About Me

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó.

Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították.

2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos tanár volt, rendkívül sokoldalú érdeklődéssel és hatalmas tudással és tudásvággyal.

Mint magyar-orosz-francia-német szakos tanár rengeteg verset olvastam életemben, s bár nyelvésznek gondolom magam, az irodalom, ezen belül a költészet rendkívül közel áll hozzám. Nem véletlenül foglalkoztam igen sokat stilisztikával, egyik munkatársa vagyok (igaz, csak pár szócikkel) a 2008-ban megjelent, Szathmári István professzor által szerkesztett Alakzatlexikonnak. Folyóiratokban számos irodalmi elemzésem jelent meg, máig nagy érdeklődéssel olvasom mind a klasszikus, mind pedig a kortárs alkotókat. A magyar irodalomból a Nyugat költői állnak a legközelebb hozzám, a francia lírából Apollinaire és Verlaine a kedvenceim, az orosz lírából a klasszikusokat és a korai Anna Ahmatovát kedvelem a legjobban. A fenti költőktől sok művet olvastam eredetiben.

Magam gyermekkoromban, aztán 14 éves korom körül írtam verseket, de ez nem folytatódott, csak amikor a férjemet 2003-ban elvesztettem, akkor kezdtem újra rímes formában írni. A férjem halála után mintegy másfél-két évig igen sok verset írtam, a bánatomat ezekben tudtam a leginkább kifejezni. Majd évekig nem írtam, illetve a szüleim halálakor is született néhány darabom, de más alkalmak csak elvétve késztettek versírásra. Ám 2020 februárjától ismét szinte egyetlen vigaszom a versekbe való menekülés, miután élettársam hosszú betegség után elhunyt. Antik formákban nemigen írok, kedvelem a rímeket, belső rímeket, verseim gyakran a szabad vershez állnak közel. De sokszor kérdéses számomra, hogy költészet-e mindez, vagy csupán versel(get)és, nekem fontos, de jelentenek-e másnak is valamit.

Posted by
Posted in

De szeretlek, be hiányzol…

De szeretlek, be hiányzol! Mint napfény a borús tájból, Mint mosoly síró gyermekarcról, Mint illat bolti rózsákból.   Hiányzol mint friss levegő A zárt ablakú szobákból, Mint csönd a zsongó nagyvárosból, Mint hűs víz a sivatagból.   Napfény voltál életemben, Mosolyod mind rám sugárzott! Voltál ételem, italom, Élet-adó friss levegőm.   Hiányzol, ki évek során […]

Posted by
Posted in

Szomorú vers

Sírok csak, egyre sírok, alvás előtt, után is és csak Rád, Terád gondolok. Rád gondolok, te drága, életemnek tizenöt éven át párja, hűséges társa. Rád, Terád gondolok egyre, s azokra a végső napokra, hetekre.   Lassan egy éve, s azóta nem lelem magam és helyemet. Idézgetem arcod, szavaid, egész drága lényedet. Vajon Te – akkor […]

Posted by
Posted in

Töprengések

Költő vagyok-e én vagy csak verselgető rossz fűzfapoéta,  rímfaragó-forma? Bizony, hogy nem tudom. Magamról ítélni, nem is az én dolgom.   A magyaros ritmus lett az anyanyelvem: a kétütemű hatos szinte önmagától „szakad ki” belőlem, akarom-e vagy sem, nem is kérdezi meg.   Döccenhet a ritmus, felszisszenhet a rím, de én csak folytatom, hogyha valami […]

Posted by
Posted in

Vivaldi hallgatása közben

Vivaldi Stabat Materét hallgatom, Szívem-lelkem betölti e zene! Milyen gyönyörűség! Megrendítő szépség! Sose érne véget, titkon azt kívánom.   Szemem előtt egy gótikus kápolna Gyönyörű ívei, színes ablakai… Hiszen én itt jártam, háromszor is voltam! A Sainte Chapelle-re ismerek boldogan.   Emlékek százai tolulnak fel bennem Fiatal évekről, sok-sok utazásról! Régi szép időkre vissza kell […]

Posted by
Posted in

Erdei patakok csobogása

Hangod volt: erdei patakok csobogása. A simogatásod: könnyű szellő tapintása, Arcod: napom Napja, éjem Hold-világa. Hiányod, mit érzek: A legsötétebb tárna.   Nézzük egymást – csöndben nézzük Nekem könny ül a szememben De te mintha mosolyognál Ravaszkásan, ahogy régen, Úgy mosolyogsz – a fényképen.   Szomorú vagyok nélküled, Szívem egyre összébb szorul, Sütök-főzök, s közben […]

Posted by
Posted in

Köd előtted, köd utánad…

A várost reggeli köd lepi, Ködbe vesznek utcái, házai, Lehet, itt vagy a közelemben, Csak a köd takar el előlem.   A völgy mélyén köd ül, A völgy is ködben ül, Árnyak suhannak a ködben, Miért nem jelensz meg előttem?   Az erdő ködben áll, A fák közt ködgomoly. Ha ott kerülgeted a fákat, A […]

Posted by
Posted in

Tudósítások páromnak 13.

Tudósítalak ismét – már régen nem tudósítottalak! Tudósítalak arról, ami itt körös-körül alakul, kevéske jóról és annál több rosszról…   Legelőször miről is tudósíthatnálak? Arról, ami egy cseppet sem változott: most is nagyon-nagyon hiányzol! Ülök az asztalnál, s nézem, egyre nézem fényképedet s csak könnyezek, csak könnyezek…   De most másról is kell, hogy tudósítsalak, […]

Posted by
Posted in

Színes ködök

Vannak hajnali, egérszürke ködök, Sűrű cigarettafüstként gomolygók. És reggeli ködök: mint hattyúk, oly fehérek. Ők lesznek a lassanként majd felszakadozók.   Déltájban jönnek az aranyló ködök, Majd a délutánok tinta-kék köde. Később ránk barna mókusbunda-ködök nehezülnek, este meg fekete bogár-ködök nyakunkba települnek.   A ködben messzire nem látsz: emberek, tárgyak szétesnek, felszállnak,eltűnnek. Mintha most feltűnnél […]

Posted by
Posted in

Halottak napja van

Halottak napja van, az első, mióta elmentél, mióta  Te is az én egyik halottam lettél. Ma Halottak napja van.   Halottak napja van, a temető ahol pihensz, tőlem, jaj, messze van, de ott állok sírod mellett, igaz, csak gondolatban.   Ott állok gondolatban és tudom hazatértél, drága szüleid mellé pihenni lefeküdtél. Pihenj, álmodj szépeket!   […]

Posted by
Posted in

Gyászolok

Mire az ember a hetedik x-et eléri, addigra bizony számos veszteség éri. Én is gyászolok immár sokakat, hozzám egykor igen közel állóakat. A legerősebb a gyászom most Sándorom miatt, de gyászolom – halálomig – 25 éven át volt páromat, fiaim édesapját, Sanyikámat.   Elmentek közben a szüleim, őket is rendületlenül gyászolom, sem simogatásukat, sem biztató […]