About Me

Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője.

Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella... szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti körök zenekaraihoz fűződött. Szerettem ad-hoc összedobott zenére dalszövegeket írni. Bár a zene múló hóbort volt többünk életében, az írás szeretete számomra megmaradt. Huszonéves koromtól egyre gyakrabban ragadok tollat, hogy rímekben fejezzem ki a gondolataimat. Alkotásaimban központban áll az emberi lélek, különböző élet- és sorshelyzetek, valamint mozgatórugóink: az ember öröme és bánata. Verseimet, ritkábban novelláimat íróasztal fiókom rejtegette sokáig, egyre bővülő tartalmával, mígnem 2019-ben vettem a bátorságot, hogy a pódiumra lépjek. Sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon, és még ebben az évben jelentek meg verseim különböző antológiákban. Nagy örömömre szolgál hogy szélesebb olvasói körrel és poéta társakkal találkozhatok kortárs portálokon.

Posted by
Posted in

A szívem él

Szív Dobban, Lét koppan, Életre kél A lélek szentély.   ***   ***   ***   Ha a szívem a tét, Azt nem adom! Ha csak gyűlölet él, Hát feladom!   Az én világom Frissen szeret, Napkelte után Jő a kikelet.   Ennél alább  Nem adom! A gyalázatot Messze eldobom!   Egyenesen nézek Az égbe […]

Posted by
Posted in

Csend szonett

Tapintható, hallható már: elköszönt a tél, Lecsitult kisvárosban susogva száll a szél, Mégsincs sehol egy lélek, ilyen most a rend,  Utcasorok házai közt új életre kél a csend.   Nemrég ugyanitt, egy volt még csak a cél, Hogy szmogba merült forgatagban zsongjon a tér. Hétköznapi kuszaságból most minden kizökkent, Most egyszerre lepünk, én meg ő: […]

Posted by
Posted in

Fényáttörés

Mint a kövek közé olvadt kobra, Csendben lapult meg szűkös búvóhelyén, Így duzzadt egyre csak nagyobbra, Az előtörni vágyó, áldott fény.   Végre megláttam pókháló csapdáim, Magam szőttem őket borús napokon. Megsimítottam kopasz fáim. Tán még nem késő rügyet fakasztanom! Hisz a remény az ágak közt itt zöldell, Friss vér csörgedez ébredő árammal, Látom már […]

Posted by
Posted in

Monotónia

Egy  Álló, Eltelt hét. Átkozott lét: Monotónia. *** Szombat van? Megint? Szemem csodálkozva kitekint. Ki az ablakon,  Ugyanarra a képre, Az udvar immáron zöldellő, Virágba borult színére. Hová tűnt el újra egy hét? Egybefolyt hétköznapi lét Visszaköszön rám, Bóbiskolva sóhajt Egy újabb nap. Szinte egyforma mind. Megint. Pedig odakint A tavasz repdes, Elemi erejét ontja […]

Posted by
Posted in

A lélek örömdala

Jól hallom: Újra felcsendül az Ének, Szárnyalva dalol Két röpke lélek, Érzem veled együtt  Ismét újra élek.   A város morajlik A tető alatt, Friss nyári eső Kopogtatja a falat, Az utca kövein pedig Néhány tócsa maradt.   Bentről hallgatom, hogy szól Az esős nyári ének: Ahogyan a kottát írják A felhők az égnek, És […]

Posted by
Posted in

Erő nemzedéke

Most születtek Ti erre a Földre, Kaotikusan beteg időkre, Ti, az ártatlan gyermekek, Kik mosolyától még A zord szívű érzéketlenek, A minden hájjal megkent, Üzletnek szentelt hóhérok is Lágyan elernyednek. Bennetek ring a mélyzöld erdő, Ott, hol a Sors fedte mező Egyszer zúzmarás, másszor rügyező, Ti vagytok, ti lesztek: az Erő! Megérkeztek mohában fürdő kőre, […]

Posted by
Posted in

Ima a csillagos égbolthoz

Mikor holdszemedbe nézek, Andalító éji képek Fénylő csillámsoraiban Most és mindig veled élek. Kitárom s feléd emelem Imához tartott két kezem, Bűvös csillagképeidbe Halkan beletemetkezem. Millió évben Hömpölygő képben Lested a sors szavát. A jövőt gyúrtad, Jelened s múltad Egybemostad már. Mióta világ a világ, Dúlnak benne a galibák, Csak te maradsz tökéletes! Fentről látod […]

Posted by
Posted in

Szeretve lenni

Mióta ismerlek, Mióta szeretlek, Elpárolgott belőlem A féltékenység, A harag, A tehetetlenség. Csak virágzó fák vannak, Csak üde rétek, Temérdek jó lélek, Csak ennyi van: Egy szép élet. Nincs többé csalódás, Nincs többé kín, Csak a szeretet van, S ez elég lesz így. Egy pici szikra, Mely nagy tüzet gyújt, Lobog a lángcsóva, S mi […]

Posted by
Posted in

Én néha…

Én néha csak úgy lennék, A világ végére mennék, Hogy ott csendben leülve, A semmi hatalmán merengjek.   Én néha csak úgy elbújnék, Egy réten pitypangmagot fújnék, S nézném hogyan szállnak ők el, A jóllakott pamacsfelhők aljáig.   Én néha madárként kelnék, Magas fák fölé szállnék, És a hajnali táj, onnan fentről, A szárnyaim alatt […]