About Me

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó.

Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították.

2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos tanár volt, rendkívül sokoldalú érdeklődéssel és hatalmas tudással és tudásvággyal.

Mint magyar-orosz-francia-német szakos tanár rengeteg verset olvastam életemben, s bár nyelvésznek gondolom magam, az irodalom, ezen belül a költészet rendkívül közel áll hozzám. Nem véletlenül foglalkoztam igen sokat stilisztikával, egyik munkatársa vagyok (igaz, csak pár szócikkel) a 2008-ban megjelent, Szathmári István professzor által szerkesztett Alakzatlexikonnak. Folyóiratokban számos irodalmi elemzésem jelent meg, máig nagy érdeklődéssel olvasom mind a klasszikus, mind pedig a kortárs alkotókat. A magyar irodalomból a Nyugat költői állnak a legközelebb hozzám, a francia lírából Apollinaire és Verlaine a kedvenceim, az orosz lírából a klasszikusokat és a korai Anna Ahmatovát kedvelem a legjobban. A fenti költőktől sok művet olvastam eredetiben.

Magam gyermekkoromban, aztán 14 éves korom körül írtam verseket, de ez nem folytatódott, csak amikor a férjemet 2003-ban elvesztettem, akkor kezdtem újra rímes formában írni. A férjem halála után mintegy másfél-két évig igen sok verset írtam, a bánatomat ezekben tudtam a leginkább kifejezni. Majd évekig nem írtam, illetve a szüleim halálakor is született néhány darabom, de más alkalmak csak elvétve késztettek versírásra. Ám 2020 februárjától ismét szinte egyetlen vigaszom a versekbe való menekülés, miután élettársam hosszú betegség után elhunyt. Antik formákban nemigen írok, kedvelem a rímeket, belső rímeket, verseim gyakran a szabad vershez állnak közel. De sokszor kérdéses számomra, hogy költészet-e mindez, vagy csupán versel(get)és, nekem fontos, de jelentenek-e másnak is valamit.

Posted by
Posted in

Gyászolok

Mire az ember a hetedik x-et eléri, addigra bizony számos veszteség éri. Én is gyászolok immár sokakat, hozzám egykor igen közel állóakat. A legerősebb a gyászom most Sándorom miatt, de gyászolom – halálomig – 25 éven át volt páromat, fiaim édesapját, Sanyikámat.   Elmentek közben a szüleim, őket is rendületlenül gyászolom, sem simogatásukat, sem biztató […]

Posted by
Posted in

Fényképed az íróasztalomon

Nézem a fényképed, itt van szemben velem, nézem szép szemedet, magas homlokodat, őszülő hajadat. Szemüveged mögül tűnik elém szemed. Barna szemeidet hosszan szemlélgetem s mintha te is engem, pont engemet néznél. És ahogyan nézel, mintha mosolyognál.   Látom drága arcod, kedves tekinteted. Miért, hogy rám már csak a fényképről vetheted? Ahogy így mosolyogsz, az ajkad […]

Posted by
Posted in

S megszólalt a zene…

Beléptünk akkor a hangversenyterembe, Hangolt a zenekar, majd hatalmas csend lett. Várakozás-teljes, feszültséggel teljes. S megszólalt a zene. Felcsendült a nyitány. Ha melléd ülhetnék! Kezedet foghatnám!   Megszólalt a zene, felcsendült a nyitány… És máris hangoknak tengere vett körül. Minden percünk eztán zenével lett teljes. A zenét hallgatva, vele együtt éltünk. Ha melléd ülhetnék! Kezedet […]

Posted by
Posted in

Szomorú matematika

Mostanában így számolom az időt: Ma van a tizedik, a huszadik, a huszonharmadik szerda… Mert lett egy nap, amelyik az időszámításomat azóta is meghatározza: a Te halálod napja.   Igen, és ma van, tényleg ma van a harmincnegyedik szerda. A harmincnegyedik hét telt íme el, és lassan már kilenc hónap – háromnegyed év is eltelik […]

Posted by
Posted in

Gondolatok egyedüllétről, magányról

Hogy egyedül vagyok, néha bizony jó is: senki nem zavarja kényszerű nyugalmam. Bár ha itt lennétek, akik most nem vagytok, örülnék is talán, biztosan nem tudom.   Mert a magányt végül el lehet fogadni, és nagyon könnyen bele lehet szokni! Nem kell már törődni szinte semmi mással csak saját magammal, a magam bajával…   A […]

Posted by
Posted in

Kék, sárga, lila

Kék,sárga, lila hervadó virágok Rozsdafoltos, hullongó levelek… Hűvös szél fúj, eső cseperészget Újra sötét felhők borítják az eget.   A bokron itt-ott hóbogyó fehérlik, Gyermekkori emlék képe integet… Cipőm alatt dió- s mogyoróhéj. Diósgyőri udvar, rád visszarévedek.

Posted by
Posted in

Avarszag a levegőben

Avarszag a levegőben Őszi ködök gomolyognak A szél füst csípős szagát hozza Lábam holt levelet tapos   Lábam holt levelet tapos Nem erdőben, csak egy parkban! A szél füst csípős szagát hozza Szemem lassan könnybe lábad   Lábam holt levelet tapos Nem erdőben, csak egy parkban! Hogy hiányzik az az erdő! Torkom sírás fojtogatja   […]

Posted by
Posted in

Valamikor a szobámat…

Valamikor a szobámat, amelyik telis-tele van könyvekkel, ó mennyire szerettem! Büszke voltam a több száz kötetre, s arra: belőlük választ kaphatok tenger kérdésemre.   Ám a legbüszkébb azokra a kötetekre voltam, melyek nagy költőink verseit rejtették, akiket mindig is olvastam, és akiket neked is, míg a párom voltál, gyakran felolvastam.   Felolvastam, mert te is […]

Posted by
Posted in

Esik kinn, csak esik…

Esik kinn, csak esik, és újra csak esik. Szürke és szomorú az égbolt felettünk. Szomorú és szürke, ilyen vagyok én is, az én életem is, eltűnt a vidámság.   Fog még a Nap sütni, nem kell keseregni, biztatnám magamat,  és biztatgat más is… Ám az a Nap nem a rég lesz az égen, hisz Rád […]

Posted by
Posted in

Mivel bűvöltél el

Megmondjam, hogy mivel bűvöltél el? Mi volt az, ami annyira megragadott engem? Az a tétova kis integetés a pesti vonatnak!   Hogy az első, avagy a harmadik szolnoki utam után történt, nem tudom. Tény, mindig kikísértél. Ha százszor mentem volna, százszor megteszed!   Pedig már akkor sem ment neked olyan könnyen a járás, a lépcsőmászás, […]