About Me

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője.

Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.
Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem.
Két felnőtt fiam van.

2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az "év pedagógusa " pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is.

2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz.

 

Posted by
Posted in

Hattyúk a tavon

Hamuszürke, borongós hideg tél lett, köd köti össze a dara szemcséket. A zúzmara feszíti az faágakat, akkora teher, hogy itt-ott leszakadt.   Nem csillog most a tükörfény a tavon, vészesen befagyott már a Balaton. Árvátlanul álldogálnak a hattyúk, kereséshez lehajtva  hosszú nyakuk.   A vízből szereznének maguknak étket, csőrükkel nem tudják feltörni a jeget. Mi […]

Posted by
Posted in

Elindulok

Köd lepte, kietlen most ez a vidék, akárcsak a szívem, ami sírhatnék. Nem leli helyét nincstelen életben, elvárná, hogy itt is valós fény legyen.   A költözéstől is fájni kénytelen, máshol a lét szomorú, gyökértelen. Itt hagyni egy boldog család melegét, vinni magamban életük értelmét.   Nehéz a batyumat hátamra venni, valameddig, vagy örökre elmenni. […]

Posted by
Posted in

Tél leánya

A jég varázslata ül a tájra, nincs hó, mindenütt merevség. Így bújt a szívembe is a keménység, mitől e tél próbára tevő érzés.   Kietlen, nem mozdul a rémség, jöhetne legalább hó, fehérség! Széllel, tombolással járna, de mégis egyszer elolvadna.   Évek óta várom a változást, nem jön más, csak jég, nagyobb jég. A távolság […]

Posted by
Posted in

Életkép

Hóhegy helyett lassú folyó, melegszik a föld, változás. Zöld fű helyet száraz bogyó, jön a sivatagosodás.   Fiatalon ül magában. Élet-jövőn gondolkodik, harag, düh száll az agyára, a félelem nem boldogít.   Nem kell játék, gondoskodás, túrázni a régi cipő. Egészség csak álmodozás, bűntudat az örök dicső.

Posted by
Posted in

A tánc mámorában

A zenekar alig hogy halkan hangol, a szív a ritmusába belekarol. A keringése hirtelen felgyorsul. Belebizsereg a láb, szinte mozdul.   Két szempár pontosan egymásra talál, férfi a karját sóváran nyújtja már. A tangó ábrándos léleknek izzó, mint egy frissen kinyíló rózsabimbó.   Lépések sorozatának összhangja, nem titkolt pezsgés lüktető óhaja. Testek mámoros összesimulása, elindul […]

Posted by
Posted in

Víz szeretnék lenni…

Lennék víz a kéklő tengerben, örömet adnék nyaralóknak, az állatoknak élőhelyet, hogy érezzenek csábítónak.   Lennék víz tele poharadban, hogy szomjadat azonnal oltsam, kiszáradt, halovány ajkadat, élvezettel összecsókoljam.   Lennék víz esőként földeken, a sóvárgó növényt öntözzem, járkálnék hegyeken, völgyeken, a tartályokat teletöltsem.   Lennék víz a pusztító tűzben, hasznos lehessek az oltásban, kárt okozó […]

Posted by
Posted in

Hol késik már a tavasz?

A talajt betakarja még a hó, sebesen siklik rajta a szánkó. Titkát rejti, semmi sem látható, nem hangzott el a bűvös varázsszó.   Tavasztündér is csak leskelődik, leplezi jócskán a zöld színeket. A fák között itt-ott bújócskázik, fehér fátylában teszi a szépet.   -Ráérek még bőven mutatkozni,- úgy gondolkodik, mint egy kisgyerek. -Hagyom az embereket […]

Posted by
Posted in

Búcsú

A nap ragyogása újra eliramlott, mint gyermek ki otthonról már elutazott. Csillogás helyébe fátyolos fény lépett, amit a hold sötétedő égen képzett.   Az édesanya áll az ajtóban némán, kezét integetésre emeli sután. Letelt ismét az együtt tölthető idő, jön az értelmetlennek tűnő jövendő.   A melegen érző lélek hiányt szenved, nehezen érzi értelmét az […]

Posted by
Posted in

Emlékezzünk…

Emlékezzünk a régi, eleven múltra! Nyoma, még most is kihat az utódokra, hetvenöt éve, hogy elvitték őket, hazát és családot nélkülözőket.   Emlékezzünk a fájó, koholt vádakra! Tehetetlen, kilátástalan világra, embernek, ember elleni tetteire, szomszédok ellenségeskedéseire.   Emlékezzünk a teljes reménytelenségre! A meg sem nevezhető körülményekre, állatiasnál is alantasabb utazásra, az ismeretlen helyzet bizonytalanságára.   […]

Posted by
Posted in

Téli naplemente

Hó fedte be az ősz maradékát, a fehér ruha ad romantikát. Hideg pára fagyott az utakra, az ágakat zúzmara takarja.   Jégcsapok csüngenek magaslaton, nem olvadnak le a hegyoldalon, mint mészkőcseppkövek a barlangban, gyönyörködtetnek lemenő napban.   Fák közül kiszikrázik ragyogás, aranyba öltözik a kilátás. Búcsúzva integet a nappalnak, hatására légmozgások megállnak.   Érzem, a […]