About Me

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője.

Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.
Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem.
Két felnőtt fiam van.

2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az "év pedagógusa " pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is.

2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz.

 

Posted by
Posted in

Élni nélküle

Megbolydult az egész világi lét, kiszámíthatatlan lett az élet. Tolja a vírus az özönvizét, embertömegeket éri végzet.   Vágyálom tovatűnt, csupán a múlt, napi szintűvé vált a rettegés. A felépített tervezet szétdúlt, nincs egyelőre igaz megfejtés.   Sóhajok szállnak a fellegekig, kívánnánk végre nélküle élni. Vígság lehetne a végletekig, mint mesében, lehetne remélni.   Szűnjön […]

Posted by
Posted in

Magányosan

Egyedül halad a hosszú úton, vonszolja csupán megfáradt testét. Nincs kire kicsit is támaszkodjon, nem hallgatják sehol a sérelmét.   Nem fogja meg kicsi kezét senki, nem mondják neki, elég, fontos vagy. Magának kell a célért teperni, nem segít holmi kósza gondolat.   Saját erőből tud meríteni, nem táplálják már biztató szavak. Teljesen eltökéltnek kell […]

Posted by
Posted in

Varázslatos ősz

A szeptember újra kitárta kapuit, a fák lombjai a talajra hullanak. Alig hallani már madarak dalait, a bozótok között szarvasok kutatnak.   A bikák a háremükért orgonálnak, visszhangzás jelzi a trónfosztogatókat. Kóstolgatják egymás, pózokat formálnak, illegetik magukat a hallgatóknak.   Bőgőhelyen agancsok összeakadnak, egyik sem enged az elsőbbség jogának. Ugranak is egymásnak, mint kos a […]

Posted by
Posted in

Télből a tavaszba

A szürke égbolt alatt hűvös szél kavar, földön az avar, fákra ült a zúzmara. A fehér ágak merednek ablakomra, ülnek, mint apró angyalkák a habokban.   Némaság feszül a szobai homályban, hideg sivárság olyan, mint egy fogdában. A hőérzékelő időnként megretten, hogy melegség beinduljon a testemben.   Lassan megelevenedik képzeletem, a repkedő remény szállja meg […]

Posted by
Posted in

Márton nap

Márton gyermeket keresztény hite Istennek szolgálójává tette. Nem volt ez akkor szokványos eset, saját családja is ellenkezett.   Mikor hagyta a katonaságot, nem fogadott el ott ajándékot. Szerénységét legenda övezte, a jellemét mindenki szerette.   Egy napon karddal köpenyét szelte, reszkető koldus vállára tette, aki végtelen hálás volt érte, életét mentette a hidegben.   Alázat […]

Posted by
Posted in

Szemedben

Vágyom vágyaim felfedezni szemedben, a ragyogásának imádója lettem. Váratlan érzések futnak végig rajtam Hol van az, amiért idáig rohantam?   A világot vélem benne érzékelni, mely bennem is csak a kétséget ébreszti. Homályossá válik az élet jövője, mint ami felé szöges háló van szőve.   Növekvő foltok fedik láthatóságát, mint szörnyek kerülgetik az ember házát. […]

Posted by
Posted in

Közelgő pillanat

Álmodozó lettem meghitt perceimben, amióta a jöttödről értesültem. Te szerepelsz pislákoló terveimben, életem értelmétől fellelkesültem.   Folyton a fennkölt pillanat foglalkoztat. mikor átjutsz végre az akadályokon. A figyelmem össze-visszakalandozgat, mint tarka lepke a színes virágokon.   Elképzelem, milyen lehet együtt veled mikor ölelő karjaimba tartalak. Áthatolhatatlan palástkén védelek, nem kell félned, nem engedem, hogy bántsanak. […]

Posted by
Posted in

Elillant fények

Aranyszínre vált a felhő párna, amit ráfestett a napsugara. Kényelmesen bukik le nyugatra, húzza fényét szálakban zugába.   Zsugorodik ragyogó ruhája, nem számít mára újabb futamra. Vakhomályosság a nap jutalma, belemerül az éji nyugágyba.   Árnyas idő lépeget helyébe, nem is láthatsz az élet bércére. csendesedik a forrongó világ.   Nem hordozza tovább kínzó gondját. […]

Posted by
Posted in

A nap már nem melegít (szonett)

Növekednek a fátyolos árnyak, a nap ereje sejtelmesen rogyott. Fénycsillámok alacsonyon járnak, a köveken már őszi eső kopog.   Hátamon hűvös áramlat dobol, lelkem lehűl, vacog egyedül belül. Jöjj kedves, a szívem érted dobog, a te tested melegségébe merül.   Egyre magasabb hőfokra hevül, ölelj szorosan erős két karodba. Ereimben a zene felcsendül, életemet az […]

Posted by
Posted in

Hídak

Változó világban a cél türelmetlenebb, megállásra nincs megoldás. A gyorsulás egyre elkerülhetetlenebb, az úton nincsen parkolás.   Gyakorta a távolság is átláthatatlan, híd kell, nem jöhet lemondás. A folyó partok között ez olyan vonalban, mint embernél a kézfogás.   Óhatatlanul muszáj az összeköttetés, mert magányában elveszik. Aki kapcsolódások után nem keresgél, a hidat észre se […]