About Me

Csendes Ramóna az Irodalmi Rádió szerzője.

Gyerekkorom óta a művészetek rabja vagyok, már 8 évesen nemzetközi megmérettetésen bizonyíthattam fogékonyságomat képzőművészeti alkotásokkal. Gimnazista koromban faltam a verseket, imádtam a magyar költészetet, Ady költészete nyűgözött le leginkább. Akkor még nem gondoltam, hogy később én is tollat ragadok, hogy kiírjam magamból, amit kell, hogy könnyítsek a lelkemen.

A versek bemutatják gondolataim, érzéseim parázsló varázslatát, legyen az szerelem, boldogság, szomorúság, vagy csak egy vágyakozás. 2015 óta írok, egy szerelem tanított meg az érzéseim versben való kifejezésére. Minden emberi és természeti változásra érzékenyen reagálok, az ezekből felgyülemlett érzéseket műveim megalkotásának folyamata segít feldolgozni, megélni. A lírai önkifejezés mellett, egy hirtelen jött sugallat hatására 2020 nyarán újra elkezdtem festeni, hogy kifejezzem azt, amit szavakkal nem lehet. Festményeimmel több kiállításon is jelen voltam.

Hálás vagyok azért, hogy a sors és a Jóisten megáldott ezekkel a képességekkel, örömmel tölt el az is, amikor nem csak magamnak, hanem másoknak is felidéz egy emléket vagy egy életpillanatot bármelyik alkotásom.

Posted by
Posted in

Lehet

Lehet, hogy csak emlék volnék minden fagyos hajnalon, Lehet, már nyoma sincsen édes csókomnak ajkadon. Lehet, hogy csak kósza szeszélynek tűnik mivoltom, Lehet, már az ölelésem is darabokra szétporlott.   Lehet, hogy csak röpke álomnak látszom a távolból, Lehet, már fátyolos, fakó színben él a mosolyom. Lehet, hogy csak érintésed varázsát is én vágyom, Lehet, […]

Posted by
Posted in

Én hallom

Én hallom a hangtalan hangokat, Én látom a színtelen színeket, Én nézem a meztelen tetteket, Én érzem a szívtelen szíveket. Én megoldom a gondtalan gondokat, Én leírom az íratlan szavakat, Én cipelem a súlytalan súlyokat, Én ismerem a végtelen végeset, Én kimondom a kimondatlan érzésem, A hiánytalan hiányod szenvedem.   Csendes Ramóna

Posted by
Posted in

Álom

Olyan voltál, mint egy álom, Mennyben jártam Veled százszor. Mikor rossz volt, felriadtam, a pokolban virrasztottam.   Csókjaidból álmot fontam, hogy újra a mennybe jussak. Karjaidban ott aludtam, pihenni csak Veled tudtam.   Együtt szőttük a meséket, ábrándfelhős csodás létet. Jön a reggel sebbel-lobbal, s letaszított a pokolba.   Fehér ruhám lángra lobbant, testem izzott, […]