát sem, ha kérdez is hazudik! Teletölti a poharát, csalással […]