About Me

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó.

Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították.

2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos tanár volt, rendkívül sokoldalú érdeklődéssel és hatalmas tudással és tudásvággyal.

Mint magyar-orosz-francia-német szakos tanár rengeteg verset olvastam életemben, s bár nyelvésznek gondolom magam, az irodalom, ezen belül a költészet rendkívül közel áll hozzám. Nem véletlenül foglalkoztam igen sokat stilisztikával, egyik munkatársa vagyok (igaz, csak pár szócikkel) a 2008-ban megjelent, Szathmári István professzor által szerkesztett Alakzatlexikonnak. Folyóiratokban számos irodalmi elemzésem jelent meg, máig nagy érdeklődéssel olvasom mind a klasszikus, mind pedig a kortárs alkotókat. A magyar irodalomból a Nyugat költői állnak a legközelebb hozzám, a francia lírából Apollinaire és Verlaine a kedvenceim, az orosz lírából a klasszikusokat és a korai Anna Ahmatovát kedvelem a legjobban. A fenti költőktől sok művet olvastam eredetiben.

Magam gyermekkoromban, aztán 14 éves korom körül írtam verseket, de ez nem folytatódott, csak amikor a férjemet 2003-ban elvesztettem, akkor kezdtem újra rímes formában írni. A férjem halála után mintegy másfél-két évig igen sok verset írtam, a bánatomat ezekben tudtam a leginkább kifejezni. Majd évekig nem írtam, illetve a szüleim halálakor is született néhány darabom, de más alkalmak csak elvétve késztettek versírásra. Ám 2020 februárjától ismét szinte egyetlen vigaszom a versekbe való menekülés, miután élettársam hosszú betegség után elhunyt. Antik formákban nemigen írok, kedvelem a rímeket, belső rímeket, verseim gyakran a szabad vershez állnak közel. De sokszor kérdéses számomra, hogy költészet-e mindez, vagy csupán versel(get)és, nekem fontos, de jelentenek-e másnak is valamit.

Posted by
Posted in

A fiatalság titka

             Levegőbe parazsat/ Hintegetsz és darazsat,/ Illatot s zenét!                                                                                 (Tóth […]

Posted by
Posted in

Tudósítások páromnak 17.

Tudósítlak ismét, sok idő elmúlt bár, hogy megvagyok, élek, s éled a természet, lám kitavaszodott, itt a nyár is mindjár’. Most van az az idő, amit te úgy vártál, és tiszta szívedből, őszintén imádtál: több már, mint tavasz, még nem egészen a nyár. Ahogy a fokok futnak fürgén felfelé, te is ím elindulsz a Mályi-tó […]

Posted by
Posted in

Visszatér-e?

Visszatér-e vajon, mi az életünk volt? Lesz-e olyan még, mint mondjuk úgy két éve? mikor korlátozás  s maszk nélkül mehettél, ahová akartál, semmitől se félve.   És mehettem volna, mikor kedvem volt rá, egyedül vagy veled, moziba, színházba, s nem voltak e helyek mind lelakatolva; járhattam könyvtárba, nemcsak patikába.   És hogyha utaztam – no […]

Posted by
Posted in

Akik bennünk élnek

Ahogy telnek, múlnak a hetek, a hónapok, az évek Egyre többen vannak, akik immár csupán csak mibennünk, az emlékeinkben élnek.   Igaz, születik más, sosem áll meg – reméljük – az élet, de azok közül, kik körülöttünk tettek-vettek, éltek, egyre kevesebben éltek.   De más volt veled, de másként hangzott, míg éltél, az ének, mit […]

Posted by
Posted in

Képzeletben – álmaimban

Hívlak téged, s már itt is vagy, Igen, itt vagy énmellettem, Egészen a közelemben, Két kezem fogja kezedet, Két kezed fogja kezemet, Már-már át is ölelsz engem – Itt vagy – de csak képzeletben.   Rád gondolok, s már velem vagy, Hogy itt legyél, perc se kellett, Nem is tudom, hogyan esett… Pillanatok műve volt […]

Posted by
Posted in

Szomorú tavaszi vers (Képtelen képvers-változat)

Vidám verset szerettem volna írni ezen a derűs, szép márciusi napon, melyben minden gondom tán feledni tudom, s örömem fogom a papírra vetni.   …..   Fiaimmal tegnap mi a Bükköt jártuk, évtizedek óta kirándulóhelyünk, apának és nekem ez volt a kedvencünk: először fel őket kocsiban toltuk.   Előbb a kis Sanyó, aztán jött Lacink: […]

Posted by
Posted in

Még érzem vállamon

Még érzem vállamon ott nyugvó jobb kezed, s legszebb emlékek közt őrzöm tekinteted.   Azt a kedves nézést, amellyel követted minden lépésemet, jártomat, keltemet.   Vénülő kezemmel simítom párnádat, nincs rajta már fejed, de rejti álmodat.   Vénülő szememmel nyomaid keresem. Írásod pár lapon néha felfedezem.   Hogy fognám, szorítva, mind a két kezedet, s […]

Posted by
Posted in

Hol egy név, hol egy hang…

Hol egy név, mint Lórév, hol egy hang, mint harang, hol egy szín, mint sárga, hol egy kiégett lámpa, hol egy csípősebb íz, hol csak a tiszta víz, hol kölnid illata…   Mindegy mi, szinte bármi, felvillanó szó, szín avagy illat, minden képes téged, a te kedves lényed újra meg újra elém hozni, s bennem […]

Posted by
Posted in

Emlékezés

Gyászom immár második évébe lépett. Ma épp egy éve, hogy eltemettünk téged. Az idő, bár napos, meleg azért nincsen, A tél sajnos még nem költözött el innen…   Reggel korán akkor jutottál eszembe, mikor ágyad szélére letelepedve az ágyad  felnyögött, úgy, mint régen szokott, amikor még téged hordozott, altatott.   Konyhában poharak összecsendülése emlékeztetett a […]

Posted by
Posted in

Verseimről gondolkodom

Verseim gyakran képtelen versek Olyanok, miket magam csak kevéssé kedvelek-szeretek.   Soraim persze nem úgy képtelenek, nem mondanak úgymond képtelenségeket, csak éppen: kép-telenek.   Alig van kép bennük, így kép-telenek, de nem rím-telenek, rímekben igencsak bővelkednek.   Ritmus is van bennük, igaz döccen olykor, és el-elakad. És a jó rím sem jön olyan könnyen…   […]