About Me

Cselényi Péter az Irodalmi Rádió szerzője.

A(z írói) nevem Cselényi Péter. 1981-ben születtem Pécsett. A gyerekkori próbálkozásoktól eltekintve kb. 5-6 éve foglalkozom az írással komolyabban.
Verseket, elbeszéléseket írok. Tagja vagyok több irodalmi portálnak (pl. az AMF-nek, a Poet.hu-nak).
Irodalmi példaképeim a világirodalmi klasszikusokon kívül Jókai és Zola, valamint a nagy római költők Vergilius és Horatius.
Az irodalmi irányzatok közül egyikhez sem tartozom, de valami mintaszerűt sokukban látok.

Elsősorban az irodalom társadalmi funkcióját, embernevelő, világjobbító szerepét és feladatát hirdető eszmék híve vagyok, de elismerem a l'art pour l' art létjogosultságát és szükségességét is. 
Az irodalmat (és a teljes művészetet) elsősorban mint gondolatok, események, eszmék megvalósításának eszközét, lehetőségét, terepét látom.

Irodalmi formában:

Alkoss és alkotsz amit és ahogy és amiről tudsz.
Meg sose nézz kritikát, bírád-ő, amit írsz.
Írd meg a történelmeket, ámde a jóvá, vanná vagy ninccsé alakítsad
csúfnak uralmát is-s persze a mindenülést.
Büszkén, bátran hisz tintád az egész univerzum,
míg tollad legalább íme a puszta kezed.

Posted by
Posted in

Kávé…

Kávé-sorozat 1. Napi kávé Hajnali kávénk főzetik este-reggel. Éjjel is isszuk. 2. Reggeli kávé Ébred az ember. Kelteti kávé forró! Fogni, lapátot. 3. Déli kávé Éhes az ember. Élteti kávé meleg. Fogni gereblyét! 4. Esteli kávé Álmos az ember. Ám van a kávé hideg… Fogni az ásót!! 5. Kávéztató-vagy nem Kávé le-kihűlt, (senki meg nem […]

Posted by
Posted in

Kenyér…

Kenyér-sorozat 1. Kenyér Pirospozsgás, friss… Pufók, kövérke, barna cipócska, még sül. 2. A tápláló Pék süti-néked. Szádba be is teszi, lám. Nyeld le, de gyorsan! 3. Látvány Szomorú morzsák… Pislognak körbe itt is, s ki Éhes, zabál. 4. Felelet “Igen, kenyérnek szülötte ő, a zsemle.” “Egyed, ne kérdezz!” 5. Fekete kenyér Túlsütöm én, te. És […]

Posted by
Posted in

Akkor és most

Akkor és most Nézték a Holdat. Ezt a fényes, de halovány, szürkésfehér korongot az égen. Mindhárman. Domin azokkal a szép göndör fürtjeivel. Sklav az enyhén rózsaszín bőrével, nyurga végtagjaival és persze Ikszi. Alig 12 esztendős gyerekek voltak. Tátott szájjal ámultak-bámultak. Ültek az ól mögött, a kukoricás határában., a magasra nőtt fű jól eltakarta őket. És […]

Posted by
Posted in

Könyv…

Könyv-sorozat 1. Ajándék Nyitva a könyvem. És te is olvassad el. Nem csukom én be. 2. Író ember 1 Írok a könyvbe. Van tollam, színes, hosszú. Társszerző lettem. 3. Író ember 2 Könyvet írok én, meg ne fogjad, Ő: enyém! …és kiadva, kész. 4. Titkos könyv Csukom és zárom, fekete, fehér kulcsom. Átadom neked.

Posted by
Posted in

Szálló füst… és egyebek

Néhány P. D.-strófa (ilyen formában írt vers): Szálló füst Szálló füst: lélegzik ki és be- repül fel az égbe… Tűz. Meleg tűz Meleg tűz, amit gyújtasz épp most: tüzelsz el, de mindent… Te? Zöld levél Zöld levél. Mint a szöcském. Talán… mint az almám. Lesz-é kék? Álom-Ént Álom-Ént vágyom és Víz-pokolt járom és szembelépsz. Menj. […]

Posted by
Posted in

A FESTŐ EBÉDJE

A FESTŐ EBÉDJE A festő festett. Már elmúlt fél egy is. De itt még nem tartunk. Azzal kezdődik: hogy a festő fogja ecsetjét, vászonját, palettáját és kimegy a kertbe. Kisétál vagy inkább: kisiet, hisz el kell kezdeni mielőbb. Már előtte a kész kép, lelki szemei előtt. Apró, aprócska csillag, amint körbe-körbejár egy gigászi, lélegző, vízzel […]

Posted by
Posted in

ARANYBÓL

ARANYBÓL 1. Az aranyurna létezik, az aranyurnások léteznek. 2. Ez arany és csillog és tömör és urna. És sárga. Ahogy ott áll a ravatalon: mint ősi istenszobor. Nem? Nincs keze-lába, nem is kell. Feje sincs-vagy inkább ez a fej és törzse nincs. Igen, egy fej. Mélázik, bölcs derűt sugárzó Buddha-szobor feje. Mosolyog is, de lehet, […]

Posted by
Posted in

MESE A…

MESE A… Egy meg nem nevezett világban, egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett városának meg nem nevezett utcájában van egy étterem. Helyes. Az ilyesféle éttermek fölöttébb hasznosak. Az ember, biológiai lény-mivoltából fakadóan, előbb-utóbb megéhezik, meg is szomjazik-s ilyenkor mit tegyen? Mit tehet, mit tesz? Nem sétál be valamelyik élelmiszerüzletbe, nem rejt az inge […]

Posted by
Posted in

Tűz…

Tűz-sorozat 1. Meg-… A tűz megéget. Kellemetlen ez, tudom, olvasok tovább. 2. El-… A tűz eléget- ett, a hamvaink is ég- nek és tüzelnek 3. Nagyon tüzes Ég az óceán. Bárha erre képtelen. Ég a csillag is.

Posted by
Posted in

Azért, mert

Azért, mert 1. Oka van… annak, hogy lehetek. Az apa óhajtá. És hát jómagam is, Van-anya méhéből. “Menjek már kifele!” (Van-anya őssejtföld légét szívja be-ki…) 2. Oka van… annak, hogy remegek. Hogy a koporsómat én őrangyalom-e? az, aki majd nyitja?! És félek: nehogy a cica kilöttyintse tányérból tejemet. 3. Oka van annak is bizonyos, hogy […]