About Me

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó.

Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem, általános iskolámat itt végeztem, majd 1970-ben érettségiztem a Herman Ottó Gimnázium francia tagozatos osztályában. Az ELTÉ-n magyar-orosz-francia szakos középiskolai tanárként végeztem és több középiskolában is dolgoztam, mintegy 25 évet. Később a német szakot is elvégeztem, német nyelvtanárként is tevékenykedtem. Tudományos tevékenységem nyomán (először stilisztikából bölcsészdoktori címet, majd fonetikából kandidátusi címet szereztem) egyetemi oktató lettem. A veszprémi és gödöllői egyetemen egy-egy félévet tanítottam, majd megpályáztam a Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékén hirdetett docensi állást, és 1998 és 2013 között itt tanítottam különböző magyar, általános és alkalmazott nyelvészeti tantárgyakat, magyar és német nyelven is, ezekben az években sokat publikáltam. Részt vettem az alkalmazott nyelvészet szakos hallgatók jelnyelvi képzésében, ezért több éven át foglalkoztam a jelnyelvvel is. Szintén több éven át oktató voltam a fordítói programban is, a jelnyelvhez kapcsolódó tárgyakat oktattam, magát a jelnyelvet a SINOSZ oktatói tanították.

2013 decembere óta nyugdíjas vagyok, felnőtt gyermekeim vannak, akik a Dunántúlon élnek. Férjemmel huszonnégy évet éltünk együtt, az ő váratlan halála után két évvel ismerkedtem meg élettársammal, akit ez év kora tavaszán veszítettem el, s akivel az elmúlt tizenöt évet töltöttük együtt. Ő földrajz-történelem szakos tanár volt, rendkívül sokoldalú érdeklődéssel és hatalmas tudással és tudásvággyal.

Mint magyar-orosz-francia-német szakos tanár rengeteg verset olvastam életemben, s bár nyelvésznek gondolom magam, az irodalom, ezen belül a költészet rendkívül közel áll hozzám. Nem véletlenül foglalkoztam igen sokat stilisztikával, egyik munkatársa vagyok (igaz, csak pár szócikkel) a 2008-ban megjelent, Szathmári István professzor által szerkesztett Alakzatlexikonnak. Folyóiratokban számos irodalmi elemzésem jelent meg, máig nagy érdeklődéssel olvasom mind a klasszikus, mind pedig a kortárs alkotókat. A magyar irodalomból a Nyugat költői állnak a legközelebb hozzám, a francia lírából Apollinaire és Verlaine a kedvenceim, az orosz lírából a klasszikusokat és a korai Anna Ahmatovát kedvelem a legjobban. A fenti költőktől sok művet olvastam eredetiben.

Magam gyermekkoromban, aztán 14 éves korom körül írtam verseket, de ez nem folytatódott, csak amikor a férjemet 2003-ban elvesztettem, akkor kezdtem újra rímes formában írni. A férjem halála után mintegy másfél-két évig igen sok verset írtam, a bánatomat ezekben tudtam a leginkább kifejezni. Majd évekig nem írtam, illetve a szüleim halálakor is született néhány darabom, de más alkalmak csak elvétve késztettek versírásra. Ám 2020 februárjától ismét szinte egyetlen vigaszom a versekbe való menekülés, miután élettársam hosszú betegség után elhunyt. Antik formákban nemigen írok, kedvelem a rímeket, belső rímeket, verseim gyakran a szabad vershez állnak közel. De sokszor kérdéses számomra, hogy költészet-e mindez, vagy csupán versel(get)és, nekem fontos, de jelentenek-e másnak is valamit.

Posted by
Posted in

Az égi telefon

Telefonoddal a kezemben csak állok, bárki azt hihetné, egy hívásra várok. De nem, azt nézem csak, azon gondolkodom, mikor volt, hogy még hallottam a hangod, hogy még hívni tudtál, még volt erőd hozzá, megnyugtatásomra hogy hazatelefonálj. Hogy hiányozhatsz így, drága, kedves párom!   Hónapok óta nem hívsz már fel engem, nézem a telefont, de más […]

Posted by
Posted in

Édesanyánk az igékkel foglalkozik

Régi történet ez, régi anekdota. Kicsi volt a fiam, talán harmadikos, amikor egy református táborba eljutott. Több évtized is eltelt már azóta…   Beszélgettek velük családról és hitről, Anyukád, apukád mivel foglalkozik, mondtad, hogy anyukád folyton csak dolgozik?! Dehát mit csinál ő? Mesélj kicsit erről!   Anyukám most épp az igékkel foglalkozik, ez volt a […]

Posted by
Posted in

Tudósítások páromnak 11.

Tudósítalak, hogy dolgozom, igen. Dolgozom ismét, talán nem is kellene, de így intenzíven elfoglalom magam. Kis vásárlások, kicsi főzés, mosogatás, szobában, fürdőben rendcsinálás, aztán már ülök is a géphez, hogy dolgozzam. Mert nekem a munkát ez jelenti: újra kutatni, újra nyelvészkedni, mint régen, mikor még tényleg dolgoztam. Mint régen, amikor még te is éltél!!!. S […]

Posted by
Posted in

Kedvesem, szerelmem

Kedvesem, szerelmem Kedvesem, szerelmem, minden boldogságom, életem, mindenem, aranyos virágom, barátom, pajtásom, életem hű társa, meghaltál, s szívemnek nincsen megnyugvása.   Férjem és testvérem, drága jó apókám s gyermekem is egyben, kicsi-kis babócám! Igen, mind te voltál, és még ezer más is, nem csoda, ha a lelkem utánad úgy vágyik!   Óriás veszteség, semmi sem […]

Posted by
Posted in

Ezt a verset ketten írtuk

A „Százhúsz szonettből álló lírai rekviem”, ahogy Szabó Lőrinc e verseket nevezte, régi-régi ismerősöm. Bár már korábban is olvastam némelyiküket, először férjem halálakor lapoztam végig a karcsú kötetet.   És a gyászév alatt mindegyre visszatértem szonettjeihez A huszonhatodik évnek. Nekünk akkor huszonnégy év adatott. És mi történt most? Másodjára lám szűkmarkúbb lett a Sors: nekem […]

Posted by
Posted in

Hogy is van ez, gyerekek?

Hogy is van ez, gyerekek? Hogy az anyukátok így  megöregedett? Hogy múltak el ily észrevétlen az évek, hogy gyengült így meg a test és vált egyre szomorúbbá ez a lélek?   Hogy is van ez, gyerekek? Ti sem vettétek talán észre a változást? Nagyon gyors volt, szélnél sebesebb az ütem, néha azért lassíthatott volna! Vagy […]

Posted by
Posted in

Az összefolyó időről

Szétbogozni nem tudom. Összefolyik az idő. Régen is így lehetett, csakhogy időm se volt, hogy ráfigyeljek. Most viszont figyelek, és egyre kellemetlenebb beismerni: az idő összefolyik.   Az emlékek is mind veszendőbe mennek… Hogy mi történt pár napja, vagy valami tegnap történt-e, tegnapelőtt-e, vagy két, avagy három hete éppen…   Hogy ebben, vagy már abban […]

Posted by
Posted in

Kerek volt, elgurult

Ha visszajöhetnél, visszahozhatnálak! Legalább álmomban újra láthatnálak! Tudom, hogy álmodok, mozgalmasat, sokat, reggelre agyamban emléke nem marad.   Lehet, látogattál, talán beszélgettünk, mért hogy álmainkról alig van emlékünk? Kerek volt, elgurult, mondták ’bölcs öregek’, mi meg jót nevettünk, sok gondtalan gyerek!   Azóta a helyzet jócskán megváltozott: lettünk mi ’öreg bölcs’, tán nem is akartuk. […]

Posted by
Posted in

Maszkviselés

Annak, hogy maszkot viselünk, számomra s talán valóban csak számomra, egy icipici, de tényleg csak egy nagyon pici előnye van.   Utazom a buszon, egyes-egyedül, de képzeletemben íme te is itt vagy velem. S ha már együtt utazunk, beszélgetünk, akár   tavaly még tettük, zavartalanul lám, vagy ahogy tesszük most is: megritkult álmaimban: kérdezel és […]

Posted by
Posted in

Van nap…

Van nap, hogy magamat oly jól elfoglalom, sok apró-cseprő dolgom sorra meg is oldom. Főzés, mosogatás, azután még egy bolt, hasonlóan ahhoz, ahogy régen is volt.   Hasonló ez ugyan, de mégsem ugyanaz! Belépek az ajtón, és csak a csönd fogad. Nincs az üdvözlésed, sok vicces kérdésed, s nincs akinek adjam forró ölelésem.   Fotód […]